home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nagykorúvá vált az Expo
Tóth Tibor
2022.09.14.
LXXVII. évf. 37. szám
Nagykorúvá vált az Expo

Péntektől vasárnapig a topolyai városnapi ünnepségek keretében 18. alkalommal tartották meg az Expo, 2022 Nemzetközi Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásárt. Az Expo, 2022 kitűnő alkalmat ad arra, hogy a látogatók megismerkedjenek az újdonságokkal, új technológiákkal, a vállalkozók előtt pedig lehetőség adódik termékeik, szolgáltatásaik népszerűsítésére.

Az idei rendezvényen több mint 250 magyarországi, szerbiai és vajdasági mezőgazdasági termelő, fém-, illetve műanyag termékeket gyártó, famegmunkáló, vegyiparral, IT-felszereléssel, építészettel, bőr- és textilfeldolgozó iparral, idegenforgalommal, vendéglátóiparral foglalkozó vállalkozás vett részt, mely a Piac Közvállalat csarnokában és környékén mutatkozott be az érdeklődőknek. A kisvállalkozók is jelen voltak az Expón, Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete tagjai közül 52-en állították ki termékeiket a három napon. A felsoroltak mellett rengeteg kézműves- és különféle házi termékeket gyártó, valamint biotermékeket készítő vállalkozó állt a látogatók elé, de a nagy mezőgazdasági gépeket forgalmazó cégek is jelen voltak.


Az idei Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítást és Vásárt Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes nyitotta meg

Szeles Attila, a Rimóczi Filters szerbiai képviselője elmondta, az Expón ipari szűréstechnikával vesznek részt, mely magában foglalja a hulladék vizek, a bejövő vizek, gázok, füstök, porok szűrését.

— A szűrők gyártása mellett a teljes rendszert is menedzseljük, tehát mérnökileg megtervezzük a rendszert, de a karbantartást, valamint a szűrők cseréjét is végzi a cég. Negyedik éve vagyunk jelen az Expón, és kedvezőek a tapasztalataink, Topolya környékén is látjuk a fejlődési lehetőséget.

A negyven éve működő nagybecskereki Tina Szalon menyasszonyi, munka- és szabadidőruhákat készít. A családi házat alakították át varrodává, mely mellett található az üzlet.


Gazdag kínálat várta az érdeklődőket

— Ez egy családi vállalkozás, melyben lassan generációváltás következik, a fiataloknak szeretnénk átadni a varrodát és az üzletet. Az Expón első alkalommal veszünk részt. Nem az a fontos, hogy üzletet kössünk, lényegesebb, hogy megjelenjünk, más vállalkozókkal ismerkedjünk, tapasztalatot cseréljünk, beszélgessünk — mondta Vencel Ida, a vállalkozás tulajdonosa.

A házi termékeket kiállító sátorban borok, pálinkák, lekvárok, befőttek és különféle, kézügyességet igénylő termékek sorakoztak. A zentai Novák Imre pálinkával jelent meg a vásáron.

— Körtét, szilvát, barackot és birset kínálok a vásárlóknak. Az idei gyümölcsterméssel elégedett vagyok, hiszen szárazság alkalmával a gyümölcs cukortartalma megnő, és jó minőségű pálinka várható. A kiállításokon mindig van valami látnivaló. Gyakran pálinkabíróként is tevékenykedem, és úgy látom, évről évre egyre finomabb pálinkákat készítenek a termelők.

A megnyitóünnepségen először Kislinder Gábor, Topolya Község polgármester-helyettese szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte, az Expo találkozási pont, szakmai és fejlődési lehetőség a topolyai és a távolabbi régiókból érkező mezőgazdászok számára.

— Nemcsak Topolya község, hanem a régió lakosainak többsége is mezőgazdasággal foglalkozik. Az Expón a termelők találkozhatnak egymással, és új eszközökkel, valamint technológiákkal ismerkedhetnek meg. A nyár nagyon szélsőségesnek bizonyult, a termőföldeken jelentős aszálykárok keletkeztek. Bízom benne, hogy a nehézségek ellenére a gazdák tovább folytatják tevékenységüket — emelte ki.


A házi termékeket kiállító sátor népszerűnek bizonyult

Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, az agrárágazatnak folyamatosan és sokkal gyorsabban kell reagálnia a modern kor követelményeire, hiszen meg kell felelnie a gyökeresen megváltozott éghajlati feltételeknek, meg kell küzdenie az emberemlékezet óta nem látott, hatalmas méreteket öltött aszállyal, és innovatív megoldásokat keresve kell válaszolnia a kihívásokra.

— Titkárságunk támogatásai, pályázatai szilárd alapot nyújtanak a szántók műveléséhez, a gazdálkodáshoz. A mezőgazdasági titkárság 2022. évi költségvetése majdnem elérte a 10 milliárd dinárt, köszönhetően az ország és Vajdaság gazdasági mutatóinak, melyek évek óta erősödő pályán vannak. A leghangsúlyosabb intézkedésünk az idén is az öntözőrendszerek fejlesztése volt, de nagymértékben hozzájárultunk a gazdaságok kapcsolható eszközeinek modernizálásához, a kezdő, fiatal gazdák támogatásához, illetve a gyümölcs- és a zöldségtermelőket is segítettük. 2500 kisgazdaság fejlődéséhez járulunk hozzá évről évre, a vajdasági gazdák biztos partnerként számíthatnak ránk a jövőben is. Két év szünet után újra forrást találtunk térségünk mezőgazdasági termékeinek népszerűsítésére. Bízom benne, hogy az itt kiállított, helyi jellegű kézművestermékek helyet kapnak a családok asztalain, és mindennapjaik részévé válnak — mondta Ótott Róbert, majd megnyitotta a XVIII. Expót.

A köszöntők után a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ és a Vuk Stefanović Karadžić Szerb Művelődési Központ néptáncosai léptek közönség elé. A három nap során több gazdasági konferenciát is tartottak, így megrendezték a Modern agrár- és feldolgozóipari technológiák a piacképes mezőgazdaságért 2022 elnevezésű konferenciát, melyet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. Szabadkai Regionális Képviselete és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezett. Topolya Község Fejlesztési Társulásának rendezésében megtartották A helyi termékek kerekasztalát, a VASZ szervezésében A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát, a Vajdasági Szervezetek Regionális ülését, valamint a Vállalkozz te is! elnevezésű képzést, mely Topolya Község Ifjúsági Szövetsége jóvoltából valósulhatott meg. A háromnapos eseményen szürke marhából készült ételeket is kóstolhattak a látogatók, részt vehettek a Timi tészta receptversenyen, valamint a Topolyai Művelődési Ház által szervezett LilÁlom című gyermek- és családi programon. A hagyományos pálinkaverseny az idén sem maradt el, a legszerencsésebbek pedig a tombolahúzás után értékes nyereményekkel térhettek haza.

A rendezvény fő szervezője a Topolyai Termelők Egyesülete, társszervezői Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete, a Művelődési Ház, a Gazdakör, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, a palicsi V-Land Kft., támogatói pedig Topolya Község Önkormányzata, Topolya Helyi Közössége, a Komgrad Közvállalat, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., a Capriolo Kft., a KITE Kft., az AgroTech és az Agrobörze voltak.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..