home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Nagyobb támogatás a családalapításhoz
Pannon RTV
2021.11.24.
LXXVI. évf. 47. szám
Nagyobb támogatás a családalapításhoz

Jelentős támogatást kapnak, akik gyermeket vállalnak, mert a gyermek a legnagyobb kincs – emelte ki mai sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić.

Családvédelmi támogatásokat is bejelentett mai sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić. A szerb államfő elmondta, hogy mivel az országos születésszám aránya elmarad a 2,15-től, ezért megemelik a születendő gyermekek után járó juttatásokat. Az első csecsemő után január elsejétől ezentúl 300 ezer dinárt kapnak majd a szülők. A második után járó összeg is jelentősen emelkedni fog, de majd csak körülbelül két hét múlva derül ki, hogy pontosan mennyivel. A szerb elnök beszélt arról is, hogy csütörtökön energiaügyekről tárgyal majd Vlagyimir Putyin orosz államfővel Szerbia energiastabilitásának érdekében, illetve Koszovó témáját is érintik.

„Nem hisszük azt, hogy ez az összeg minden problémát megold, de más programokkal ötvözzük őket. Ami a második és a harmadik gyerek után járó támogatást illeti. A második gyerek után két évig havi 10 ezer dinárt kapnak a szülők. A harmadik gyerek után 12 éven át havonta 10 ezer dinárt adunk. A negyedik gyerek után pedig 18 ezer dinár jár havonta 10 éven keresztül. A második gyerek után járó összeg növelésén dolgozunk. Főként a második gyerek után járó összegen emelnénk.”

Fotó: Tanjug/Dragan Kujundžić

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..