home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nagy tervek, nagy álmok, kerek jubileum
Szerda Zsófia
2022.05.03.
LXXVII. évf. 17. szám
Nagy tervek, nagy álmok, kerek jubileum

Ahogy kilépünk a szabadkai vasútállomás ajtaján, szemünk elé tárul Szabadka szecessziós gyöngye, a virágokkal és indákkal díszített Raichle-palota, azaz a mai Szabadkai Kortárs Galéria épülete, mely intézmény az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az ünnepi program már az év elején elkezdődött, kiállításokkal, szórakoztató jellegű programokkal, kiadványokkal. Hamarosan új teret avatnak, az év elején világítást cseréltek, s a távolabbi tervek is igen impozánsak. Blaskó Árpáddal, a kortárs galéria igazgatójával beszélgettem.

* Úgy látom, újabb kiállításra készültök. A falak csupaszon ácsingóznak új képek után, a padlón szögek, a falnak támasztva létrák.

— Bizony. Egy nagyszabású saját kiállítás készül a gyűjteményünkből, a ’60-as évektől napjainkig bemutatjuk legreprezentatívabb műtárgyainkat. Ezen dolgozunk most.

* Hogyan alakítja ki egy galéria a saját gyűjteményét?

— A Szabadkai Kortárs Galéria 1962-ben alakult Palicson, s a Képzőművészeti Találkozó Palics nevet kapta, mivel az akkori Jugoszlávia művésztelepeinek munkáját mutatta be. Évente egy kiállítása volt, festészet, grafika-rajz, illetve szobrászat kategóriákban készült alkotásokat mutattak be, majd 1968-ban megalapították a Kerámia Triennálét, ami egy óriási lépés volt, és ehhez csatlakozott a Belgrádi Iparművészeti Múzeum is, így már Jugoszlávia-szintű alkotásokat is be lehetett mutatni. Egész Európában ismertté vált a Képzőművészeti Találkozó és a triennálé neve. A ’90-es évekig ez volt a fő profil. Amikor ebbe az épületbe költözött, a múzeum helyére, ez volt a fő cél. Jugoszlávia művészeinek, művésztelepeinek a bemutatása, azok intézményesítése. Akkor lett ennek vége, amikor Jugoszlávia szétesett, viszont azóta is minden évben van egy kiállítás, melyen ezekből az alkotásokból közlünk egy válogatást, ezzel muzeális értéket is teremtve. Tehát kortárs múzeumként is működünk, egyre növekvő saját gyűjteménnyel. Jelenleg több mint ezer alkotás van a galéria saját gyűjteményében. 

* Hol tároljátok ezt a rengeteg műtárgyat?

— Itt, az épületben, viszont hozzá kell tennem, hogy nem a legmegfelelőbb körülmények között. Erről folyamatosan tárgyalunk a várossal, és tárgyaltak már az elődjeim is, hogy szükségünk van egy depóra, egy raktárra. Jelenleg a palicsi úti laktanyáról tárgyalunk, ahová egy összművészeti teret képzelünk el, és több intézménnyel közösen költöznénk be. Próbatermek, műtermek, raktárhelyiségek, koncertterem vagy akár egy kamaraszínházi tér, festőműhelyek, szoborpark, kávézó, étterem lenne benne, beköltözhetne a műemlékvédelem is, hiszen nekik is sokszor nagy térre van szükségük, és itt van. A tervek jól hangzóak, a tárgyalások folyamatban vannak, s én remélem, hogy mindez meg is valósul majd, hiszen ez a városnak turisztikai plusztartalmat is nyújtana azáltal, hogy a műtermek, az ott tárolt alkotások időnként a nyilvánosság számára is elérhetőek lennének. Maga az épület szerintem csodálatos, remekül ki lehetne használni. Ráadásul padlástere is van. Egy nagy része önfenntartóan működhetne, szervezhetnénk rezidenciaprogramokat, amivel a galéria gyűjteményét tovább bővíthetnénk, és még nagyon sok mindent. 

* Ez túl jól hangzik. Azért, remélem, összejön, nagyon imádnám. Egy picit elkanyarodtunk, aminek örülök, de mesélj még a jubileumi év programjairól.

— Mindenképp meg kell említenem az év első kiállítását, melyet Gyurkovics Hunor festőművész jegyzett, és nagyon jól sikerült, külön öröm volt számomra, hogy rengeteg fiatal is látogatta, szerintem fontos foglalkozni az idősebb művészeinkkel. Az év elejére lett kész az emeleti kiállítóterek világításának cseréje, így 2021 végéről az idei év januárjára tolódott Hunor kiállítása. A lenti termek világítását sem ártana korszerűsíteni, fent már programozható és állítható okosrendszerünk van, remélem, ezt még az idén sikerül megvalósítani a lenti termekben is. Ezzel együtt egy kamerarendszert is felállítanánk, ami új szintre emelné a lehetőségeinket. Nem feltétlen szintlépésről beszélek, de a lehetőségek bővüléséről mindenképp, hiszen vannak privát galériák vagy művészek, akiknek fontos, hogy az alkotások olyan térbe kerüljenek, ahol profi megvilágítás és védelmi rendszer van, ezért fontos ezt megoldani. 

