home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Nem csak a hangja, a lelke is angyali
Kartali Róbert
2020.12.11.
LXXV. évf. 50. szám
Nem csak a hangja, a lelke is angyali

Két csodálatos könyvvel zárja az idei évét Rúzsa Magdi. Nem tétlenkedett a járvány időszakában, Angyalkert címmel megjelent az első mesekönyve, továbbá társszerzője volt egy mézes recepteket tartalmazó szakácskönyvnek is. Magdi számára mindig a zene a legfontosabb, most is elsősorban a dalokon dolgozik: jövőre érkezik egy lemeze, januárra várható egy nagyon különleges dal, a mesekönyv alapján pedig musicalt is készít. A zene mellett most az írás is sokat adott a lelkének, a mesekönyv sikere kapcsán pedig belefogott egy regénybe is — mondta el lapunknak, amikor a most megjelent könyveiről, a jótékonykodásairól és a terveiről kérdeztük.

Rúzsa Magdi a tehetségkutató óta, azaz tizenöt éve nem nagyon pihent, ezért a járványhelyzet kapcsán az volt az első gondolata, hogy talán a sors akarja egy kicsit leültetni. A kényszerpihenő azonban egyre terhesebb lett számára, a folyamatosan pörgésben lévő énekesnő egyik napról a másikra maradt célok és kihívás nélkül. Aztán egyszer csak megszületett egy gondolat, melyre végképp nem számított — mesélte a beszélgetés során.

— Szerzőtársam, Szakos Krisztián vetette fel, hogy csinálni kellene egy musicalt. Én viszont nem szeretem az erőltetett dolgokat, a sok szabadidő miatt azonban elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy ez nem is olyan rossz ötlet. Egy rajzfilmet láttam a lelki szemeim előtt, összeállt egy gyönyörű történet. Aztán rájöttem, első körben, ha már ennyire kerek a történet, készüljön el a musical. Villámgyorsan megírtuk a dalokat, és mivel a mese teljesen kész volt, azt éreztem, hogy csak a dramaturgiai részét kellene összerakni, hogy vigyük a színházba, amint vége ennek a COVID-os időszaknak. Megkértem az egyik nagyon kedves író barátomat, Ordódy Esztert, hogy írja meg a párbeszédeket, mert neki rettentően jó humora van. Szerettem volna, hogy a gyerekek majd sikítozzanak a röhögéstől a színházban. Eszter tökéletesen hozta a formáját, és három-négy hét alatt összeállt a dolog. Én azt hiszem, azt érzem, hogy ha valami ennyire könnyen születik meg, annak útja van, azon áldás van, az nem véletlenül jött. Elsőként Presser Gábornak mutattam meg az Angyalkertet, és azt javasolta, hogy ebből kellene egy mesekönyv. Megfordítottuk az egész folyamatot, és a végén az első lépés az lett, hogy elkészült a könyv. Felhívtam a grafikusokat, hogy kezdjék el rajzolni a képeket, irányítottam őket, hogy melyik karakter milyen legyen, úgyhogy párhuzamosan haladtunk. Olyan volt, mintha minden csillag összeállt volna, hogy ez jó legyen. Amikor elkészült a mesekönyv, már végképp azt éreztem, hogy itt nincs megállás, ezt még az idén ki kell hozni. Tartalmaz egy lemezt is tizennyolc olyan dallal, amelyet a mese története ihletett. Nagyon élveztem a munkának azt a részét is, amikor már mások énekeltek a stúdióban, és ahogy hallottam, hogy megszólalnak a dalaink, a szövegeim. Más hangján, de úgy, ahogyan én azt elképzeltem. Roppant izgalmas folyamat volt. Egy újfajta boldogságot találtam, és azt érzem, hogy ilyesmit még sokszor fogunk csinálni.

* Karácsony közeledtével ez egy gyönyörű ajándék lehet. Egyébként a megjelenése óta mit tapasztaltál, milyen a közönség visszajelzése?

