— Évek óta olvasom a lapjukat, benne ezt a rovatot — mondja a hölgy, és elővesz egy vaskos kötetet: lapunk múlt évi minden számát könyvbe kötve! — Ezt az anyámtól tanultam, ő meg az apai nagymamájától, aki szerint az újságolvasás minden valamirevaló, tudásra éhes ember kötelessége. Azt hiszem, eddig még nem olvastam olyasmiről, hogy egy gyerek egyedül nőtt fel. A történetekben sok a panasz, a sérelem, a bánat és nagyon kevés a bátorság, a határozott állásfoglalás. Mindezt tapasztalatból állítom, és ezért döntöttem el, hogy egy kicsit bátorítom azokat a fiatal olvasókat, akik megtorpannak az első akadálynál.

Egy rendkívül érdekes család sarja vagyok. A nagyapám egyetlen fia volt az anyjának, aki hat hónapos korától egyedül nevelte, a férje ugyanis meghalt. Nem házasodott meg többé, az egyetlen fia volt a mindene. Maga a dédmama is különleges jelenség volt, az akkori, környező tanyavilágban csak neki volt ondolált, rövid haja, mindig cipőben vagy szandálban járt, és meg volt győződve róla, hogy a fia nagy valaki lesz, ezért is íratta gimnáziumba. Nagyapa gyors felfogású, tudásra éhes változata volt a tanyasi és az úri gyerek keverékének. Igaz, főiskolát már felnőttkorában fejezett be, de rendkívül sikeres politikai, gazdasági tevékenységet folytatott. Kétszer nősült. Az első feleségétől született egy fia, de két év házasság után elváltak. Az idők folyamán a fiával hol rendkívül jó, hol csapnivalóan rossz kapcsolata volt, mert a fiú azt hitte — az apja hírnevének hála —, neki mindent szabad. A fiú már iskolába járt, amikor nagyapa megismerte nagyanyámat, és összeházasodtak.

Megszületett az anyám, akit a családban mindenki imádott. Szinte hihetetlen, de alig egy év alatt a család megtizedelődött. Először a papám első felesége halt meg, és a fia az apjáékhoz költözött. Peti szerette az anyámat, sokat játszott vele. Néhány hónap múlva meghalt a dédmama és még három közeli rokon. Családunkban az élet és a halál tette a magáét. Anyám nagyon ragaszkodott a papához. Egyetemet fejezett be, és a nagyapa rábeszélésére politikával kezdett foglalkozni. Pontosabban eleinte humanitárius munkát végzett, és így ismerkedett meg sok híres személyiséggel. Így történt, hogy egy neves, de nős politikusba lett szerelmes. Ennek a szerencsétlen kapcsolatnak én vagyok a gyümölcse, a befejezése pedig az lett, hogy apám hivatalosan el sem ismert, és persze eszébe sem jutott, hogy anyámat feleségül vegye. Ez megpecsételte az anyám életét, aki tudását, erejét, idejét a közéleti tevékenységnek szentelte. Ebben az időben a nagyapa már nyugdíjas volt, de nagyon sokat segített anyámnak, főleg velem kapcsolatban. Vett nekünk és kitataroztatott egy hatalmas családi házat, megpróbálta támogatni anyámat a mindennapi tevékenységekben, az autójával elvitte anyát, bárhová is kellett mennie. Én nagyon élveztem ezt az életet, mert rendszerint engem is magukkal vittek. Azt viszont nem egészen értettem, amikor az emberek azt mondták rám: tiszta apja. Nekem anyu ugyanis azt mondta, az apám külföldi hivatali úton volt, amikor halálos balesetet szenvedett. Nem értettem, hogyan hasonlíthatok egy halottra, de erre anya azt felelte, hogy még buta vagyok.

Iskolába indultam, amikor meghalt a nagypapa. Rettenetesen hiányzott minden tekintetben, főleg az anyámnak. Este, ha lefeküdtünk, anya magához ölelt, mesélt az életről, arról, hogy mi ketten semmitől sem ijedünk meg, mert bátrak és erősek vagyunk.

Tízéves voltam, amikor egy gyors lefolyású, súlyos betegség elvette tőlem az anyámat. Az ismert politikus, aki sosem mondta, hogy ő az apám, de én tudtam, annyit segített, hogy kineveztek számomra egy gyámot, aki odaköltözött a házunkba. És bármennyire utáltuk egymást, addig tűrnöm kellett, amíg nem lettem nagykorú. Sokszor, ha nem tudtam elaludni, a fejemre húztam a paplant, és sírva kértem anyut, mondja meg, hogyan kell egyedül is erősnek lennem! Nem mondhatom, hogy lettek volna anyagi gondjaim, de ahogy felmondtam a gyámnak, nekem kellett kézbe vennem az életem irányítását. Azt tudtam, hogy nem szabad térdre hullani, hát csináltam mindent, ahogy tudtam. A közvetlen szomszédságunkban élt egy idős házaspár, mely nagyon szerette anyut. Gyakran tőlük kértem tanácsot. És sokszor, ha az egyetemen délután is voltak előadások, a szomszéd néni meleg vacsorával várt. Eleinte azt hittem, nem bírom majd elviselni a helyzetemet. De lassan minden a helyére került. Ha az embert a szükség rákényszeríti, mindent meg tud tanulni. Ez történt velem is. És most itt vagyok. Van egyetemi oklevelem, jó munkahelyem, rendezett családi házam. És egy szűk baráti köröm is, mert az embereknek azért nem nagyon hiszek. Rájöttem, hogy az erő mindig bennünk van. Csak felszínre kell hozni.