home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”
Zséli Ágnes
2021.11.02.
LXXVI. évf. 43. szám
„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”

Az 1944/45-ös ártatlanul meghurcolt és kivégzett áldozatokra emlékeztek halottak napján a moholi katolikus temetőben.  Az eseményt a Pro Communitas és a Moholi Családok Egyesülete civil szervezet, valamint a helyi katolikus plébánia közösen szervezte.

A meghitt esemény a halottas ház előtt tartott szentmisével kezdődött, amelyet Világos Miklós, helyi plébános celebrált. A jelenlévők egy fontos pillanat részesei lehettek, hiszen tíz év után sor került a ravatalozó hivatalos megnyitójára, megszentelésére.

Világos Tibor, az esemény szervezője, a Moholi Családok Egyesületének elnöke elmondta, a falubeliek, jó szándékú emberek hozzájárultak ahhoz, hogy egy évtized után a ravatalozót használatba tudják venni.

A megemlékezés az áldozatok tiszteletére felállított emlékműnél kegyeleti műsorral folytatódott. A köszöntő, a szavalatok, az ének mellett alkalmi beszédet Világos Miklós, plébános mondott. Rámutatott, a 44/45-ös kegyetlen történésekről több szempontból is lényeges megemlékezni, hiszen tanulságként szolgálhat nem csak számunkra, a jövő nemzedékének is.

–Fontos, hogy ne merüljön feledésbe, mert ezeknek az embereknek nincs sírjuk, nincs megjelölt hely, ahova a testük van eltemetve. Egyesek holttestét elvitte a Tisza, mások tömegsírban nyugszanak, és van, akiről azt sem tudjuk, hogy hol tűnt el. Másrészt azért is jelentős rájuk emlékezni, mert a körülmény, ami a halálukhoz vezetett, az emberi természet gyarlósága folytán bármikor megismétlődhet, s ha emlékezünk, magunkat is arra figyelmeztetjük, hogy képesek legyünk elkerülni a hasonló tragédiákat, sőt, hogy az ilyen események soha többé ne történjenek meg.

A megemlékezés végén a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, a Vajdasági Magyar Szövetség, Ada Önkormányzata, a VMSZ adai községi szervezete, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Csobolyó Művelődési Egyesület, a Pro Communitas és a Moholi Családok Egyesülete képviselői helyezték el a kegyelet virágait az áldozatok tiszteletére felállított emlékműnél.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..