A XIX. Magyarkanizsai Jazz Fesztivál csütörtökön Nagy József Fotogramok című kiállításával vette kezdetét. A tárlatot Révész Róbert fotóművész nyitotta meg, majd a Jel Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata című előadása következett. Georg Büchner drámáját szabad adaptációban immár második alkalommal állította színpadra Nagy József, mivel az első előadás premierje éppen a jazz fesztiválon volt 19 évvel ezelőtt. A rendező, koreográfus ezúttal megújult szereplőgárdával dolgozott.
A hivatalos megnyitón a fesztivál igazgatója, Bálint Zoltán elmondta, a kanizsai esemény dzsessz-etalonnak számít a balkáni térségben, hiszen ez az egyetlen olyan zenei rendezvény, ahova nem férkőzött be a kommersz zene. Többek között ezért is érzi kötelességének, hogy továbbéltesse a fesztivált, főleg amíg ilyen nagy érdeklődésnek örvend mind az idősebb generációk, mind a fiatalok körében.
A művészeti vezető az idei évtől Dejan Vujinović, aki maga is a jazz fesztivállal együtt nevelkedett, hiszen kezdettől fogva rendszeres látogatója volt a rendezvénynek. Az első módosítások a fesztivál arculatán történtek. A jövőben ugyanis vizuális fejlődésre is törekszenek majd, így a következő években a képzőművészet nagyobb hangsúlyt kap. A fesztivál plakátján az idén Sagmeister Péity Laura magyarkanizsai festőművész alkotása látható, a következő alkalmakkor pedig több képzőművész is bemutatkozási lehetőséget kap majd.
A zenei programot csütörtökön este a német Matthias Schubert és az amerikai Hamid Drake duója nyitotta meg. Jóllehet a két kiváló művész először találkozott színpadon, már az első perctől jól kommunikáltak. A szabad zene formáinak szinte minden területét megjárták, a gyökerektől a legkötetlenebb improvizációkig. A koncert egyik legbensőségesebb pillanata kétségkívül az volt, amikor Hamid Drake egy afrikai dallamot énekelt, Schubert pedig eközben a háttérbe húzódott, kiemelve a hagyományos zenét, melynek gyökerei ezáltal a kortárs improvizatív zenével is összeértek.
Pénteken az angliai Trevor Watts és Veryan Weston duó, valamint a Mezei Szilárd septet lépett fel. Mezei, aki kezdetben Bartók, majd Szabados György zenei irányzatát követte, ma már önálló útját járja, muzsikájába gyakran belecsempészi a hagyományos dallamokat is, megmutatva ezzel, hogy a zene tulajdonképpen egységes, bármilyen irányzatáról legyen is szó, ezt a törekvését pedig a legszélesebb európai és világi körökben is elismerik.
A szombati fellépésen elsőként a cseh Miroslav Vitouš és Jiří Stivín duót ismerhette meg a nagyérdemű. A fesztivált a magyarországi Grencsó Collective Celebration kvartett zárta. A zenekar vezetője Grencsó István, akit a változó formák mestereként tart számon a szakma. Az együttes ez alkalommal is bizonyságot tett erről, hiszen zenéje a hagyományos dallamoktól a blueson át a lassabb kompozíciókig igen széles skálán mozgott, mintegy keretbe foglalva a háromnapos zenei rendezvényt. Az esti koncerteket hajnalba nyúló jam sessionök, vagyis kötetlen improvizációs zenélések követték. 
Jövőre 20. jubileumát ünnepli a fesztivál. A tervekről Dejan Vujinović elmondta, valószínűleg lesznek változások, és régi dolgok is új színben tűnnek majd fel. A tervek között szerepel, hogy a magyarkanizsai rendezvény más településeken is bemutatkozzon, de lesznek például zenei műhelyek is.
A korábbi években megszokhattuk, hogy a fesztivál utolsó napján a Mississippi folyón ereszkedünk le, amerikai dzsesszt hallgatva. Az idén ez a folyó a cseh zenészeknek köszönhetően a Moldva (Vltava) volt. Ahogyan azonban Vujinović is fogalmazott, nekünk is van már egy dzsesszfolyónk, a Tisza, amely összefogja a magyarországi dzsesszzenészeket, és amelyen mi is le tudunk ereszkedni, hiszen elfolyik egészen Kanizsáig. Vigyen bennünket a folyó meg a Magyarkanizsai Jazz Fesztivál is messze, messze.
A fesztivál további sikeres működéséhez kívánjuk a legjobbakat!