„Nem attól vagy profi, hogy elvégzel egy iskolát”
Szerda Zsófia
2022.06.24.
LXXVII. évf. 25. szám
„Nem attól vagy profi, hogy elvégzel egy iskolát”

Bicskei István színész, aki Nagy József színházával bejárta a fél világot. Ki innen, ki onnan ismeri. Én hálás vagyok, hogy dolgozhattam vele, a kanizsai regionális központ alapkőletételénél együtt mutattunk be egy performance-ot. Jó volt őt megismerni, a mindig színészt. Filmek, előadások kötődnek nevéhez, és mivel mindig nagy mesélő volt, most sem okozott csalódást. 

* Hogy kerültél kapcsolatba a színházzal?

— Olyan régen volt, hogy alig emlékszem rá. Gyerekkoromban egy tejfölös hajú, vékony, gilisztasrác voltam, és már óvodáskoromban futkostam az oromhegyesi dűlőkön a bokáig érő porban, húztam magam után a porcsíkot, mint a gyalogkakukk. A Kávai-tanya körül volt egy mély út, abban sárgaföld-lyukak, és szerettem bebújni ezekbe, mint az anyaméhbe, s ott álmodozni. Kicsi voltam még, forgattak ott felénk egy filmet, kitotyogtunk a nővéremmel, emlékszem a derítőkre, a sürgésre, a forgatásra. Öregapám is bekerült a filmbe, édesapám pedig nagyon jóképű volt, Tolnai el is nevezte a kanizsai Jávor Pálnak. Szakmája szerint szobafestő volt, s éppen a tengeren festett valamit, kérdezgették: Where is Sanyi, actor Sanyi? Lehet, tőle is örököltem valamicskét. Már óvodáskoromban játszottam, és már akkor nagyon komolyan vettem az egészet. Emlékszem, az előadásban fakardunk volt, katonákat játszottunk, s az egyik jóbarátom elaludt, én elfutottam hozzá, karddal vertem az ablakát, hogy gyere, kezdődik az előadás. A Kávai-tanyán élt a családunk, rengeteg unokatesó egy helyen, a gangon hosszú asztalnál ültek a felnőttek, mi pedig mellettük egy subán. Öregapám, Kávai Péter Pál odahívott magához. Elővette a zsíros kalapját, s a fejembe nyomta, hogy szavaljak. Volt egy vers, valami lóról, elmondtam, a végén földhöz vágtam a kalapot, mondván: úgy legyen! Öregapám így szólt: na ebből komédiás lesz. S így is lett. Édesapám 1964-ben egy előadásban szerepelt az amatőröknél, ahová mindig elkísértem, s egyszer nem volt ott a súgó, én felvettem a súgópéldányt súgni, s ott maradtam. Aztán 1964 őszén megkaptam az első főszerepet a Temetni délután szokás című előadásban, tizenöt évesen. Őrült profi módon éreztem, beleéltem magam. Egy kis zsidó gyereket játszottam, amiért kiérdemeltem a fesztiválon a legjobb főszereplőnek járó díjat. Azóta tartom magam profinak, mert már akkor olyan volt a viszonyulásom. Mert nem attól vagy profi, hogy elvégzel egy iskolát. A lényeg, hogy milyen technikákat tudsz, hogyan használod őket. Nagy József egyszer hirdetett egy audíciót, női szereplőt keresett a Vad anatómiája című darabba. Vagy ötvenen jelentkeztek, de senkit nem választott be, mondván: egyiknek sem égett tűz a szemében.


Bicskei István (fotó: Szerda Zsófi)

* Aztán te Marosvásárhelyre kerültél, ott végezted el a főiskolát.

