Muzslyai „bronzérem” a temerini főzőversenyen
Borbély Tivadar
2021.08.08.
LXXVI. évf. 31. szám
Muzslyai „bronzérem” a temerini főzőversenyen

A muzslyai Rémusz Hagyományápolók Egyesületének tagjai a temerini Tájház udvarában megrendezett, sorrendben harmadik birkapaprikás-főző versenyen újabb kimagasló eredményt értek el.

Az egyesület csapata — melyet ezúttal négy hölgy alkotott: Damjánovity Otília, Fehér Irén, Fehér Melánia és Oláh Eszter — a zsűri döntése alapján a harmadik helyen végzett, ismét bebizonyítva, hogy a muzslyai háziasszonyok, illetve szakácsok főztjét egész Vajdaságban és külföldön is értékelik.

— A szervezők kérése az volt, hogy a birkapaprikás hagyományos módon legyen elkészítve, úgy, ahogyan a valamikori pásztorok, juhászok főzték. Csapatunk tagjai kizárólag vöröshagymával, őrölt piros paprikával és sóval ízesítették a bográcsban főtt ételt. Nagy meglepetésünkre főztünk a harmadik helyen végzett, és mint később kiderült, a zsűrinek nagy „fejfájást” okoztunk, hiszen az egyik legfinomabb birkapaprikást készítettük. Ezúton szeretnénk megköszönni a meghívást, valamint a szeretetteljes vendéglátást, és szívesen várjuk a temerinieket is Muzslyára — nyilatkozta Damjánovity Otília, a csapat főszakácsa.

Fotó: Facebook

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..