home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nem szabad abbahagyni a falu fejlesztését!
Lőrinc Natália
2014.01.15.
LXIX. évf. 3. szám
Nem szabad abbahagyni a falu fejlesztését!

Mint a legtöbb falunak, Kisorosznak is az az egyik legnagyobb gondja, hogy folyamatosan csökken a lakossága. Amíg 2006-ban mintegy 3500 személy lakott ezen a településen, addig ma már csak 2840.

A falunak csupán egyharmada magyar, ennek ellenére a helyi közösség tanácsának elnöke mégis a magyarok közül kerül ki. Kabók Imrét 2012 decemberében harmadszor választották meg a helység vezetőjének. Ezen nem is kell csodálkoznunk, olyan személyről van szó ugyanis, aki sokat tett, tesz a faluért. Nem véletlenül élvezi a szavazók bizalmát, tudja, hogy nem elég csak beszélni vagy ígérgetni, cselekedni is kell. Terveiről, elképzeléseiről a következőket nyilatkozta:

— Ami a kisoroszi infrastruktúrát illeti, elég sok mindent meg tudtunk oldani az utóbbi években. A legnagyobb összegeket a Vajdasági Nagyberuházási Alaptól kaptuk. Sor került négy utca aszfaltozására, szélesítésére, a tűzoltóotthon felújítására. A két kápolnát (ravatalozót) is sikerült befejeznünk, a temetőket — mind az ötöt — pedig kitakarítattuk.

A 2008., 2009. évtől kevesebb pénzzel tudunk gazdálkodni, hiszen Vajdaságnak is kevesebb jut a szerbiai költségvetésből. Ettől függetlenül nem szabad abbahagyni a falu fejlesztését! Támogatni fogjuk a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ szálláshelyének felépítését. Erre nagy szükség van, főleg a faluturizmus szempontjából. További terveink közé tartozik az iskola tornatermének nagyobbítása, lelátókkal való felszerelése, fűtésének megoldása. A piacteret is szeretnénk kibővíteni. A központban levő régi műhely udvarának egyik részét hozzá szeretnénk kapcsolni a helyi közösséghez tartozó parcellához, s ott egy csarnokot létesíteni. Ezáltal az éghajlati körülményektől függetlenül működhetne a piac, valamint még inkább megfelelne az előírásoknak, sőt nagyobb rendezvények helyszíne is lehetne.

Kilenc civilszervezet munkáját segítjük. Létezésük fontos, aktívan részt vesznek ugyanis a falu életében, együttműködnek a helyi közösséggel, öregbítik a falu hírnevét, eredményes a munkájuk a sportban, a művelődésben, a rendezvények szervezésében stb.

Ami a pályázatokat illeti, minden alkalmat igyekszünk megragadni. Legutóbb Nagykikinda önkormányzata Kisorosz nevében a romániai Rešice várossal pályázott. Ha minden feltételnek eleget teszünk, akkor elkészülhet Kisorosz vízelvezető csatornája, valamint munkagépet vásárolhatunk e csatornák karbantartására. Ez nagy segítség volna a lakosságnak az esővíz elvezetésében, így meg tudnák védeni a települést a belvizektől. Remélem, a jövő év elején már el is kezdődhetnek a munkálatok.

A különféle megszorítások miatt a községben nagy a költségvetési hiány, és ezt sajnos a mi helyi közösségünk is észleli. Mivel sok a munkanélküli, a helyi járulék is megcsappant. A nyugdíjasok közül azonban néhányan önként felajánlották, hogy fizetik, ezért hálával tartozunk nekik — hangsúlyozta Kabók Imre.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..