— Ábrahám Irén beszélt rá, hogy oda menjek. Akkor már a Szabadkai Gyermekszínházban játszottam, felstoppoltam, felvételiztem, felvettek, Lohinszky Loránd és Kovács Levente évfolyamára. Csodálatos évfolyamunk volt. Progresszív felfogású, abszurd emberek közé kerültem, és imádtam a város hangulatát. A Köteles Sándor utcában volt a Café Tutun, oda járt mindenki, minden ott szerveződött. Rengeteg besúgó is volt, de minket ez akkor nem érdekelt. Ott árultam a lemezeket, némi pornót, rengeteg pénzt ért, egyhavi lakbér áráért adtam el őket. Rengeteg pénzzel jártam haza félévenként. Olyan is volt, hogy kibéreltem a Maros vendéglőt, hogy reggelig ott bulizzunk. Moldován zenekar húzta a talpalávalót.


Az 1972—1976-os évfolyam, Marosvásárhely

* Azért ez elég jól hangzik. Akkor igazi művészélet zajlott ott akkoriban.

— Őrület volt. Volt két emlékezetes figura ott, az egyik a portás, Simon bácsi, aki mindig olvasott, de soha nem tudta, mit. A másik a rektor, Szabó Lajos, azaz Biga. Egy angyali jó ember, ráncos, öreg. Imádta a diákokat. Aki szegény volt, nem volt kabátja, annak vett. Nekem egyidőben nagyon nem volt pénzem, a Falstaffot játszottuk, éppen előadás előtt hívatott, és megkérdezte: Bütyök, mikor evett utoljára? Mondom, most vacsoráztam. Maguk nem vacsoráznak előadás előtt, s ebédjegye sincs, szóval itt van 25 lej, de nehogy a Muskátliban sörözzék el. Természetesen ott kötöttünk ki. Isteni volt a resztelt máj és a velő, s a sör is hideg. Egyszer szóltak, hogy hívat Makkai főezredes. Volt előtte egy kis verekedés, azt hittem, azért. Fenét. Tudomásukra jutott, hogy pornográf újságokat árulok. Mindent beszedtek, amit eladtam. Azt mondta, hozzam be a többit is, vagy kirúgatnak a főiskoláról. A másik opció, hogy találkozzunk néha, és meséljem el egy kávé mellett, miről beszélgetnek a kollégáim, akkor eltekint tőle. Be akart szervezni besúgónak. Mondom, hagyjanak már békén, és inkább bevittem, ami még nálam maradt. Kemény idők voltak.


Asobu, japán—francia koprodukció

* Nem szerettél volna ott maradni?

— Nem. Jó osztályzattal végeztem, hat színház kínált állást, de én vissza akartam jönni, s egyrészt itthon játszani, másrészt sok dolog kötött Vajdasághoz. Szabadkán a sétálóutcán lakott Prokes bácsi, egy öreg zsidó, akinek az egyik legnagyobb numizmatikai gyűjteménye volt, s én már akkoriban is foglalkoztam ezzel. Félhomály az üzletében, imádtam oda járni. Rengeteg mindent eladtam neki, mindig egyezkedett, de rájött, hogy nem tud átverni. Szóval hazajöttem. Virág Misi volt az igazgató Szabadkán, kérdezte, mivel szeretnék debütálni. Mondtam, nekem mindegy, adjanak egy szerepet. Varga Pista bácsi rendezte a Győzelmet, Németh László szövegét. Nagygellért Jánossal, Júliával álltam egy színpadon, egy pap szerepét kaptam. Nagyon vékony voltam, kitaláltam a figurám, egy rozoga bringával, szemüveges papként keringtem körbe-körbe, a közönség imádta. Gerold azt írta, tíz éve nem láttak ilyen alakítást. Mondom, jó, akkor jönnek a jó kis szerepek. Na kaptam is még vagy három papszerepet. (Nevet.) Aztán egy kicsit elegem lett. Újvidékről lejárt Németh István igazgató, és a fülembe jutott, hogy ha valakit vinne Újvidékre, az én lennék. Megkerestem, hogy szívesen mennék. Visszafizették az ösztöndíjam, s átmentem. Harag Gyuri bácsival dolgoztam, játszottam a Csehov-trilógiában. Nagyon szerettem ott, rengeteg szerepem volt, jó kollégákkal. Soltis Lajos, Ladik Kati, Venczel Valentin.
Az első szerep — JEL színház — Orpheus létrái

* S hogy kerültél Nagy József társulatába? Mikor mentél ki Franciaországba?

— 1991-ben behívtak katonának a háborúba. Távirdász voltam, tartalékos. Feszült volt a helyzet, nem akartam menni, megbüntettek, egy ezredbe helyeztek, ahol csak nemzeti kisebbségek voltak, elmondták, mi védjük elsőként az országot, ha megtámadják. Éppen A nők iskoláját próbáltuk Babarczival. Munka után hazamentem, bekapcsoltam a tévét, és láttam, elkezdődött. Az élettársamnak azt mondtam, csomagoljunk. Flóra lányom is ott volt, elmentünk a húgomék kocsijáért, s elindultunk. A határ felé már olyan volt a hangulat, mint a marhavagonokban lehetett. Tömör csend. Horgoson kocsisor, lengetik a jugoszláv zászlókat. Kiderült, a Zvezda játszik a Szegeddel. Erre hivatkozva átjutottunk. Kint nem nagyon volt munka, Szabó István kultúrminiszterhez mentem el, nem tud-e valamit. Solténszki édesanyja fogadott be bennünket, múlt az idő. Abban az évben már forgattam Skipével (Nagy József). Azt mondta, a következő darabban benne lennék. Ez volt az Orfeusz létrái. Közben már Magyarországon is több színház ajánlott munkát, Veszprémet választottam, azzal, hogy előbb ezt megcsinálom Skipével.


Párizs, a háttérben a Théâtre de la Ville

* Akkor máris ültél repülőre, s irány Franciaország?

— Nem volt ez olyan egyszerű, katonaszökevény voltam, és vízumot csak Belgrádban kaphattam volna. Bevállaltam, hogy lemegyek, cserkész vagyok, a jég hátán is megélek. Úgy éreztem, sikerülni fog. S így is történt, szerencsém volt. Vissza azonban nem repülhettem. Volt egy ismerősöm, gyerekkori cserkész barát, akit felhívtam, hogy ki kellene jutnom az országból. Megvannak a papírjaim, de a katonakönyvemben az áll, hogy szökevény. Azt mondta, reggel fél 5-re legyek a söprűgyár melletti katonai kaszárnyában. Megnézte a papírjaim, kijavította a katonakönyvemet, kiállítottak egy engedélyt, 40 percem volt elhagyni az országot. Aztán az előadás jól sikerült, így ott maradtam.


Lear király — Csokonai Színház, Debrecen

* Miért szerettél vele dolgozni?

— Mert nagy szabadságunk volt. Jóska központi figurája az esendő ember. Az Orfeuszban van egy Rilke-novella. Megy az ember az utcán, belekeveredik a lába a botba, ebből csináltunk egy koreográfiát, egy táncot. Skipe egy hihetetlenül nagy művész. Tehetséges, az látszik, s a világ is elismeri. Csodálatos, ahogy gondolkodik. Ő nem fordítva vakarózik, csak azokat a szituációkat keresi, amelyek szokatlanok az életben, s éppen ettől nagyon életszerű. Akárhol volt, mindig megtaláltam, egy kávéház teraszán cigizett, kávét ivott, és olvasott. Vizslatott. Ha látott valami érdekeset, lerajzolta a szituációt, s eltette a zsebébe. Amikor csődbe ment, Döbrei Dénes és én maradtunk ott, a Père-Lachaise melletti gyönyörű, beépített tetőlakásban laktunk együtt hárman, óriási terasszal. Dénes rögtön fesztivált tervezett, azt mondta, lesz zene, a Kontroll Csoport gitárosa éppen kint volt, bekenjük magunkat gipsszel, mondta, fotózunk, lesz egy kis performance és zene. Meg is szerveztük, de jöttek a rendőrök, mert túl hangosak voltunk. Jóska éppen a Woyzecket olvasta, s képeket mutogatott nekünk zsákszerű véglényekről, azt mondta, ezt megcsináljuk. A teraszon kezdtünk el próbálni. Ferenci Gyuri megszervezte, hogy a Dorfmann-galériában ezt előadjuk Somlóssi Lajos fotókiállításán. Az első verzió 25 perces volt. Varga Henit is bevettük, agyaggal kentük be magunkat, s ahogy száradt az arcunkon, egészen beleolvadtunk a galéria falába, szinte nem is látszottunk. Jóska birkabelet vásárolt, bűzlött, mint a fene. Dani birkaszemet tett a szájába, így egy adott pillanatban "három szeme" lett! Tele volt egész Párizs a hírrel, tömeg gyűlt össze. Akkora visszhangja lett, hogy a Renni színházban végül megcsináltuk belőle az előadást, mellyel beutaztuk az egész világot.

