Nagy tudású amatőrök és profik

Nagy tudású amatőrök és profik

Hajdújárás Helyi Közössége szervezésében a településen hetedik alkalommal tartottak asztalitenisz-tornát, melyen amatőr, valamint 50 év alatti és 50 év feletti profik kategóriájában mérkőztek meg a sportág lelkes művelői.

Az amatőrök mezőnyében a királyhalmi Gulyás Oldal Rezső szerezte meg az 1. helyet, aki egész nap elemében volt, és nem kegyelmezett egyetlen ellenfelének sem. A 2. helyen a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Tóth Dániel, a 3.-on pedig Dara Dániel végzett. Ebben a kategóriában különdíjat a 4. helyezett Losonc Csaba kapott. Az 50 év alatti profik kategóriájából Jovan Marković került ki győztesen, megelőzve Klem Istvánt, Lenner Csabát és a 4. helyen végzett Lajos Adriánt. Lenner a bronz után az 50 évnél idősebb profik között a dobogó legmagasabb fokára állhatott, miután minden mérkőzését megnyerve maga mögé utasította Dušan Vrndićet, Dragan Kneževićet és Mihalović Szabolcsot.


Három asztalon folyt a versengés

— Szabadidőnkben Hajdújárás Helyi Közössége egyik termében hódolunk kedvenc sportágunknak. Senki sem tanít bennünket, saját magunk lesünk el mozdulatokat a jobb játékosoktól. A mai tornán az eredmény is fontos, ám a barátság, a viccelődés és a jókedv is nagy szerepet kap — mondta a díjátadás után Dara István, a torna fő szervezője.

A tervek szerint a már lassan hagyományosnak mondható asztalitenisz-tornát a következő évben is megrendezik Hajdújáráson.


A torna díjazottjai

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink