home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ne félj, mondj igent!
Szilágyi Edit
2021.12.01.
LXXVI. évf. 48. szám
Ne félj, mondj igent!

Hangverseny az óbecsei Szent Antal-templomban

Az óbecsei alsóvárosi templomban a Szent Antal Kórus és a Keresztény Értelmiségi Kör óbecsei szervezete koncertet mutatott be Mondj igent! címmel november 28-án az új egyházi év küszöbén és advent első vasárnapján. A koncerttel Szent József példájának követésére, ezen belül a család vitathatatlanul fontos szerepére, összetartó erejére igyekeztek a szervezők ráirányítani a szép számban megjelent érdeklődők figyelmét.


Bevonul a kórus Simovics Balázs kántorral

A rendezvényt az 1986-ban alakult Szent Antal vegyes kórus nyitotta meg. Kórusvezetője Simovics Balázs kántor volt. Uram Jézus! légy velünk!

A szentek életében mindig találunk követnivalót, példaképet, hiszen az ő életükben megmutatkozik Isten kegyelme. Szent Józsefet Isten a Szent Család őrévé rendelte, és az anyaszentegyház fő védőszentjévé nyilvánította. Példája a keresztény ember számára nagy ajándék — hangzott el a bevezető szövegben. Szent József is igent mondott, ahogyan azt Mária tette, és ahogyan mi is mondjuk: Legyen meg a Te akaratod, ami a teljes ráhagyatkozásunk és fogadalmunk jele, hogy döntéseit igaz hittel a magunkévá tesszük, hiszen tudjuk, hogy Isten nem ejt hibát.


Egy pillanat emlékül a koncert végén

Az anyaszentegyház patrónusának, Jézus valódi, bár nem vér szerinti apjának életállomásairól szóló történésekkel egybefonódtak a Szent József nevéhez fűződő igen szép énekek. Az elmondottak Szent Józsefet dicsértek, a személyt, akinek életében nem voltak kételyek, azét, akinek gesztusai intelemnek tekinthetőek a mai ember számára is. Te jó példát adtál nékünk buzgó imára, becsületes, dolgos élted a szent munkára.

Vajon van-e bennünk ennyi erő, ilyen mély hit és ráhagyatkozás az Úrra, hogy tovább tudjuk hordozni döntésünk súlyát? — merült fel a kérdés és az intelem: hogy megeshet, hogy valakinek, ismerősnek, jóbarátnak vagy életünk párjának nem mondtuk még el vagy nem mutattuk ki, hogy szeretjük, hogy valakitől bocsánatot kérnénk, megtennénk neki vagy érte valamit, tetteit megköszönnénk, de nem lehet, mert már nincs kinek, vagy mi nem leszünk.


A két plébános, ft. Pósa László (a Szent Antal-templom plébánosa) és ft. Mellár József atya Törökbecséről

Szent Józsefben nem ébredtek fel kételyek, tudta, hogy az egyetlen Atya apaságában részesül. Az Atya nem választ a fiú gondviselőjéül valaki mást, jobbat, tehetségesebbet. A ma embere viszont sokszor őrlődik kételyek között, és a rohanó, sikerorientált világban nézve mások vergődéseit előre fél a saját döntéseitől. Minket is végy pártfogásba, gyengeségünk rád szorul.

József élete bonyolulttá válik. Kétszer is vándorlásra kényszerül. Mindent maga mögött hagyva szinte a semmiből kezd új életet, de nem adja fel. Igen komolyan veszi az apa és a családfő szerepét. Az evangélisták keveset írnak róla, hatása mégis igen erős. Áldunk, Isten jó szolgája, Szent Családnak hű sáfárja, kire Isten megváltásunk titkát bízta, mert a lelked igaz volt, és szíved tiszta.


Toll Gyula hegedűművész

Ismét felmerül a kérdés: a ma embere mit tett volna József helyében? A szeretet mértéke a készség a szenvedésre a ránk bízottakért. Egymás közötti kapcsolatainkon dolgozni kell, a szeretet művészetének mestereivé kell lennünk. Álmodozunk, valami jobbra, másra várunk, a tegnapból merítve vagy a jövőt vágyva, nem élve a mának, a boldogságot keresve boldogtalanok vagyunk.

Tégedet a Szent Családnak Isten adott gyámolul. Minket is védj pártfogásba, gyengeségünk rád szorul.

A rendezvény során a múlt a jelenbe lépett, megrajzolt egy új képet, majd pillanatnyi csend után a hegedű is színre lépett. A koncert meglepetésvendége Toll Gyula, az Újvidéki Rádió koncertmestere, hegedűművésze volt. Hegedűszólója bejárta a templom falait, és előrevetítette advent örömét meg a közelgő karácsony misztériumát.

A hangverseny végén ft. Pósa László osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. „Boldog a nép, amely ünnepelni tud, hiszen az ünnep szín a szürkeségben” — mondta. „Nagy szükségünk van az ünnepre és ünneplésre. A mai est lelket emelő ünnep volt.” Az ünnepnek három fontos pillérére hívta fel a figyelmet: ezek a jó, a szép és az igaz. „A koncerten megmutatkozott a szép ének és a zene, hiszen az ének olyan, akár a mennyei ének, a zene olyan, mint a szellő, amely a lelket simogatja. A jó, a jó ember élettörténete. Az elhangzottak során Szent József minden állomásán a jó cselekedet volt jelen. Mindegyikünk élete benne van József tetteiben. A gondosan megválasztott énekek szövege és az előadás üzenete az igaz szavak voltak. Az értékes bemutató szavai sokrétű igazságcsokor volt” — mondta a plébános, majd gratulált a fellépőknek.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és a plébánosok: ft. Pósa László, a rendezvény házigazdája mellett ft. Fuderer László, ft. Magó László, ft. Világos Miklós, ft. Mellár József, ft. Bende Zsolt, ft. Halmai János atya.

Fényképezte: Szilágyi Edit

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..