Levelek Zlatiborról (3.)
- Ne képzeld magadat istenkereső remetének, add meg magad ennek a fenyőillatú világnak! - Meglehet, hogy valaki éppen itt, egy völgyben tette fel először a kérdést: Ki találta ki a szerelmet? - Unaloműzés a gimnáziumot Szabadkán végző Dušan Radoviætyal, a máltai sólyommal, napi sajtóval és magazinokkal, egy tikkadt levegőjű etnofaluban, vizek mellett, amelyek mind-mind a Fekete-tengerbe sietnek - Zlatibor az ország legnapsütöttebb hegyvidéke (104 derűs, 129 mérsékelten felhős és 132 felhős nappal)
Azt mondják, hogy az idő kerekét nem állíthatjuk meg. Így aztán mindenképpen eljönnek életünkben a megoldhatatlannak tűnő krízishelyzetek - amíg otthon vagyunk, egy szürke betonvárosban. De nyáridőben - szerencsére az északi és a déli pólus jó messze van tőlünk -, a napfényben csak a szépségeket fedezi fel az ember. Ezt teheti Zlatiboron is, az ország legnapsütöttebb hegyvidékén és környékén (104 derűs, 129 mérsékelten felhős és 132 felhős nappal). Itt aztán nem mondja senki: ,,Vigyázz, hamisítják!” Az ég kék, kékebb a tenger vizénél, a bárányfelhő olyan, akár a vattacukor egy külvárosi párizsi vásárban, a fenyőfák árnyaltan zöldek, zöldebbek az angol pázsitoknál. Hofi mindig megkérdezte: ,,Haver, figyelj, te komolyan elhiszed, amit mondasz?” Nos, tessék engem nagyon komolyan venni. Ide aztán a híres Rembrandt van Rijn-mondás is hatványozottan érvényes: ,,Jobb egy jól megfestett marharépa, mint egy rosszul festett madonna”. Vagyis: jobban érzed itt magad egy szerény panzióban a fenyvesek sűrűjében, mint - mondjuk - Hongkongban a Hotel Peninsulában műmosolyú személyzettől körülvéve. Itt nyers az élet, itt azt mondják - ezt a gimnáziumot Szabadkán végző szatirikus, Dušan Radoviæ könyvében olvastam -: ,,...attól, hogy valaki komoly ember, még lehet humora. Attól, hogy valakinek nincs humora, még nem lesz komoly ember”. A Beograde, dobro jutro című kötetet a piacon vásároltam 420 dinárért. Jól van, tudom: az igazi mély, szívbéli humor többnyire akasztófák árnyékában terem. Zlatiboron azonban többször fel-felnevettem, miközben a napi sajtóban lapozgattam. Ezzel kezdődött egy-egy nap. Miután a ködbe bújt Èigotának jóreggeltet mondtam, rendszerint 6 óra tájban leslattyogtam a központba. Egy teraszon Coca-Colát iszik az ember - és beleles az újságba. Íme egy ,,gyöngyszem”:
Miből tudhatja meg az ember mostanság, hogy Szerbiában ki az optimista és ki a pesszimista?
A válasz:
- Az optimisták angolul tanulnak, a pesszimisták kínaiul...
A (közel)múlt nagy embereiről is portrékat festenek olajjal és karccal. Célpontok: az albánok, a mozlimok, a szlovénok és természetesen a horvátok, a ,,testvérek”.
Még egy ,,gyöngyszem”:
Elment a mi Slobónk Tuðmanhoz vendégségbe. A horvát elnök ebéd után azt mondja neki:
- Megyek a WC-re. De te vigyázz, nehogy megnyomd véletlenül azt a piros gombot...!
- Slobo persze hogy megnyomja, s a következő pillanatban a fejére zuhan egy hatalmas csillár. Néhány nappal a történtek után Tuðman érkezik vendégségbe Slobóhoz vacsorára. Slobo közli a vendéggel, hogy most ő menne biz a WC-re. De figyelmezteti Tuðmant, vigyázat, nehogy megnyomja azt a piros gombot, mert...
Tuðman természetesen megnyomja a piros gombot. Elmúlik egy perc, kettő, három, négy, tíz - nem történik semmi. Slobo visszatér. Ülnek még néhány percig meghitt kettesben, majd Tuðman azt mondja:
- Unalmas itt nálad. Megyek én vissza az én gyönyörű városomba, Zágrábba...
Mire Slobo nyugodtan:
- Miféle Zágrábba...?!
Jardin de Zlatibor. Ülök a teraszon, és az étlapot böngészem. Nem eszünk és élünk mi a feng shui jegyében, de aztán nem tálalnak fel neked amolyan ünnepi ízeket sem, se vörösboros szarvascombot szalvétagombóccal, nem ehetsz tűzdelt őzgerincet se, svájci nyúllapockát se rendelhetsz vagy tésztában sült fürjet. A konyha majdhogynem vajdasági (csak valamivel drágább minden). Italok? Mindössze 50 dinár a vodka és a rum, 310 (!) a Chivas, a ,,whiskyfejedelem”. Az ebédért kb. 6-700 dinárt kell legombolnod, de a cukrászdákat messze kerüld el, mert egy vékonyka tortaszeletért 150 dinárt is elkérnek.
De mit csinálhat itt az ember egész nap?
Megcsodálja a kis tornyos villákat, bekukkant a meseszép Satelit Szállodába, a Romantic panzióba (fürdőmedencével, tengervízzel), játszhat a kaszinóban, Julio Iglesiast vagy Madonnát hallgathatja a Music Clubban, pizzeria és palaèinkare, amennyit akarsz. Pršutát (sódart) szagolhatsz a piacon (de meg ne vedd, mert 1200 dinár kilója!). Ajánlatos kirándulni a közeli falvakba: A Staro Selo múzeumba Sirogojnóban, a Dimitrije Tucoviæ Könyvtárba is besétálhatunk Èajetinán, számos etnofaluba csábítanak, nincs innen messze a Tara sem, raftingolni mehetünk a Drinára, barlangokba bújhatunk be, de - mindig van egy de - akkor cselekszel a legbölcsebben, ha megpróbálod ujjaiddal megérinteni az eget, ha - amikor a nappal összeborul az esttel - megkeresed valahol a zöldellő völgyben azt a kosarat, amelybe a legszebb álmaidat rejtetted el. Egyre talán rátalálsz, és azzal üzensz a csillagoknak: még élek, még élünk, még reménykedünk, még tudtunk álmodni. Engedd meg, hogy a könnyű szél megcirógassa a szívedet: a szél meleg, emberi és tisztító erejű...
Egy nap egy másik világban.
Délután már tele van a város központja. Gyerekek rohangálnak a tó körül vízisiklókra vadászva. De mégis vastag a csönd: se színház, se mozi, se heves viták Da Vinci kódjáról. Körülöttünk nyüzsgedelem, s mégis talán itt tették fel először a kérdést: Ki találta ki a szerelmet? S aztán sötét, csillagegű vagy csillag nélküli este. A televízióban 55. alkalommal nézem meg A máltai sólyom című filmet. Nem értek belőle egy mukkot sem. Az értelem a virágos völgyben maradt...
(Folytatjuk)