A legnépszerűbb magyar rockopera, melynek zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegkönyvét pedig Bródy János írta, Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült. Az ősbemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten — I. István magyar király szentté avatásának 900. évfordulóján —, a városligeti szánkózódombon, mely ekkor kapta a Királydomb nevet, és ma már hivatalosan is így nevezik. A Koltay Gábor rendezte előadásból a Nemeskürty István vezette Budapest Filmstúdió filmet készített, mely a magyar filmgyártás egyik legsikeresebb és legnézettebb alkotása lett. A lemezen és kazettán kiadott dalokat azok is ismerték és énekelték, akik sem színházban, sem filmen nem látták.

Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert felvételei

Egy évvel később pedig már a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége is tapsolhatott a neves előadóknak. Nézettségben minden korábbi rekordot megdöntött, hat estén át hozott ugyanis telt házat. A becslések szerint 45—50 000 ember nézhette az ikonikus darabot, akkor még ugyanis a nézőtér is nagyobb volt, de általában a teret körülvevő épületek tetői és teraszai is megteltek lelkes publikummal.

A rendszerváltozásig 224 előadást ért meg az István, a király, részben az eredeti szereplőkkel — köztük Varga Miklóssal, Vikidál Gyulával, Nagy Feróval és Deák Bill Gyulával. Az ezredfordulón teljesen új szereposztást kapott, és a Nemzeti Színházban folytatódott a töretlen, felfelé ívelő pályafutása. Ez a változat is bemutatkozott Szegeden a szabadtérin, mint ahogyan a következő, teljesen megfiatalított verzió is, melyet az akkor rendkívül népszerű színházi tehetségkutató műsor, a Társulat szereplői vittek színre 2008-ban a Papp László Budapest Sportarénában — Feke Pállal és Vadkerti Imrével a két főszerepben. Ez volt a 25 éves jubileumi díszelőadás. Következett a sorban Alföldi Róbert 2013-ban a 30. évfordulóra, akinek az I.K.3.0 című rendezése hatalmas vitákat kavart, sokaknak nagyon tetszett, másoknak egyáltalán nem. A Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége erről is elmondhatta a véleményét. Ebben többek között Feke Pált (István), Stohl Andrást (Koppány), Udvaros Dorottyát (Sarolt), Tompos Kátyát (Réka) láthattuk, valamint felbukkant benne Varga Miklós és Nagy Feró is.

A legújabb, ötödik feldolgozást Novák Péter jegyzi rendezőként és koreográfusként. Érdekességként megemlíthető, hogy az 1983-beli ősbemutatónak és az 1984-beli szegedi előadásnak is az ő édesapja, a most elhunyt Novák Ferenc, közismert nevén Tata (1931—2024) koreográfus, rendező, etnográfus volt a koreográfusa. Novák Péter negyven éve az egyik kis vőfélyt táncolta a Dóm téren, majd 2003-ban Csíksomlyón és Alföldi Róbert darabjában is Torda, a sámán szerepét alakította. A rajongók előtt az új előadás sem teljesen ismeretlen, hiszen 2023-ban kétszer is játszották Budapesten a Papp László Sportarénában, sőt, a Duna Televízió is közvetítette.

Az első István Pelsőczy László színművész volt, az énekhangját viszont Varga Miklós kölcsönözte, Réka (Kovács Otília) énekhangján pedig Sebestyén Márta szólalt meg. A Népstadionban 1990. szeptember 15-én volt a darab premierje, ahol Varga Miklós és Sebestyén Márta már nemcsak a hangját adta, hanem meg is jelent a színpadon. Fontosabb bemutató volt még 1995-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, 2003-ban a székelyföldi Csíksomlyón 350 000 néző előtt, az eseményt az M1 élőben közvetítette. A krónikák megemlítik a legnagyobb kőszínházi produkciókat is a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, a Budapesti Operettszínházban stb.

Lássuk most Novák Péter darabját. A szereplői között van két egykori X-faktoros, illetve többszörös Fonogram és eMeRTon-díjas népzenei énekes és egykori szegedi közönségkedvenc színész is. A névsor így alakul: Koltai-Nagy Balázs (István), Baricz Gergely (Koppány), Danis Lídia (Sarolt), Herczku Ágnes (Réka), Horányi Juli (Gizella), Orosz Ákos (Asztrik), Köteles Leander (Torda), Sena Dagadu (Sámánasszony). Számomra igazi meglepetés volt, hogy az egyik regős szerepében Agócs Gergely népzenészt, népzenekutatót láthattam. Az összképet hatvan táncos — köztük a Szeged Táncegyüttes tagjai és a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc szakos hallgatói — és negyven gyermekszereplő teszi teljessé. Egyes jelenetekben több mint százan vannak a színpadon, de a táncosok időnként a nézőtéren is felbukkannak. A generációk által ismert dalok új előadókkal, de az eredeti hangszerelésben szólalnak meg, és a bejátszásokban korabeli fotókon idézhetjük fel az első felállás szereplőit és alkotóit.

Természetesen ezúttal sem maradnak el a nagy egymásnak feszülések, de a rendezői koncepció alapján ha valaki kékben van (István oldala), vagy pirosban (Koppány emberei), abból még nem feltétlenül következik, hogy egyértelműen jó vagy rossz karakter lenne. Mindkét félnek vannak érvei, a nézőnek kell eldöntenie, kinek ad igazat. Vagy talán nem is szükséges, hiszen a záróképben nagy összeborulásokat is látunk. Az Adj békét, uram című dalnál a színpadon lévők a telefonjukkal világítottak, és a közönség soraiból is sokan csatlakoztak hozzájuk. Nézőként értettem, mit várnak tőlem, de mivel én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek tagjai a koncerteken az öngyújtó lángját lobbantották fel, nem sikerült rávenniük, hogy elővegyem a telefonomat. Öngyújtóm viszont nincs, mivel már huzamosabb ideje nem dohányzom. Novák Péter egy interjúban elmondta, számára ez az előadás legmélyrehatóbb dala. Ha van aktualitása a darabnak, csakis az lehet, hogy a jelenben is le kellene már végre tenni a fegyvert.

Amit viszont nem láttunk, az a koronázási jelenet, ebben a változatban ugyanis nem koronázzák meg Istvánt. Nekem hiányzott az az epizód is, amikor Koppányt körülrajongja a három felesége, a mostani körtáncos koreográfia bennem űrt hagyott. Számomra Koppány nem volt elég karizmatikus, és egy kissé furcsának találtam a táltos „kettéoszlását”, Torda mellett ugyanis felbukkant a Sámánasszony, az Irie Maffia együttes énekesnője, aki sajátos színt vitt a cselekménybe. István világosan látta ugyan a célját, de még töprengőbb volt, mint amit ettől a karaktertől megszoktunk. Utolsó mondatában, a „Veled, Uram” szavak után hosszabb volt a szünet, és a „de Nélküled” majdnem kérdésnek hangzott.

Sok mindenről lehetne még írni, például a színpadképről, a fények játékáról, de akkor nem maradna hely a fotóknak, ami nagy kár lenne.