home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Muzslyai búcsú
k-ko
2013.09.25.
LXVIII. évf. 39. szám
Muzslyai búcsú

Az idén Muzslyán háromnapos templombúcsút és faluünnepet tartottak. Tárlatmegnyitókkal vette kezdetét az ünnepségsorozat: bemutatkozott a Nők Klubja, a Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja, a Road Flyers Motorosklub és a Krasnica Vadászegyesület.

Vendégkiállítók is érkeztek a moholi Aranykezek Egyesületből és Écskáról, s közszemlére tette alkotásait a fönnállásának 15. évfordulóját ünneplő nagybecskereki Petőfi MME Kézműves Műhelye is, a Maltézer Egyesület pedig kisállat-kiállítást rendezett. 
A Mária neve templomban megtartott koncerten Aleksić Šajrer Anna, Süveg Teodóra, Páger Szendi, Dutina Vilma, Rontó Márta, Muhi Dániel, Labancz Zoltán, Kenderesi Zoltán, Kenderesi Csaba és Kenderesi Róbert lépett fel.
Másnap Muzslya helyi közösségének tanácsa díszülést tartott Ivan Bošnjak polgármester vezetésével, a városi önkormányzat tagjainak, valamint a környező települések elöljáróinak a jelenlétében. Az alábbi személyiségeket javasolták a helyi közösség díjára: a Muzslai Petőfi Sándor MME Rontó Márta népzeneoktatót, a helyi plébánia Somorai Arankát, a Szeretetház vezetőjét, a Szervó Mihály Általános Iskola Precz Ilona tanítónőt, az Öregségi Nyugdíjasok Egyesülete Tézsla Mihályt, a Rokkantnyugdíjasok Egyesülete Gyömbér Ilonát, a Lehel Női Kézilabdaklub Kovács Miklóst, a muzslyai Sakk-klub Novak Trifkovićot, a Nők Klubja Palatinus Arankát, az Akác Méhészegyesület Kovács Pált, az Önkéntes Véradók Egyesülete Vastag Józsefet, a Krasnica Vadászegyesület Kaslik Józsefet, a Muzslyaiak Klubja Hallai Mihályt, a Cukorbetegek Egyesülete Sárkány Istvánt, a helyi tanács pedig Kónya-Kovács Otíliát.
A búcsút hivatalosan Hallai Zoltán tanácselnök nyitotta meg a művelődési műsor keretében, mondván, hogy ilyenkor hazaérkeznek ismét a faluból elszármazottak, és a településen alig van olyan család, amely ne fogadna vendéget. 
Az Amatőr Szakácsok és Hagyományápolók Egyesülete által szervezett csirkepaprikás-főző versenyen húsz csapat mérte össze tudását. Az erzsébetlaki Tóth Zoltán lett a győztes. Az idén sem maradhatott el a szabadtéri festés, a rajzolás. A szokásos óriásfestményen ezúttal a táltos lovak világát örökítették meg. 
Vasárnap délelőtt a Mária neve templomban Kalapis Sztoján atya ünnepi szentmisét celebrált paptestvéreivel együtt, Havasi József atya, a magyarországi szalézi rend volt tartományfőnöke pedig szentbeszédet mondott.
A búcsú „zajosabb” része főleg a fiatalokat és a gyerekeket vonzotta, s teljes mértékben ki is használták a körhinta, a kisautó vagy a görbe tükör adta szórakozási lehetőségeket. Vatta- meg selyemcukorban sem volt hiány, és aki igazi búcsúfiát akart venni, az a mézeskalácsszívek között válogathatott.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..