A doroszlói Kovács Noémit kislányként ismertem meg egy nyári táborban. Hosszú évekig nem hallottam felőle, aztán egyszer csak divatba jöttek a közösségi oldalak. Bepötyögtem hát a nevét a keresőbe, és csakhamar rá is bukkantam egy gyönyörű modellre, aki — a fotóiból ítélve — sikert sikerre halmoz. Levelezésünk során persze kiderült, hogy a csillogást, az irigylésre méltó szakmai elismerést nem adják ingyen: keményen meg kell dolgozni érte.
Egy Kínában élő doroszlói lány története
• A legtöbb sikeres modell karrierje úgy kezdődik, hogy tizenévesen felfedezik őket az utcán. Nálad ez hogyan történt?
— Viszonylag későn, 21 évesen készült rólam az első profi fotósorozat. Akkoriban rendezvényeken dolgoztam hoszteszként, különféle termékeket reklámoztam. Gyakran jártam továbbképzésekre, állásinterjúkra. Egy alkalommal meggyőztek arról, hogy készíttessek magamról néhány profi képet. Akkor még eszembe sem jutott, hogy modell legyek, a hoszteszkedésben viszont előny volt az önéletrajz mellé modellportfóliót csatolni, ezért hamarosan el is készültek a fotók. A képek sokkal jobban sikerültek a vártnál. Tettem egy próbát, és szétküldtem őket különféle modellügynökségeknek. Ez volt az első lépés, azonban modellként külföldre kijutni már egyáltalán nem volt egyszerű.
• Doroszlóról Budapestre, majd Kínába költöztél. Voltak más megállók is közben?
— Az általános iskola végeztével Bajára költöztem, a gimnázium befejezése után pedig Budapesten folytattam a tanulmányaimat. Művészetet tanultam, az eredeti szakmám ötvös. Később idegenforgalmi szakmenedzserképzésre jártam. 2009-ben, a tanulmányaim befejezése után utaztam Kínába.
• Nem titok, hogy boldog párkapcsolatban élsz. A férjed nem tiltakozott a Kínába való költözés ellen?
— Gáborral 2009 nyarán házasodtunk össze. Szeptemberben kaptam egy jó ajánlatot kínai modellmunkára, három hónapos szerződéssel. Nem sokat gondolkodtam rajta, szerettem volna adni magamnak egy esélyt a szakmában, és ebben Gábor is támogatott. Nehéz volt a három hónap egyedül. Nagyon örültem, amikor lejárt a szerződésem, és végre hazamehettem. Munka terén minden jól alakult, rengeteget dolgoztam, és tudtam, hogy ha visszamennék Kínába, jól járnék. Gáborral átgondoltuk a dolgokat. Sok ismerősünk vesztette el a munkáját akkoriban, nehéz volt jó állást kapni. Úgy éreztük, nincs mit vesztenünk, így hát Kínába költöztünk. Csupán három-hat hónapot szándékoztunk kint maradni, ehhez képest már több mint négy éve élünk itt.
• Milyenek a mindennapok Kínában?
— Négy évig egy 14 milliós városban éltünk. Meg lehetett szokni, de nem szerettem ott lakni. A szabadnapjaimon általában nem hagytam el a lakást, örültem, hogy legalább addig elkerülhetem a tömeget. Fél éve költöztünk ki a külvárosba, egy nyugodtabb és csendesebb helyre, ahol már sokkal jobban érezzük magunkat.
• Miből áll egy modell átlagos munkanapja?
— Majdnem két évig modellügynökség közvetítése által dolgoztam. Szabadnapom szinte soha nem volt: vagy munkán voltam, vagy válogatásokra jártam napi 8-12 órában. Heti akár öt-hat alkalommal is utaznom kellett a fotózásokra, rengeteget repültem, buszoztam. Nagyon kimerítő volt, alig jutott időm alvásra vagy evésre. Két év után elegem lett, és otthagytam az ügynökséget. Eleinte ijesztő volt, nem tudtam, boldogulok-e majd egyedül. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez volt az eddigi legjobb döntésem. Szabadúszó modellként meghatározhattam a saját munkaidőmet, szabadnapokat tarthattam, magam dönthettem róla, mit vállalok el. Például már csak a környező városokban vállaltam munkát, és kerültem a hosszabb, kimerítő utazásokat. Rövid időn belül az egyik legkeresettebb modell lettem a környéken, így többé nem kellett válogatásokra járnom.
• Ért már kellemetlen meglepetés is a szakmában?
— Rengeteg, de ez mindenhol így van. Korábban dolgoztam irodában, étteremben is, ott is előfordultak nehézségek. Ezekből a legtöbb esetben tanul az ember.
• A modellkedésen kívül más elfoglaltságaid is vannak?
— Gáborral belekóstoltunk a ruhagyártásba is, jelenleg pedig egy saját fotóstúdión dolgozunk, amely az egyetlen magyar stúdió lesz Kínában. Rengeteg munka van vele. A Kínában élő külföldiek számára a cégalapítás nagyon bonyolult, de megéri a fáradságot. Ritkán van szabadidőm, olyankor általában festeni szoktam. Már régóta tervezek kiállítást nyitni a festményeimből. Remélem, az idén végre sor kerül rá.
• Vannak megvalósulatlan álmaid a szakmát illetően?
— Modellként nincsenek. Sosem akartam modell lenni, csak kihasználtam egy lehetőséget, majd megpróbáltam a legtöbbet kihozni belőle. Szeretem ezt a szakmát, és úgy gondolom, annak ellenére, hogy a modellekhez képest alacsony vagyok (166 cm), a vártnál sokkal többet értem el. A szakmában 172-178 cm az elvárt magasság, nagyon ritka, hogy ennél alacsonyabb lány sikeres lesz.
• Hogyan győzted (győztétek) le a honvágyat? Gyakran hazalátogattok?
— Sajnos nagyon ritkán. Legutóbb tavaly nyáron voltunk Doroszlón, de ha haza megyünk is, csak rövid ideig maradhatunk. Kínában a napjainkat teljesen lefoglalja a munka. Már megszoktuk, és nem bántuk meg a döntésünket, de sajnáljuk, hogy nem tudunk gyakrabban hazalátogatni. Amikor az ember külföldre akar költözni, rengeteg akadály gördül elé, sok nehézséget kell leküzdeni, pl. a honvágyat, valamint meg kell szoknia az idegen nyelvet és az idegen kultúrát, az elszakadást a családtól és a barátoktól... Sokan álmodoznak arról, hogy máshol próbálnak szerencsét, ám nem bíznak magukban eléggé ahhoz, hogy meg is tegyék. Nem merik otthagyni a megszokott környezetüket. Én örülök neki, hogy belevágtunk ebbe az utazásba, a sok nehézség ellenére sem bántam meg.
http://www.noemikovacs.com
https://www.facebook.com/budaflashstudio