Woyzeck — Godot-ra várva — Újvidéki Színház (Dormán László felvétele)

* Szinte mindenhol jártál Nagy Józseffel és csapatával. Van olyan hely, amely különösen kedves számodra?

— Több is, de talán Japán. Az ottani emberek csodálatosak. Egyik szabadnapomon talán Macumotóban voltam, tavasz volt, 20 fok, fényképezgettem a városon kívül. Az emberek óriási kalapokban metszették a fákat. Egy kis templom mellett ültem le, azon gondolkodtam, kellene pénzt felvennem, hogy vásároljak valami kaját. De az automata nem fogadta el a kártyámat. El kellett volna mennem egy sokkal távolabbi helyre. Erre megjelent egy duci nő, megkérdezte, mi a gond. Elmondtam, mire ő: akkor most nincs pénze? Megnyugtattam, hogy de, van, éppen elegendő a buszra. Azt mondta, akkor ad nekem valamit. Kivett a táskájából egy tárgyat, majd ezt mondta: ezt tartsa mindig a pénztárcájában, és soha nem fog kifogyni belőle a pénz. Nézd, azóta is itt van nálam, és valóban soha nem fogyott el a pénzem. De itt nincs vége a történetnek, mert azt is mondta: adok én magának még valamit. És kaptam egy kis fabékát. Maga sokat utazik — jegyezte meg. Ha bajba kerül, ezt kihúzza, a béka elkezd visítani, valaki meghallja, és a segítségére siet. Megköszöntem, és meghívtam az esti előadásunkra. Eljött, és hagyott egy levelet, hogy hálás a jegyekért. Hát ilyen csodálatos emberek a japánok.


A fiatal Wili — Wilhelm-dalok

* Hát megkívántam, hogy én magam is elmenjek oda. Van még tervben valami munka a közeljövőben?

— Most, hogy lenyestek egy kis darabot a lábamból, nem igazán, de nemrég találkoztam Nagy Józseffel itt a kanizsai piacon. Elhívott magához, mondtam neki: de hát nincs itt a mankóm, hogy megyek be hozzád? Azt válaszolta erre: megoldjuk, a Woyzeckből itt maradt egy mankó nálam. Hát nagyon röhögtünk. Nyáron tervez egy filmet forgatni, melyben lehet, benne lesz a fejem. Ezt még el tudom vállalni, s még talán egy-két beszélgetést, mást már nem. Hetvenkét éves elmúltam, megköszöntem mindent, szép életem volt, nem bánok semmit, de az az igazság, hogy amennyi még hátravan, azt most már régi szenvedélyemnek, az őstörténet kutatásának szeretném szentelni. Rengeteg könyvet halmoztam fel az évek során, igazi ritkaságokat, most jól beleásom majd magam. 

* Bütyök, ha újraélhetnéd az életed, van valami, amit másként csinálnál?

— Semmi az égvilágon.


Az öreg Wili (fotók: a művész archívumából)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..