— Ilyen pozitív visszajelzést még talán semmire sem kaptam. Valahogy erre senki sem számított, hogy egy nap előjövök egy mesekönyvvel. Őszintén én sem számítottam rá. Viszont ez annyira jönni akart, hogy utat tört magának, és nem lehetett megállítani. Az emberek imádják, talán éppen amiatt, hogy érzik, ez annyira szívből jött. Érkeztek visszajelzések, hogy a gyerekek hozzák-viszik magukkal a könyvet, a szülőktől kaptam képeket, videókat, hogy a kicsik mennyire szeretik, hogyan hallgatják, olvassák a meséket, táncolnak a zenékre. Egy fiatal generációnak azt az érzést juttatom el, hogy sosem vagy egyedül, merjél hinni az Istenben, magadban, az angyalok mindig ott vannak veled, és bármire is vágysz, megtörténhet veled. Hit, remény, szeretet — valójában ez az üzenete a mesének, és ezenkívül nagyon sok minden más, hiszen a története szerint az angyalok küzdenek Polly életéért, másrészt pedig próbálják megmenteni a zenét az emberek számára. Ez egy kicsit összecseng azzal, ami velem is történt, de ezt nem is akarom meghazudtolni, hogy ez a mese tükrözi az én lelkiállapotomat, ezt a COVID által okozott lelkiállapotot, és mindazt, ami ott van bennem. Azt is mondhatnám, hogy minden egyes karakter valahol én vagyok. Nagyon örülök annak, hogy ami kijött a lelkemből, azt a gyerekek ennyire elfogadják.

* Zümmögés a konyhában — …és végy egy kanál mézet! címmel most jelent meg a szakácskönyved is, melyben Vida József társszerzője voltál.

— Ez a könyv a méhek megmentése kapcsán született. Még a nyáron kértek fel, hogy a Tehetsz méh többet! nevű kampány nagykövete legyek. A méz, a méhészek és a méhészet fontosságára próbáltuk meg ráirányítani a figyelmet. Arra, hogy miért kell óvni a méheket. A kampány kapcsán elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a cukor helyett fontos lenne visszacsempészni az emberek életébe a mézet. Ezért jött létre ez a szakácskönyv, mely csak mézes recepteket tartalmaz.

* A nevedhez kötődik a Gábriel Angyalház Alapítvány is, melyet a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok támogatása érdekében hoztál létre, valamint több könyvet is felajánlottál a vajdasági jótékonysági liciten a bajmoki Pál Gajódi Olivér megsegítésére. Fontos számodra, hogy segíts másoknak?

— A jótékonykodás már akkor is közel állt hozzám, amikor még nem voltam befutott énekesnő. Megígértem magamnak és a Jóistennek, hogy ahogy csak tudok, segítek, és a jó célok mellé mindig odaállok. Sosem felejtem el, hogy annak idején nekem is sokan segítettek, és azt gondolom, az a minimum, hogy ilyen formában én is visszaadjak valamit. A segítségnyújtás mindig ott van az életemben. A Gábriel Angyalház Alapítvány a szívem csücske, már nagyon sok diákot támogattunk határon innen és túl, és az egy nagyon jó érzés, amikor látom, hogy egyrészt sokszor már csak az is elég, ha valakiben hiszel, odaállsz hozzá, és azt mondod, elhiszem, hogy te jó vagy. Sohasem tudhatod, hogy egy-egy gyereknek mekkora lendületet adsz. Pál Gajódi Olivér megsegítésére két mesekönyvet és egy szakácskönyvet ajánlottam fel, melyek a győztes licitáló nevére lesznek dedikálva.

* Akarva-akaratlanul feltűnik, hogy az angyali motívumok folyamatosan megjelennek veled kapcsolatban: a mesekönyv címében, az alapítvány elnevezésében, a dalaid címében és a szövegeidben is. Mit jelképeznek számodra az angyalok?

— Már gyerekként is nagyon közel álltak hozzám. Emlékszem, hogy a templomban is mindig az angyalos freskókat nézegettem, és azokat az imákat szerettem a legjobban, amelyekben angyalok is szerepelnek. Úgy érzem, hogy mindig itt vannak velem. Lehet ezen mosolyogni, de nekem segít és erőt ad a mindennapokban. Az Angyal mellettem című dal, melyet Presser Gábor írt számomra, szintén egy olyan történet, amely arról szól, hogy jóban-rosszban, néha a legnagyobb pofonoknál vagy bukásoknál is van egy angyal melletted.

Magdi a mai napig ezer szállal kötődik Vajdasághoz, ezért most rettentően nagy honvágya van. Szeret gyakran hazautazni. Gyökereit nem tudja, de nem is akarja elengedni. A vajdasági emberek kitartása, lendülete és szorgalma erőt ad számára. Lapunknak azt is elmondta, sokszor érzi úgy, hogy talán nem véletlenül alakult így az élete, mert onnan talán jobban tud segíteni, vagy akár hirdetni azt, hogy milyenek is a vajdasági emberek.

Fényképezte: Rosta Márk

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..