home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Nappali tér új köntösben
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2023.05.17.
LXXVIII. évf. 19. szám
Nappali tér új köntösben

Ezúttal egy rám bízott nappaliszoba átalakítását mutatom be. A tervezést megelőzte az igényekről való beszélgetés, mely során kiderült, szerencsére határozott elképzelések vannak a belső teret illetően. A kialakítást gipszkarton, fa-, dekorkő elemekből találtuk ki, mely végül teljes egészében meg is valósult.

A gipszkartont szinte bárhol bevethetjük, hiszen egy olyan anyagról beszélünk, amely gipsz és cellulózrost keveréke, és viszonylag kemény. A vizes helyiségekben is remekül használhatjuk, hiszen a fehértől eltérően a zöld színű, impregnált anyag ellenáll a víznek, párának. Ezt az anyagot fürdőkben és egyéb vizes helyiségekben alkalmazhatjuk, hiszen nem deformálódik el. Ezenfelül kaphatóak speciális anyagok is, melyek ívelt testek építésére használhatóak.

A gipsz óriási teret enged a belsőépítészetben. Azonfelül, hogy szinte mindent meg tudunk vele valósítani, még azt is hozzátenném, hogy burkolható, festhető, vakolható. Teljes falakat is létre tudunk vele hozni, térelválasztókat, álmennyezetet is, bútorokat is építhetünk belőle, illetve dekorációs elemként is használhatjuk. Az egész lényege, hogy építenünk kell a kívánt formában egy fém- vagy fakonstrukciót, melyet a falhoz, mennyezethez vagy padlóhoz erősítünk, és már rögzíthetjük is hozzá a gipszkartonokat.

Sok-sok előnye van még: tűzálló, könnyedén méretre és formára szabható, hang- és hőszigetelést is tudunk hozzá rendelni, légáteresztő, gyorsan lehet vele dolgozni, a szállítása olcsóbb, mint a kemény építőanyagoké, és még maltert sem kell keverni hozzá.

Az alábbi nappaliban tehát ezzel az anyaggal terveztük a médiafal megépítését. A megrendelők számára fontos volt, hogy egy elektromos kandalló is be legyen építve, valamint a televíziónak is helyet kellett hagyni. A fő megvilágítás mellett ebbe a konstrukcióba is terveztünk helyi és hangulatvilágításként spotlámpákat.

A fal két sarkába egy-egy oszlop került gipszkonstrukcióval, majd a közepére még egy kisebb, melyek színben harmonizáló dekorkővel lettek burkolva. A vízszintes elemeket famintázatú bútorlapból alakítottuk ki. A felső gipszkartonba és a vízszintes elemekbe építettük be a spotlámpákat. Bal oldalt kapott helyet a televízió, a minőségi filmezéshez szükséges kiegészítőkkel. A jobb oldalra pedig az elektromos kandalló került, mely igen sokat ad hozzá az összképhez. A keresztbe fordított, úgynevezett gerendás rész egyikében szintén spotok fényével emeltük a hangulatot, valamint ezek a gerendák remekül használhatóak dísztárgyak, italok, virágok és egyéb apróságok elhelyezésére. A mellette lévő falra néhány képet terveztünk, valamint egy nagyobb méretű virágosládát. A színben harmonizáló laminált padló és a puha szőnyeg találkozása, valamint egy fényáteresztő függöny keretezi a helyiséget.

A látvány valóban pazar lett. Nincs is más dolgunk, mint elképzelni magunkat, ahogy kényelmesen elhelyezkedünk a szemközti kanapén, és hangulatfényben, a kandalló lángja mellett, egy pohár borral a kezünkben élvezzük az esti filmezést.

A szerző látványtervei és felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..