Sorsfordító pillanatokban minden valamirevaló párt, érdekvédelmi szervezet - ha az ráadásul még a kisebbségi lét kalodájában is tevékenykedik - az általa képviselt közösség bevonásával igyekszik meghozni döntéseit. Nem azért, mert ezáltal leveszi válláról a felelősség többtonnás terhét, hanem mert komolyan veszi azt a közösséget, amelynek érdekeit szolgálni hivatott. Szolgálni eltökélten, teljes felelősséggel, s nem szópufogtatással, hebehurgyán.
Így tett legutóbb a délvidéki magyarság legnagyobb támogatottságot élvező pártja is, a Vajdasági Magyar Szövetség, amikor a Szerb Köztársaság új alkotmányáról tartott népszavazás előtti hetekben közvitát szervezetett a vajdasági magyarság széleskörű bevonásával. A párt vezetői, szakértői az egész tartományra kiterjedő lakossági fórumokon ismertették az alkotmány erényeit és hiányosságait, s hallgatták meg az emberek véleményét.
Hogy számunkra sorsfordító-e a mostani pillanat, a lakossági fórumokon erről (is) megoszlottak a vélemények. Némelyek szerint igen, hiszen az új alkotmány elfogadásával az életünket megkeserítő milosevići alkotmány végre oda kerül, ahol régtől fogva a helye: a történelem szemétdombjára, ráadásul az új alkotmány megoldásai jóval közelebb állnak a fejlett európai demokráciák alaptörvényeiben megjelenő rendelkezésekhez, mint a most érvényben levőéi - igaz, ez az emberi és kisebbségi jogok vonatkozásában is; az új alkotmány az eddiginél sokkal könnyebben módosítható. Mások szerint meg ez az új a régi rossznak éppen a szentesítése, Szerbia nemzetállami jellemének kidomborítása, a benne élő kisebbségeknek és Vajdaság autonómiájának a kutyába vétele.
E sorok írásakor a terepen elhangzott vélemények összegezése folyik, ennek birtokában mondja majd ki a VMSZ tanácsa a párt végleges álláspontját. Annyi már most majdnem bizonyos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem fogja tagjait és támogatóit a népszavazás bojkottjára felszólítani. Hiszen a VMSZ nem az a párt, amely szeret a pályán kívül maradni, onnan bekiabálni, nem kedveli, hogy a sorsunkról nélkülünk döntsenek. Felelősségteljesebb és erősebb annál, hogy az életünket alakító események néma és tétlen szemlélője maradjon.
Kisebbségi helyzetben nem lehet jól és jobban, hanem csak rosszul és kevésbé rosszul politizálni, szokták mondani. S e politika alakítóinak a fontos döntések meghozatalakor mindenekelőtt azt kell szem előtt tartaniuk, hogy használjanak, ne pedig ártsanak annak a közösségnek, amelynek ügye mellé odaszegődtek.
Bízunk benne, hogy a VMSZ tanácsa ezt fogja szem előtt tartani.
E sorok írója, aki több mint másfél évtizeddel ezelőtt szegődött oda a délvidéki magyarság ügye mellé, ehhez csak annyit tehet hozzá: ez a pártok alkujából és Kosovo megtartásának lázálmából született szöveghalmaz sem a szívemnek, sem az eszemnek nem lehet kedves. Mert szellemisége idegen tőlem: egyenlőkre (mármint kisebbségiekre) és egyenlőbbekre (mármint szerbekre) osztja az országmaradékban élő embereket. Mert bizonyos pozitívumai ellenére sem szavatolja egyre fogyatkozó közösségem megmaradásának és felemelkedésének alapfeltételeit. Mert alig tartalmaz valamit abból, amiért több mint másfél évtizede e nemzeti közösség legkiválóbbjai - köztük a VMSZ alapítói, vezetői is - körömszakadtáig küzdenek.
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.