home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Nagymágocsi impressziók
Martinek Imre
2017.05.17.
LXXII. évf. 19. szám
Nagymágocsi impressziók

A világhálós források kilenc kastélyt neveznek néven Csongrád megyében. Egyik közülük a nagymágocsi eklektikus, neobarokk stílusú Károlyi-kastély, melynek építtetése kereken százhúsz esztendeje, 1897-ben fejeződött be.

Mottó: „Idővel minden virág arca a Nap felé fordul” (James Blunt)

 

Személyesen ez év áprilisának derekán jártam arrafelé először, egy számomra igen kedves ismerős invitálására. Mivel Hódmezővásárhelytől meglehetősen távol esik a hely, az úgynevezett világfájdalmak és aktuális polgári keservek összefüggésrendszeréről is maradt idő bőven elmerengeni, vendéglátóm nesztelenül surranó gépjárművének ablakain kibámulva. Cselekedve mindezt szinte szótalanul. Mintha attól tartottam volna, fennhangon kimondott szomorkás gondolataimmal nemcsak társam hangulatát húzom le a bányászbéka feneke alá, de talán a fölöttünk s a néhai puszta, majd tanyavilág maradványai fölött vijjogó madárkát is elriasztom általuk erről a tájról. 

„A kastélyt a Károlyi családba tartozó, Károlyi Imre építtette. A kastélyt Viktor Siedek, a hozzátartozó épületek egy részét Ybl Miklós tervezte. Az összes épületek eredeti állapotban maradtak meg, jóllehet a kastélyhoz az idők folyamán hozzáépítettek, és egyes részeit lebontották. A kastélyt 41 hektáros gondozott park öleli körül, ami a parképítő művészet remekei közé tartozik; 18. századból származó barokk szobrok díszítik. Az angol kert kiemelkedő értékei a ritka őstölgyek és fenyőfélék, de itt áll az 1883-ban épült egytornyú, neoromán stílusú, egyhajós, hossz-házas, római katolikus templom is. A turisztikai vonzerőt növeli a kastélyhoz tartozó, 10 hektáros tó is” — mindezt már utólag szedegetem le a Wikipédiáról. Megannyi idevágó kulturális, műemlékvédelmi, történelmi, szociális, kor- és családtörténeti, illetve egyéb tudnivalókkal egyetemben. Újfent megfogadva (hoppá, de kinek is?), hogy soha, de soha többé nem vágok úgy neki a rengetegnek, hogy előtte legalább ne nézzek egy csöppet utána, voltaképpen mi is az, ami hirtelen fel- és kitárulkozhat előttem önnön nyers valójában. Tovatűnnek-e majd belőlem, ha nem is azonnal, de egy bizonyos idő után az új ízek molekulái? Netalán oly markáns nyomokat terveznek hagyni bennem, a vakmerő elszántsággal nekiinduló vándorban, amelyek hatása alól végül sokáig elméleti esélyem sem marad szabadulni?

A nagymágocsi Károlyi-kastély egykori melléképületei és a park építményei még mindig állnak, viszont az egykori angolparkot napjainkra jelentősen átalakították. Új sétányokat építettek ki benne, és új fákat, főként fenyőféléket — lucfenyőt, mamutfenyőt, tiszafát és tuját — telepítettek. Orgonából is maradt, mely a kastély építtetőjének, gróf Károlyi Imrének a legkedvesebb virága volt. Krónikák őrzik azt a mozzanatot is, amely szerint a család orgonavirágzás idején mindig lejött Pestről Nagymágocsra. A rezidencia élete főként az őszi nagy vadászatok idején élénkült fel. Ilyenkor előkelő külföldi vendégek is laktak a kastélyban. Mesélik, hogy néhány alkalommal vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó is vadászott itt. „A gróf a faluban tejgazdasági részvénytársaságot hozott létre, [...] az I. világháború után a harcokban elesett katonák özvegyeinek földet osztott, a hazatérő katonáknak pedig »vitézi telkeket« juttatott” — olvasható dr. Virág Zsolt múltvallató cikkében.

„Imre gróf 1943-ban hunyt el, ekkor koporsóját [a nagymágocsi templom 1910-ben épített kriptájában nyugvó családtagok földi maradványaival együtt] a II. bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt Szatmár vármegyei Nagykárolyba, az ősi birtokra szállították, majd valószínűleg a kaplonyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A földbirtokos halála után harmadik fia, Károlyi Viktor vette át a mágocsi uradalom irányítását egy rövid időre. A II. világháború végén a grófi család elmenekült, a gazdátlan kastély berendezését nagyrészt elhordták, a könyvritkaságokat eltüzelték a kandallóban. 1944 nyarán — a front közeledtével — a kastélyban a Magyar Királyi 113. sz. tábori (kötöző) kórházat helyezték el. 1945-ben az állam a megmaradt bútorokat, festményeket, és egyéb műtárgyakat lefoglalta, majd Szentesre, Sárospatakra és Egerbe szállíttatta, napjainkban ezen városok múzeumaiban lelhetőek fel az eredeti berendezés megmaradt darabjai. Az államosítás után a kastélyban előbb a Csepel Vas- és Fémművek üdülője, majd görög szabadságharcosok szállása volt. Később a Csongrád Megyei Tanács Szociális Otthonát helyezték el az épületben, amely 150 férőhellyel rendelkezett. Napjainkban is a Csongrád Megyei Közgyűlés Kastélyotthona (szociális otthona) működik falai között. Az épületben ma is szinte eredeti állapotában látható a fogadóterem, a hall, a kápolna, a két ebédlő, a télikert, valamint a folyosók egy része. A rezidenciának eredetileg négy lépcsőháza volt, egy fa csigalépcsőt azonban az 1970-es években elbontottak. A kastélyról hosszú ideig élt az a legenda a nép körében, hogy 99 szobásnak épült, mégpedig azért, hogy Károlyi Imre grófnak ne kelljen magasabb adót fizetnie a 100 szoba után, ugyanis akkor már »palotának« számított volna a rezidencia. Természetesen soha nem volt ilyen adójogi szabályozás Magyarországon, és az épület valamennyi helyiségének — tehát nem csak a szobáinak — a száma csak 72 napjainkban, amely eredetileg is legfeljebb 77 lehetett.” (Forrás: www.kastelylexikon.hu)

Ámbár megtehettük volna, a kastély belsejébe már nem kértünk bebocsáttatást. Megtettünk helyette egy röpke sétát a tó partján. Végig az ösvényeken, majd a kerítésen és a kovácsoltvas bejárati nagykapun túl a XIX. században létrehívott település katolikus templomáig, melynek előterében egy nemzetiszín koszorúkkal felövezett és nyíló barkával körülölelt márványobeliszk őrzi az 1914 és 1918 közötti háborúban elesett nagymágocsi illetőségűek kőbe vésett névsorát. Pro Patria.

A néhai puszta, majd tanyavilág maradványai fölött vijjogó madárkával a visszaúton is találkoztunk. Mi ketten sajnos már egyre kevesebbet szóltunk egymáshoz. Azt is halkan... 


A szerző felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..