Isten legapróbb teremtményei iránt is gyengédséggel fordul, figyeli a madarakat is. Mint mondja, minden állat kiválóan kommunikál, de ezt nem mindenki veszi észre. Az állatbarátok viszont értik. Nemrég az Életjel Kiadó gondozásában megjelent a legújabb kötete, az ÁLLATbarátOK — Családi történetek másképpen, mely állatokról szól állatbarátoknak.

— Kisbajmokon nőttem fel, nagy udvarunk volt mindenféle állattal, a szárnyastól a lóig. Ez meghatározta az állatszeretetemet, mely egyfajta ellenszenvből, dacból is táplálkozott, mert az édesapám hentes volt, odahaza dolgozott, és én láttam, hogyan szenvednek, kínlódnak, milyen véget érnek az állatok. Ott kezdődött a lázadásom, hogy szeretni kell az állatokat. Én nem tudtam elképzelni, hogyan lehet megverni egy kutyát, vagy belerúgni egy macskába, vagy egyáltalán a lovat levágni. Amikor a városba költöztem, úgy tűnt, hogy megszűnt létezni az állatszeretetem, állatvédésem, de ez az emberben tovább él. Arról nem beszélve, hogy nekünk volt egy házi cicánk, Mici, aki — én úgy mondanám, hogy aki, mert családtagunk volt — velünk együtt élt a lakásban. A fiamra annyira ráragadt ez az állatszeretet, hogy a csibort is képes volt behozni, meg az imádkozó sáskát. Volt papagájunk is, és végeredményben a városban is megtaláltuk annak rendjét és módját, hogy mindannyiunkban éltessük az állatok iránti szeretetet. De ez nemcsak az állatokra vonatkozik, hanem a növényekre és a környezetre is.

* Jelenleg milyen állatai vannak?

— Öt felnőtt puli kutya él velünk, bejegyzett tenyészetünk, úgynevezett kennelünk van ugyanis. Ez úgy kezdődött, hogy én a születésnapomra már elég régóta szerettem volna egy puli kutyát, és amikor megvoltak ehhez a feltételek, akkor meg is kaptam. Ebből végül kennel lett, pulitenyésztés hobbiként, de több mint hobbi. Az állatok ugyanúgy a család részei. Emellett van három birkánk, nyuszik is, de volt egy hosszú periódus, amikor a férjem baromfitenyésztéssel foglalkozott.

* Sokan úgy vélik, az állatokkal töltött idő terápiás jellegű, jót tesz a léleknek. Ön erről mit gondol?

— Köztudomású, hogy terápiás jelleggel bírnak a kutyák is, a pónilovak is. A fejlett Nyugaton vagy a fejlett Európában gyerekkórházakba, idősek otthonába be is viszik ezeket az állatokat azzal a céllal, hogy a magukra maradt időseket vagy a fájdalmukban, félelmükben szorongó gyerekeket vigasztalják, egy kis örömet vigyenek az életükbe, a mindennapjaikba. Az állatok azonban nemcsak örömet szereznek, hanem felelősséggel is járnak, mert az egészségükről is gondoskodni kell. Az állatoknak jellemük van, érzéseik, és jóllehet, emberi nyelven nem tudnak, de a saját nyelvükön beszélnek. Aki odafigyel, ezt megérti, még egy verebet is meg tud érteni, ha figyeli a viselkedését, és rájön, mikor milyen hangot ad ki. Más hangot ad, ha fél, és másmilyet, ha figyelmeztetni akarja a verébcsapatot, mert például jön a karvaly vagy egy kuvik. Az állatok semmi olyat nem csinálnak, ami felesleges.

* Nemrég jelent meg az ÁLLATbarátOK című könyve. Hogyan született meg önben ennek a kötetnek a gondolata, koncepciója, hogyan alkotta meg?

— Amikor még újságíró voltam, akkor is az úgynevezett vezércikkeket mindig a körülöttem zajló, az életben megfigyelt események ihlették. Az újságíró mindig figyel. Nemhiába mondták, hogy a téma ott hever az utcán vagy a járdán. Ebből a megfigyelési szenvedélyből alakult aztán ki az, hogy amikor ismét olyan környezetbe kerültem, mint kisgyermekkoromban, sokat sétálhattam, megfigyelhettem a mezei virágokat, bogarakat, növényeket, tudtam a nevüket is mindnek. Amikor Kishegyesre, a Pacsirtatelepre kerültem, akkor a kutyákkal újra elkezdtünk sétálni nap mint nap, és akkor visszajöttek ezek a szokások, hogy megfigyelek, kutatok, nézek. Azután egy Gedeon nevű libáról írtam egy cikket, mely a Hét Napban is megjelent, ami elindított egy folyamatot.

* A Gedeon nevű liba gazdija kislányként én voltam.

— Akkor elindítottál egy folyamatot. Utána, amikor a versmondókkal foglalkoztam, ők is kaptak a horvát nővérektől kislibákat, mert nem tudtak mit kezdeni ott Horvátországban, a zárt monostorban velük, de egyetlenegy maradt meg. Őt is elneveztük Gedeonnak, és az a liba annyira megszokta, hogy emberek alkotják a családját, hogy mindenhova elkísért bennünket. Ha este elmentünk aludni, akkor szó szerint sírt, hogy hol vagyunk, és ki kellett menni megvigasztalni, addig simogatni a nyakát, amíg be nem dugta a szárnyai közé, és végre le nem pihent. Az előző Gedeon is eszemben volt, meg aztán volt egy pumáról is történetem, aki az állatkertben született, és több ilyen állatos írásom is megjelent a Hét Napban. Amikor véglegesen ideköltöztem Kishegyesre, és már nem ingáztam Szabadka és Kishegyes között, akkor időnként megszületett egy-egy ilyen szöveg, egy-egy mese, mert itt körülvettek bennünket az állatok. 2000-ben, karácsony alkalmából, a Jó Pajtás és a Forum közösen meghirdetett egy pályázatot gyerekmeséket tartalmazó kötetre, és mivel már volt öt állatmesém, beküldtem őket. Nem lettek díjazottak, de megjelentek a kötetben. Közben jöttek a pulik, lekötöttek bennünket teljes erővel. Először a Pacsirtatelepi Fickó született meg, Fickó és Kócos története. Fickó volt a fiú, a hím, és ő volt az első puli kutyám, Kócos pedig a szuka. Nagyon nagy olvasótáborra lelt, két hónap alatt elkelt, már csak egyetlenegy van belőle a kiadónak, Beszédes Valériának, meg egyetlenegy nekem, meg a fiamnak. Eljutott a Fickó Kanadába, Ausztráliába, Magyarországra is. A kiadó megkérdezte, esetleg folytatnánk-e tovább, és így született meg a kötet. Nem képzelt események ihlették, ahogyan az előzőt sem, mert én mindig az életből veszem a történeteket, az életszagú eseményeket szeretem, melyekben van derű is, meg ború is. Ez az állatok életében is megtalálható. Mint az előző könyvnél, most is a fiam készítette az illusztrációkat, meg a két interjúkötetemnél is, mert ő részese ezeknek az állatmeséknek, a főhőseinek az életét ő is ismeri. Nagyon jól sikerültek a rajzok. Örömmunka, mondjuk így. A címben benne van, hogy kinek szánom a kötetet. Állatokról szólnak a mesék az állatbarátoknak. Én ugyanis nem az embereket féltem az állatoktól, hanem az állatokat az emberektől.