home 2024. május 26., Fülöp napja
Online előfizetés
Nekem is van egy álmom
dr. NOVÁK Anikó
2015.09.05.
LXX. évf. 35. szám
Nekem is van egy álmom

Az elmúlt hetekben a Hét Nap hasábjain szerteágazó diskurzus folyt, melynek különböző szempontokból sikerült árnyalnia az értelmiség és a politika közti viszonyrendszert. Jelen írás elsősorban az értelmiség irányából közelít a témához, s a korábbi meghatározásokat kívánja gazdagítani.

„Van egy álmom”, mondta ötvenkét évvel és néhány nappal ezelőtt Martin Luther King, akinek nagy hatású beszéde egy másik korban egy másik gondra reflektálva született meg, de bizonyos megállapításait érdemes most, a mi esetünkben is megfontolni. Ő a négerek törvényes rosszkedvének tikkasztó nyarán emelte fel a hangját, hogy eljöjjön a szabadság és az egyenlőség éltető ősze népe számára. A négerek legégetőbb problémái akkor a faji megkülönböztetés béklyói, a szegénység és a számkivetettség voltak. 2015-ben Vajdaságban egy másik kisebbség, a magyarság esetében nem feltétlenül a nemzeti alapú megkülönböztetést látom gondnak, inkább a jó magyar és a még jobb magyar kérdését, viszont a szegénység és számkivetettség most is, itt is meghatározó. S ahogyan bő fél évszázada Amerikában, úgy most nálunk is végzetes nem tudomást venni a pillanat sürgetéséről.

 

Olvassa el az értelmiségi-eszmecseréhez kapcsolódó írásainkat is:

Dr. Mészáros Zoltán:
Az értelmiség és a politika
Dr. Korhecz Tamás:
Értelmiség — a szakmaiság és a politika
Dr. Námesztovszki Zsolt:
A gondolat ébredése
Dr. Ördögh Tibor:
A politikusok és az értelmiség szerepe a politikában
Dr. Takács Zoltán:
Értelmiség — politika — kontra(és civil-)szelekció
Dr. Dévavári Zoltán:
A forradalom felfalja gyermekeit (Válasz és hozzászólás)

A pillanat sürget, tenni kell, de nem mindegy, hogyan. E tekintetben különösen megszívlelendőek King szavai: „Miközben jogos helyünk eléréséért küzdünk, nem eshetünk az igazságtalan cselekedetek bűnébe. Ne a keserűség és a gyűlölet poharából csillapítsuk szabadságszomjunkat. Nekünk mindig a méltóság és a fegyelem magaslatain kell megvívnunk harcainkat.” Ahhoz, hogy a helyzet jobbítása valóban így történjen, az értelmiség felelőssége hatalmas. Az értelmiségé, egy olyan csoporté, amelyet pontosan definiálni sem tudunk. Általában egyetemet végzett, szellemi foglalkozást űző emberekre gondolunk, ha kimondjuk e szót, de jól tudjuk, hogy sem az egyetemi diploma, sem a doktori fokozat nem garantálja azt a szellemi nagyságot, amelyet egy értelmiségitől joggal elvárhatunk. Számomra valóban kétséges, mit is jelent ez a szó, de talán épp a kétséggel kerülök hozzá a legközelebb. Az értelmiségi az én olvasatomban az, akinek kétségei támadnak, aki kész vállalni a kritikai gondolkodás következményeit, aki tudja, hogy nem csupán fekete és fehér létezik, aki hajlandó részt venni egy-egy termékeny vitában, s a jól felépített érvelést meghallgatva, megértve képes véleményének átgondolására, átértékelésére.

