A moldvai csángók falvaiban napjainkban is jelen van az egymásra figyelés, éppen ezért elképzelhetetlen, hogy két ember szó nélkül menjen el egymás mellett. Tudnunk kell róluk, hogy ők az egyetlen magyar népcsoport, amely mindig - még Trianon előtt is - határon túlinak számított. Moldvában gyakorlatilag soha sem volt magyar nyelvű oktatás, a templom és az iskola nyelve is kizárólag román. Csupán 2000-ben sikerült elindítani az anyanyelvi oktatási programot, amely a Csángómagyarok Szövetsége hatalmas erőfeszítésének köszönhetően ma is működik. Ez a szervezet fáradozik azon, hogy a falvakba Erdélyből, Magyarországról, de akár máshonnan is magyar tanítók kerüljenek, hogy az iskolázott helybeli fiatalok visszatérjenek, és a szülőföldjükön vállaljanak munkát.
Csángóföldön mintegy 220 ezer magyar eredetű római katolikus él, közülük mintegy 40 ezernek magyar az anyanyelve. Rajtuk kívül van még 20-30 ezer, akinek második nyelve a magyar, vagyis a 220 ezer közül 60-70 ezren valamilyen szinten tudnak magyarul. A csángószövetségben 8 ezer gyerekkel számolnak, de közülük eddig 2200-at sikerült felkarolni. Ők huszonöt faluban élnek, az említett nyolcezer viszont negyvenötben, vagyis vannak teljes közösségek, melyekben egyetlenegy magyarul tudó tanár vagy tanító sincs. A 25 település közül 15-ben heti háromszor állami iskolában is van magyar nyelvóra, a többiben csak szabadidős foglalkozás keretében tanulhatják a diákok az anyanyelvet. A Csángómagyarok Szövetsége már így is a lehetőségein felül vállal és teljesít, a pénzügyi kerete ugyanis, amely több forrásból ''csöpög össze”, húsz falut bírna el.
Mi is törődhetünk ezzel a kis népcsoporttal, segíthetünk neki, hogy érezze, nincs egyedül, ő is a magyarsághoz tartozik, vagyis megadhatjuk a lehetőséget a csángó gyerekeknek, hogy magyarul tanulhassanak. Van ugyanis egy jelképes keresztszülői program, amelyben a keresztszülőséget vállalónak évente 40 ezer forintot kell befizetnie a védence oktatására - így fedezik a tanári fizetéseket, az oktatási helyszínek fenntartását, a taneszközöket, a tűzifát stb. Jelenleg a 2200 diákra mintegy 700 keresztszülő jut, vagyis szívesen fogadják a további jelentkezőket. A pénz átutalása nem azt jelenti, hogy az összeg eltűnik a civilszervezet kasszájában, hiszen az elképzelés messze túlmutat ezen az összegen. A keresztszülő pontosan tudja, kit támogat, levelezhet a gyermekkel, a szüleivel, a tanítójával, meglátogathatja, elviheti nyaralni... A kapcsolattartás kívánatos, a többi azon múlik, hogy a családok mennyire barátkoznak össze. Az érdeklődők a www.csango.ro honlapon tájékozódhatnak, jelentkezni viszont a keresztapa@csango.ro e-mail címen lehet.
Csángóföldön éreztem, hogy onnan nézve a mi helyzetünk nagyon is kedvezőnek tűnik. Hiszen nálunk szinte a legeldugottabb faluban is elérhető valamelyik tévé vagy rádió magyar adása, vannak újságjaink, és a papjaink, ha mindenhol nem is minden vasárnap, de magyarul miséznek. Ott viszont egész közösségek léteznek, melyeknek sem a média, sem az egyház, sem az iskola révén nincs semmilyen kapcsolatuk a magyarsággal, vagyis annak a nemzetnek a többi részével, amelyhez tartoznak.
Természetesen tudom, hogy azért nem kell több mint ezer kilométert utaznunk, hogy olyan falvakat találjunk, amelyekben nincs magyar oktatás, hiszen a bánáti és a bácskai szórványban is akadnak települések, ahol fél évszázada hangzott fel utoljára magyar szó az iskolában. Itthoni riportútjaimon is találkoztam olyan gyermekekkel, akik magyar népviseletben magyar néptáncot roptak, magyar népdalokat énekeltek, magyarul szavaltak, de amint lejöttek a színpadról, maguk között máris szerb nyelven beszélgettek. Sőt, olyan magyar művelődési egyesületi vezetőre is akadtam, aki nem használja az anyanyelvét, mert úgy érzi, az állam nyelvén jobban, könnyebben fejezheti ki a mondanivalóját. Nekik is nagy-nagy bátorítás kell, hogy őseik hagyományait ne csak az újdonság, az érdekesség végett, hanem tudatosan őrizzék. A csángó példához hasonlóan intézményesen, de legalábbis szervezetten kellene mögéjük állni, illetve azok mellé a kevesek mellé, akik már most is erejükön felül küzdenek ezeknek a közösségeknek a megmaradásáért. Mert nincsenek sokan, de lehetnek, ha mi, akik a tömbben, jóval előnyösebb helyzetben élünk, segítünk nekik.