home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Napirenden a fizetésemelés
Fehér Márta
2019.10.08.
LXXIV. évf. 40. szám
Napirenden a fizetésemelés

Pénzügyi csomag tárgyalásával kezdte a rendes őszi ülésszakot a szerbiai köztársasági parlament október 2-án, szerdán. A képviselők a költségvetés módosításáról, illetve a hozzá kapcsolódó pénzügyi törvényekről vitáznak, majd szavaznak. A fizetésemelésről is most döntenek.

Még az idén több pénzt vihetnek haza a közszférában dolgozók. Valószínűleg decembertől tudnak majd örülni a többletjövedelemnek, hiszen a béremelés elsőként a novemberi fizetést érintheti, így az év utolsó hónapjában érzi meg a zsebük a parlament napokban várható intézkedését.

— A bíróságokon dolgozók 9 százalékos fizetésemelést fognak kapni, a tanügyesek szintén 9 százalékot, akárcsak az iskoláskor előtti intézmények, azaz az óvodák foglalkoztatottjai. A kultúrával foglalkozó intézmények dolgozói ennél 1 százalékkal többre, vagyis 10 százalékos bérnövelésre számíthatnak, a költségvetés más, egyéb felhasználói pedig 8 százalékra. Növekszik majd az egészségügyben dolgozóknak a fizetése is, de nem egyformán. Például a nővérek 15 százalékos emelést fognak kapni, míg az orvosok 10, az egyéb személyzet pedig 8 százalékkal vihet majd többet haza. Ezek az emelések mindenféleképp már az idén, a novemberi fizetés kifizetésekor látszani fognak — sorolja Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője.

A szerbiai képviselőház a költségvetés módosításával emeli a közalkalmazottak bérét.

— Pozitív változásként említhető, hogy a büdzsé minden korábbi módosításával mindig a hiány lefedése, illetve csökkentése volt a cél, azoknak az intézkedéseknek a megszavazása, amelyek ezt elősegítették. Most van először, hogy olyan módosításokat fogunk bevezetni, illetve arról beszélünk, amit az egész költségvetés bevételi oldalának a növekedése eredményezett. Több bevételre teszünk szert, mint ahogy terveztük az év elején. Magának a költségvetésnek a bevételi oldala mintegy 3,7 százalékkal növekszik, ami cirka 46--50 milliárd dinár pluszbevétel. Az adóbevételekből származik a növekedés 3 százaléka, az egyéb jövedelmek pedig, melyek nem adóból folynak be, a 7 százalékát teszik ki az össznövekedésnek. Mivel több a bevétel, egyes tételek a kiadási oldalon is növekedni fognak. Elsőként megemlíteném az infrastrukturális beruházásokat, a pénz egy részét erre a célra irányozzuk majd elő, illetve a közvéleményt leginkább érdeklő fizetésemelésre.

Lapzártakor még nem lehetett tudni, hogy a nyugdíj emelkedik-e, vagy sem. Pék Zoltán kifejtette, hogy erről még korai beszélni, hiszen a parlamenti ülés előtt az illetékes bizottságnak is meg kell vitatnia az elképzelést. Beszélgetésünkkor szintén kérdésesnek bizonyult a létszámstop feloldása. A VMSZ képviselője úgy gondolja, ezen a téren is pozitív eredményekről tud majd beszámolni. A közszférában dolgozók számának növelését immár hatodik éve tiltja rendelet Szerbiában. 2013-ban vezették be ezt a népszerűtlen intézkedést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás részeként. Korábban arról lehetett hallani, hogy az év végéig biztosan megszüntetik, és 2020-tól egy új rendszer, a munkahelytervezés alapján vennének fel alkalmazottakat, vagyis nem kellene minden egyes munkahely megnyitását engedélyhez kötni, hanem az érintett állami szerv foglalkoztatási tervét hagyná jóvá a kormány.

A szerbiai képviselőház elé kerül az elmúlt évek pénzügyi zárszámadása is -- mondja bizakodóan a magyar szakpolitikus, aki úgy fogalmazott, amióta én képviselő vagyok, nem történt meg, hogy ilyen dokumentumok egyáltalán felkerüljenek a parlament elé. Most a 2015-től 2018-ig tartó időszak éveinek a zárszámadása is a képviselők elé kerül. Pék Zoltán szerint ez is egy pozitív változás, és reméli, hogy az idei év zárszámadása jövőre szintén témakör lesz.


Kép: Vmsz.org.rs

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..