Az én szememben az értelmiségiek azok az emberek, akik nem tudnak elvakultan, fenntartások nélkül felsorakozni egy-egy zászló, jelszó mögött, hiszen fenntartják jogukat a különvéleményre, minden kérdésben saját álláspontot alakítanak ki. Így ez az embertípus a politikum számára olykor hallatlanul kellemetlen. Egy ideális világban a politika kikéri a szakemberek véleményét, nem csupán a látszatra adva, hanem azokat valóban beépítve a döntéshozatalba. A mi szűkebb és tágabb pátriánkban viszont gyakoribb, hogy a szakmának érvekkel, adatokkal kell aládúcolnia egy-egy már meghozott döntést. A gondolkodó, önálló ember a hatalom számára mindig zavaró, mert képes kritikát megfogalmazni, alternatívákat felkínálni. Ennek megelőzésére a legjobb módszer kétségkívül az oktatás, főként annak lebutított változata, mely a középszer és a kontraszelekció melegágya. Tanárként mindig arra helyezem a legnagyobb hangsúlyt, hogy gondolkodó embert neveljek diákjaimból, hogy megtanuljanak olvasni a sorok között, valamint a megfelelő érvek felsorakoztatásával ki merjenek állni a saját álláspontjuk mellett. Tudom, nehéz terhet tettem a vállukra, de remélem, megbirkóznak vele.

Értelemszerűen engem a fiatal vajdasági magyar értelmiség helyzete foglalkoztat leginkább. És mivel elsősorban ebben a körben mozgok, nem lehetek pesszimista. Bár olykor felerősödnek a reménytelenség és az elégedetlenség hangjai a körünkben is, lényegében mégis a tenni akarás, a lendület a hangsúlyosabb. Miközben egy kötetbe gyűjtöttük a doktoranduszokat és a fiatal kutatókat, mi magunk, a VajDasági geneRáció szerkesztői is kellemesen meglepődtünk rajta, milyen sok tehetség, értékes ember van a környezetünkben, aki nyitott a párbeszédre, szeretne segíteni a közösségnek, éljen a világ bármely szegletében. Meglátásom szerint most nőtt fel egy olyan tevékeny, kezdeményező generáció, amely képes kitölteni a közéletünkben és tudományosságunkban tátongó űrt; mely nem kész válaszokat vár, hanem felépíti álmait, ha kell. Ha itthon nem hagyják, akkor máshol teszi, ez természetes, de nem feltétlen szeretne máshová menni. Egy olyan közösséget látok kibontakozni, amelyet kiválóan szemléltetnek Hankiss Elemér szavai: „[A] függetlenség mellett fontos az is, hogy a gondolkodó ember valamilyen szellemi műhelyt találjon magának. Olyan emberek közösségét, akik kritikusan ugyan, de odafigyelnek egymás gondolataira.” Egy ilyen szellemi műhelyt érzek magam körül, melynek tagjai valóban odafigyelnek egymásra, az építő jellegű kritikára nem sértődéssel válaszolnak, azt nem személyeskedésnek, kicsinyeskedésnek veszik, hanem önmaguk jobbítására használják fel.


Szabó Attila felvétele

Ezekre az emberekre alapozom az álmaimat, mert Martin Luther Kinghez hasonlóan nekem is van egy álmom.

Van egy álmom: hogy a megfélemlítés helyett eljön a szabadság ideje.

Van egy álmom: hogy az irányított döntéshozatalt felváltja a termékeny vita, a nyílt párbeszéd.

Van egy álmom: hogy a kontraszelekció helyett egy-egy munkahelyet a legkompetensebb, legkiválóbb jelentkező nyer el.

Van egy álmom: hogy a tudományosság, a szakmaiság és a hitelesség elnyeri méltó helyét az értékrendünkben.

Van egy álmom: hogy a fiatalokban nem ellenséget látnak, hanem partnert, s újító ötleteiket nem söprik le azzal, hogy úgysem sikerülhet, hanem a különböző nemzedékek együtt kezdenek el dolgozni azok megvalósításán.

Az álmom nem fog csak úgy megvalósulni, dolgozni kell még rajta. Az értelmiségre nagy feladatok várnak az elkövetkezőkben. A termékeny vitákat tetteknek kell követniük, de nem tudok nem optimista lenni, hiszen ismerem azt a kincset, potenciált, amellyel e közösség büszkélkedhet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..