home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Nehéz, de nem kilátástalan a helyzet
Lőrinc Natália
2014.01.08.
LXIX. évf. 2. szám
Nehéz, de nem kilátástalan a helyzet

Magyarcsernye községhez tartozó Tóba lakosainak száma mintegy 550 fő. A lakosság legnagyobb része földműveléssel foglalkozik, kevés a munkaviszonyban levő személy. A faluban főleg idősek élnek, az átlagéletkor ötven év.

A településen kevés fiatal marad, mert nincs munkalehetőség. Akik középiskolát, egyetemet fejeznek a saját szakmájukban, hivatásukban szeretnének elhelyezkedni, ezért máshol, nagyobb városokban keresik a megélhetést. Sajnos egyre több fiatal gondolja, hogy a mezőgazdaságból, állattenyésztésből nem lehet megélni, a befektetett sok, szorgos munka nem térül meg. A mai világban nem éri meg a szülők, nagyszülők régen megbecsült, megfizetett munkáját folytatni.

Lackó Farkas Erzsébet 2008 óta a helyi tanács tagja, 2012-től pedig a helyi közösség tanácselnöke. Ő foglalta röviden össze a falu helyzetét.

— Mindig nehéz a dolga a helyi tanácsnak. A gondok, problémák szaporodnak, a segítség, a támogatás — leginkább az anyagi — pedig csökken. Ilyen gazdasági helyzetben nehéz a falu ügyeit egyengetni, de mi igyekszünk mindent megtenni.

Sikerült a telefonközpontot digitalizálni, a vízvezeték-hálózatot felújítani. A 4,5 km-es topolyai bekötőút, a Kiss Ferenc utca, az Ady Endre és részben a Fejős Klára utca aszfaltozása is megtörtént. A többi utca aszfaltozására is megvan a műszaki terv, csak befektetőt kell találni. A munkálatok a Nagyberuházási Alapnak köszönhetően valósultak meg. A Mezőgazdasági Minisztérium támogatásával kétszer kitakaríttattuk és mélyíttettük a település körüli kanálisokat. Községi határozatra a szemétkihordás is megoldódott.

Gazdálkodnunk leginkább a helyi járulékból kell, ám az nagyon kevés. Mindössze 25-30 tóbai fizetéséből és néhány földművesek által befizetett adóból áll. A nyugdíjasok közül senki sem ajánlotta fel önkéntesen. Legutóbb a közvilágítás felújítását fedeztük ebből, továbbá támogattuk az aktív civilszervezeteket és kulturális programokat is. Korábban az utcanév-táblák elkészítését és a falutérképet biztosítottuk ebből az összegből. Az általános iskola kisebb kiadásaihoz is hozzá tudtunk járulni.

Az idén végre egy régóta dédelgetett álmunk is teljesült: két településsel, a magyarországi Tiszaszigettel és a boszniai Brezovo Poljéval vettük fel, illetve erősítettük meg a testvér-települési kapcsolatot. Bízunk a gyümölcsöző együttműködésben, és abban, hogy számíthatunk egymás segítségére.

Jelenleg a helyi közösségnek egy fizetett munkása van, a titkár, illetve a szerződéses postánál is alkalmazunk egy dolgozót. Pályázatokon is részt veszünk, így tudtuk például megszerezni a helységnévtáblára a pénzt. Pályázati úton értük el, hogy a kommunális vállalat fizetett egy munkást, aki tisztán és rendben tartotta az utcákat, közterületet, ami nagy segítséget jelentett.

Jövőbeli terveink közé tartozik a belvíz elvezetésére vonatkozó projektum, a kápolna tervdokumentációjának elkészítése és természetesen ezek kivitelezése. Továbbá minél előbb szeretnénk megoldani a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület épületének, a piactérnek és egyéb ingatlanok használati jogának kérdését. Újabb gond az is, hogy a faluban nincs helyi nővér. Bizony, megoldásra váró feladatokból nincs hiány. Nehéz a helyzet, de nem kilátástalan. Küzdünk az elénk görgetett akadályokkal mindaddig, amíg van kiért akarnunk, tennünk — mondta Lackó Farkas Erzsébet.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..