* Néhány hete szerda esténként koncertek, filmvetítések is vannak a galériában.

— Igen, ez egy hónapja indult, a Galériaszerdák, és biztos pontként működik a közönségünk számára, itt inkább szórakoztató jellegű programok szerepelnek. Az idén egész évben lehet erre számítani, s ha azt látjuk, hogy működik, talán a jövőben is folytatjuk. Próbáljuk ezt is tematizálni: például ha filmet vetítünk, azt is valahogyan a képzőművészethez kötjük, vagy az aktuális kiállításhoz. Akik járnak hozzánk, azok ugyebár már megszokhatták, hogy egy tárlat megnyitója után még két program kapcsolódik hozzá, egy beszélgetés a művésszel s a katalógus bemutatója — a kiadvány egyébként mindig később jelenik meg, hogy a térben is le tudjuk fotózni az alkotásokat, hiszen ez a tér az egyik legnagyobb pozitívumunk s egy picit a negatívumunk is.  

* Negatívum? Miért?

— Ezt lehet, hogy csak én látom annak, de a Raichle-palota már önmagában véve egy intézmény, egy jelenség, így ha turisták jönnek látogatni, ők nem a tárlatokra kíváncsiak, hanem magára az épületre, a szecessziós örökségre. S olyan is megtörténik, hogy nem tudják megnézni, mert éppen egy kiállítás installálása van folyamatban.

* Mi lehet erre a megoldás? Egy új kiállítótér?

— Hosszú távon szerintem az működne, ha az emeleti térben a saját gyűjteményünkből lenne egy állandó tárlat, jugoszláv alkotók munkáiból. Ez a turisták számára is érdekes lehet, és ha az irodákat felköltöztetnénk a padlástérbe, akkor a lenti részt teljes egészében fel tudnánk használni a kortárs kiállítások szervezésére. Ehhez persze növelni kell a büdzsénket, hiszen a mostaninak a legnagyobb részét az épület fenntartására költjük. A kiállítások között ugyebár meszelnünk kell a falakat. A padlásteret is fel kellene újítani. Egy másik megoldás az lenne, ha kapnánk még egy kiállítóteret, mondjuk, az új Népszínház üvegrésze tökéletes lenne rá, s mellé még ott lenne a kaszárnyában a raktár és az összművészeti központ, s akkor, azt hiszem, a város nem is kívánhatna többet és jobbat. De ezek egyelőre tervek és álmok.

* Álmodni kell, mert ilyekor az ember alszik, azaz pihen is. És kivel álmodtok közösen?

— Nagyon jó a kortárs galéria csapata. Pillanatnyilag öt kurátorunk van, Jovančić Miroslav, Vidaković Jasmina, Kucor Tamara, Tonković Nela s az úgynevezett Első Fizetés program által most Martina Đorđević fiatal kollegina. Kiváló gárda áll tehát rendelkezésre, nagyon jó ezekkel az emberekkel dolgozni.

* Ahogy jöttem be a galériába, éppen egy óriási dobozt bontottak ki a lenti teremben, melyet eddig még nem is láttam. Mi készül?

— Hamarosan, már a jövő hónapban megnyitjuk ezt az új teret a látogatók előtt, mely szalonként, lounge-ként működik majd, ahol az emberek a kiállítások után leülhetnek, tölthetnek egy kávét, átlapozhatják a katalógusokat. Egy közösségi térről van szó, Bencsik Andrea belsőépítész tervezte. Lesz benne egy gyereksarok, ahová „minitárlatokat” szeretnénk helyezni, azaz képzőművészeti alkotások reprodukcióit, de gyerekszemmagasságba. A fő falon pedig egy alkotás szerepelne a gyűjteményünkből, ezt természetesen váltogatnánk, illetve tervben van még egy galériatörténeti fal is. 

* Olyan lelkesen beszélsz róla, hogy engem is egészen fellelkesítettél. Már négy éve vagy a kortárs galéria igazgatója, mit szeretsz ebben a munkában legjobban?

— Egy picit dicsekednék, minden álszerénység nélkül, nagyon büszke vagyok ugyanis, hogy sikerült a büdzsénket a duplájára feltornázni. Ez még mindig nem elég, de sokat számít. Ezeket a sikerélményeket szeretem. S ez csapatmunka, nem csak az én érdemem. Valóban imádom a csapatot, általában mindannyian együtt kávézunk: könyvelők, takarítók, kurátorok, jómagam, mindenki. S itt jönnek elő a régi történetek nagy művészekről. Például egy ilyen kávézás alkalmával tudtam meg, hogy a galériának volt Horvátországban, Groznanban is egy minigalériája, amit Duranci Béla intézett. Az ő kapcsolatrendszere egyébként mitikus számomra. Szóval a csapatot nagyon bírom, nem is kívánhatnék jobb munkatársakat. Jó velük leülni meetingelni, ötletelni. A tervezett fél órából általában két óra lesz. Szeretem, amikor jól sikerül egy megnyitó, amikor tervezünk valamit, az izgalmat, a művészekkel való kommunikációt s azt, hogy amikor belépnek hozzánk, mindenki azt mondja: de jó itt nálatok!

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..