Ne várd Robit!

Ne várd Robit!

​​​​​​​Egy kaland vége — Svájc és a bankok — Megünnepelték a brit uralkodó „hivatalos” születésnapját

Egy kaland vége

Végre sikerült elfogni a mackót, mely még májusban indult meg Szlovákia felől, átkelt egész Magyarországon, belépett Csongrád megyébe, és a Tisza vonalában a déli határ irányába — azaz felénk — haladt. A csütörtöki ítéletidőben elveszítették a nyomát, pénteken éjjel viszont rátaláltak, és a Szegedi Vadaspark igazgatója altatólövedékkel tette ártalmatlanná Sándorfalva közelében (a város Szegedtől 14 kilométerre északra, Szeged és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark között félúton helyezkedik el). Robiról azóta kiderült, hogy valószínűleg nőstény. Egy egész ország izgult a nemzet medvéjéért, mely az elmúlt időszakban több száz kilométert kóborolt. A két-három éves, 80-100 kilós, szelíd, békés maci a szabadság szimbóluma lett. A közösségi oldalakon is nagy visszhangot kapott, Közös hazasétálás Szlovákiába Robival, az abonyi medvével címmel eseményt is szervezni kezdtek.

A medvét június 13-án engedték szabadon a szlovák-magyar határnál.

 

Svájc és a bankok

Egyértelmű és elsöprő eredmény született a svájci bankrendszerről szóló népszavazáson. A voksolók 75 százaléka nem akar változtatni azon a gyakorlaton, hogy a kereskedelmi bankok több pénzt bocsáthassanak ki, mint amennyi forgalomban van. Az intézkedés támogatói szerint az új szabályozás véget vethetett volna a bankok igazságtalan nyerészkedésének, a túlhitelezés megszűnése enyhítené a válságok kialakulásának kockázatát, valójában nullára csökkenne a bankpánikok kialakulásának esélye, és a nagybankok csődje esetén nem kellene az adófizetők pénzét bankmentésre költeni. Az ellenzők szerint a válság után már egyébként is szigorítottak a szabályozáson, és az új előírások ellenére is kialakulhatnának bankpánikok. Mivel pedig soha sehol nem volt még ilyen pénzügyi rendszere egy országnak, teljesen kiszámíthatatlan, hogy a gazdasági szereplők hogyan reagálnának a reformra.

 

Megünnepelték a brit uralkodó „hivatalos” születésnapját

Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a kilencvenkét esztendős II. Erzsébet királynő „hivatalos” születésnapját. Igaz, a brit uralkodó április 21-én született, viszont VII. Eduárd király, Viktória királynő fia, aki az esős novemberben látta meg a napvilágot, úgy döntött, a hivatalos királyi születésnap mindig nyáron legyen. London népe szombaton egy kissé felhős, időnként napos időben, kora nyárias melegben köszönthette uralkodóját. II. Erzsébet királynő 66. alkalommal vett részt a Trooping the Colour nevű katonai parádén, ami rekord a monarchia történetében. Az uralkodó az idei rendezvényre a hagyományoknak megfelelően hintón érkezett a Buckingham-palotából a Mall sugárúton a királyi lovas testőrség laktanyájához, melynek parkjában több mint ezer katona díszszemlével tisztelgett előtte. A királynő ezúttal egyedül utazott hintóján, a szombati ceremónián ugyanis nem vett részt férje, Fülöp herceg, aki már tavaly ősszel visszavonult a hivatalos közszereplésektől. Először vett részt viszont a parádén Harry amerikai felesége, Meghan Markle volt színésznő, aki férje oldalán szintén hintóval érkezett a Buckingham-palotából.


A nyitóképen Robi, a medve (MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Világkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ne várd Robit!
Világkép
Facebook

Támogatóink