home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Negyed évszázad a néptánc hagyományának ápolása jegyében
Martinek Imre
2019.06.09.
LXXIV. évf. 23. szám
Negyed évszázad a néptánc hagyományának ápolása jegyében

Huszonöt éves fennállási jubileumot ünnepelt június 8-án a torontálvásárhelyi Banatsko Kolo Hagyományápoló Egyesület.

A közel másfélórás esti műsoridőbe csomagolt színrelépésnek a helyi József Attila Művelődési Otthon biztosított befogadó helyszínt. Az a kulturális intézmény, melynek az 1994. évi rajt idején az ünneplő társulat is aktív szakcsoportja volt. Az önállósodásra 2009-ben került sor.


A szerző felvételei

Az azóta már megboldogult Esad Kreho, illetve Mile Đorđev koreografusok nyomába lépve a debütáló csapatot az akkor még csak zsenge tizenéves Đorđe Nađ vette át. Egy igen tehetséges és ambíciózus fiatal srác, akit és a reá bízott csapatot Valerija Đorđević ugyancsak torontálvásárhelyi/debelyacsai fogásznő vett pártfogásba. Tulajdonképpen a doktornő volt az a húzóerő, ki minden körülmény között tudott lelket önteni a fiatalokba. Egy elhivatott háttértámogató, akinek általában akkor is sikerült megőriznie higgadtságát, amikor a többieket már régen elkapta (volna) az indulat. Vagy olykor-olykor a csüggedés. Mert azért olyan napok is voltak…

A torontálvásárhelyi szerb néptáncegyüttesben, mely hosszú esztendőkön át komoly és ütőképes zenekarral is rendelkezett, a jegyzett két és fél évtized alatt többszáz gyermek forgolódott. Megannyi bel- és külföldi fellépés élményeinek aktív részeseiként.

Az ünnepi rendezvényen a (társ)szervezők ezúttal csak és kizárólag az utánpótlást jelentő formációikat küldték fel a színpadra. A helyi Banatsko Kolo fiatal táncosai és a balettszakcsoport serdülői mellett a pancsovai Abrašević, a belgrádi Dimitrije Koturović és a topolai Oplenac művelődési egyesület leánykái és legényei kaptak bemutatkozási lehetőséget.


Még több kép!▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..