Nem mindegy...

Nem mindegy...

Veszíteni senki sem szeret. A sportolók és a szurkolók sem.

A sportoló általában nehezen teszi túl magát egy-egy kudarcon, a szurkoló pedig nem bocsátja meg könnyen, ha kedvencei lehajtott fővel kénytelenek elhagyni a pályát.

1986 és az irapuatói 0:6 után sokáig sajnos csak a keserű pirula jutott nekünk. Egymást követték a világ- és Európa-bajnokságok, mi pedig, mint a száműzöttek, itthonról, a karosszékből szemlélhettük a labdarúgók mutatványait. Szinte csak attól a csapattól nem kaptunk jókora verést, amellyel nem hozott össze bennünket a sorsolás. Már-már lemondóan legyintettünk, ha a magyar fociról esett szó, amikor megtörtént az, amire kevesen számítottunk: a válogatott kijutott a 2016. évi Eb-re. Egy hónap varázslat, mámor, csípj meg, ez valóban igaz? állapot, csodálatos győzelem a sógorok ellen, káprázatos döntetlen a későbbi Európa-bajnokkal, majd elfogadható vereség, megkockáztatom, a jövő bajnokaitól. A vb-selejtezők rajtján újabb pofon, ezúttal döntetlen formájában a lelkes északi amatőröktől, majd itthoni zakó Svájctól, amivel a vb-ről szőtt álmaink szappanbuborékként pukkadtak szét. A szurkoló még ekkor sem fordított hátat kedvenceinek, mert őt olyan fából faragták, aki hisz, bízik és remél...

Egészen addig a június 9-ei péntekig, amikor nemzeti csapatunkat a pékekből, lakatosokból, orvosokból és még számos egyéb polgári foglalkozást űző játékosból álló Andorra meg nem szégyenítette. A szurkolói lélektan azonban bámulatos és gyakran teljesen érthetetlen fordulatokra képes: a lettek, majd a portugálok elleni találkozón már újra több tízezer torokból zúgott a Ria, ria, Hungária!

Utóbbi meccsen az 1:0-s vereség ellenére győztesként ünnepeltük a nemzeti csapatot. Azt az együttest, amely kerek egy órán át hátrányban játszva, foggal-körömmel küzdve úgy focizott, mintha az élete függne ettől a találkozótól. Az Andorrában elszenvedett minimális kudarc bizony napokig fájt, az Európa-bajnok elleni 1:0-s vereség után viszont büszkék lehettünk a csapatra. Büszkék, mert ahogy Simon Tibor, a Ferencváros 2002-ben tragikus körülmények között elhunyt játékosa mondta: „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!” Mert ekkor a szurkoló is megbocsát, hiszen vereség és vereség között is van különbség. Viszont nem mindegy, hogy utána milyen érzések kavarognak bennünk, azazhogy bánatunkban vagy örömünkben szöknek-e könnyek a szemünkbe.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nem mindegy...
Heti Jegyzet
Nem mindegy...
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink