Két héttel ezelőtt cikkünk első része is a vadállatokról szólt — egy kicsit másként. Akkor már elmondtuk, több olyan polgártársunk is van, aki a házi kedvencek kiválasztásakor nem szeretett volna beállni a megszokott sorba, hogy kutyával vagy macskával tegye teljesebbé az életét. A megszólaltatott alanyaink mosómedvéket, kígyókat és pókokat tartanak, és ugyanannyira odavannak a kedvenceikért, akárcsak a többi állatbarát
A sorozat folytatásához Kövesdi Angelikát és Török Kristófot kerestem fel, akik néhány évvel ezelőtt fogadták be Kimit, az árva kisrókát.
— Kimi úgy került hozzánk — kezdte történetüket Angelika —, hogy egyik ismerősöm szólt egy nap, hogy véletlenül felszántott egy rókakotorékot. Két kölyök túlélte, és ismerősünk kérdezte, hogy szeretnénk-e befogadni őket. Csak az egyiket vállaltuk, mivel tudtuk, hogy vele sem lesz könnyű dolgunk. Még nagyon pici volt, ezért minden 3-4 órában kellett szoptatni és masszírozni a pocakját, természetesen még éjszaka is, mint egy kisbabának. Eleinte nagyon fárasztó volt, hiszen valóban váratlanul került hozzánk, de mint az újszülötteket nevelő szülők, nekünk is sikerült gyorsan beleszoknunk ebbe a pörgésbe. Kezdetben az óracsörgés riasztására indultunk hozzá, később pedig a kis okos már kitapasztalta, hogy mikor is kellene jönnünk, és jelezte, itt az ideje a babusgatásnak. Akkor még főtt májjal etettük, hogy erősödjön, azóta pedig már normális kutyatápot fogyaszt, mint a többi kedvencünk. Érdekes, hogy a gyümölcsökért is él-hal. Különösen a szilváért van oda, ami a kutyusainkról nem igazán mondható el.
* Hozzátok hogyan viszonyul?
— Nem szabad elfeledni — mondta Kristóf —, hogy ő vadállat maradt, függetlenül attól, hogy mi neveltük. Nem bánt bennünket, és szereti a társaságunkat, de ha elkezd igazán játszani, akkor csak ritkán fordul elő, hogy könnyebb sebesülések nélkül ússzuk meg a hancúrozást. Imád velünk lenni, sőt, amikor hazaérünk, különleges hangokkal fejezi ki a boldogságát. Mintha nyarvogna, és egy picit mintha még ugatna is. Valóban nagyon különleges. Ami még érdekes, hogy hajlamos megsértődni. Elő szokott fordulni, hogy nem vagyunk itthon néhány napot, és amikor megérkezünk, akkor szó szerint pukkad, mint egy hisztis kis hölgy. Ilyenkor ás magának egy kotorékot, és még az orrát sem dugja ki, felénk sem néz. Persze az étel sem segít a békülésben. Csak a finom falatok felszolgálása után jön elő a kis odújából, és csak óvakodva kóstol bele abba, amit adtunk neki.
* Igaz, hogy a rókáknak van egy különleges szaguk?
— Igen, és kérlek, ne is kérd, hogy leírjam — vágta rá Kristóf —, mert nagyon nehéz lenne. Leginkább a pézsmához hasonlítható, de nem kellemetlen, legalábbis nekünk már egyáltalán nem az. Viszont ha a kis kedvencünk véletlenül rávizel a cipőnkre, akkor annak kell néhány mosás, hogy ne érződjön a szag.
* A többi kutyussal nehéz volt megkötnie a barátságot?
— Nem — vette át a szót Angelika. — Együtt esznek, együtt isznak, még együtt is alszanak, szóval valóban szoros a kötelék, viszont ha belefogunk egy csoportos játékba, melyben a két kutyus és a róka uraság is benne van, akkor kezdődnek a bajok, mert rettentően féltékeny tud lenni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha simogatjuk Kimit, és az egyik kutyus odamerészkedik egy kis buksivakarásért, akkor Kimi képes odakapni, hogy elűzze a betolakodót. Ez persze csak figyelmeztető jellegű, így fejezi ki a dominanciáját. Az is érdekes, hogy az etetésnél az eledel legnagyobb részét elássa. Mondhatni, elraktározza a maradékot. Elszórtan az udvarban mindenhol találhatóak kis ásások, melyek azokat a pontokat jelzik, ahol kaja van, azaz kis éléskamrák Kiminek. Ez ösztönös tevékenység lehet, mert mindig bőséges mennyiséget adunk neki a tálkájába.
* Tudtommal a rókátokat még pórázon is szoktátok vezetgetni.
— Néha előfordul. Egy kicsit nehezebb ugyan, mint a többi csaholónkat, mivel elég könnyen megijed a közlekedő autóktól. Ám érdekességként még elmondható róla — tette hozzá Kristóf —, hogy rendkívül intelligens, saját meglátásom szerint akár ötször is okosabb, mint egy átlagos házi eb. Ravasz, körültekintő, és néha minket is meglep, hogy milyen csínyeket tud végrehajtani.
Kaméleon és szakállas agáma
A következő alanyom Nemanja Rac Petin volt. Bajsán, a háza kapujában fogadott, majd betessékelt a rendezett, állatokkal zsúfolt udvarukba. Azonnal megpillantottam a színesen pompázó papagájokat, de egy kis tacskó mama is figyelmeztetett, ha nem vigyázok, bajom eshet, főleg, ha a kölykeit szeretném megsimogatni. Az előszobában egy nagy akvárium tette teljessé az összképet, a fiúk szobájában pedig ott voltak a terráriumok, melyek végett magam is érkeztem.
* Mikor kezdtél el a hüllőkkel foglalkozni?
— Már gyermekkoromban érdekeltek ezek az állatok. Emlékszem, akkor még a gyíkokat fogdostuk. Szerintem csodálatosak, hiszen rettentően fürgék, és mintha saját személyiségük volna. Nem is olyan régen, úgy másfél éve eldöntöttem, hogy beteljesítem a gyermekkori álmomat, és vásárolok egy nagyobbacska gyíkot. A szakállas agámára esett a választásom. Rendkívül érdekes állat, mert izgalmi állapotban a feje oldalán és a tarkója tájékán növő, kicsúcsosodó pikkelyeket a nyelvcsontjával kifeszíti. Ez pontosan olyan, mint egy pofaszakáll, ezért is kapta ezt a nevet.
* Milyen életkörülményeket kell teremteni a szakállas agámák számára?
— Mivel az ausztráliai sivatagból származnak, melegben kell lenniük, 20-tól akár 40 fokban. Emellett természetesen fákról is kell gondoskodni számukra, hogy kedvükre mászkálhassanak, és koptathassák karmaikat. Pillanatnyilag három példányom van, szaporítani is szeretném őket. A tojások keltetésére kialakítottam egy keltetőt, mely már bizonyította sikerességét. Legutóbb kiskaméleonok törték fel a tojásuk héját a falai között. Persze azt is hozzá kell tennem, hogy a két állatfaj teljesen más életkörülmények között él, hiszen az agáma sivatagi, a kaméleon pedig trópusi állat, ezért a tojásaik számára is más feltételeket kell teremteni ahhoz, hogy szaporításuk sikeres legyen.
* Megemlítetted a kaméleonokat is, az állatvilág leghosszabb nyelvű álcázómestereit. Saját tapasztalataid alapján hogyan mutatnád be őket?
— Ha már felhoztad a színváltást, általában zöldben pompáznak, de gyakran barnák is. A párzási időszakban megmarad a zöld alapszínük, barnás foltokkal. A nőstények méretben kisebbek hím fajtársaiknál, valamint a tarajuk sem akkora. A tojások 4-től 6 hónap alatt kelnek ki, viszonylag nagy sikerrel, hiszen akár 50 tojást is rakhatnak. Hozzátenném még azt is, hogy ezek a rendkívüli házi kedvencek megkövetelik ugyan a gondoskodást, de megérik a fáradságot, mivel csodálatosan mutatnak bármely lakásban.
