Művelődési metszetek

Művelődési metszetek

A korábbi évekhez hasonlóan a 2014. esztendő sem szűkölködött eseményekben a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthonban. Az intézmény igazgatójával, illetve drámaszakcsoportjának vezetőjével folytatott beszélgetést alapul véve máris úgy látszik, hogy az idei év is hasonlóan mozgalmasnak ígérkezik. Írásunk Bakator Natáliának, az antalfalvi községi rádió magyar adása szerkesztőjének hangjegyzetei alapján készült.


A szerző felvétele

A kultúrház igazgatója, Horti László mindenekelőtt az amatőr színjátszó csoport munkáját hangsúlyozta. Annak a felfiatalított, lelkes csapatnak az igyekezetét, amely az elődjei szinte egy évtizednyi távolmaradása után meri vállalni a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján való megmérettetést. A tizen-egynéhány fős trupp a legutóbbi, három felvonásos darabot a hazai közönség előtt közkívánatra kétszer adta elő, majd elvitte Muzslyára, Székelykevére és Hertelendyfalvára. Hátramaradt még számukra a községi/körzeti bírálóbizottság előtti bemutatkozás, illetve a fentebb említett vajdasági szemle április derekán Bácskertesen.

A felkészüléssel egyidejűleg kezdődtek meg egyébként az új színdarab olvasópróbái is. Bakator János osztálytanító ezúttal csak a rendezői szerepet vállalta, noha színészként is maradandót alkotott a legutóbbi, Kilencen, mint a gonoszok című Horváth Péter-produkcióban. A pedagógus választása most Szántó Armand és Szécsén Mihály ugyancsak három felvonásos, Paprikáscsirke című darabjára esett, melynek ősbemutatóját a debellácsi publikum a tervek szerint már a nyár folyamán láthatja. Mint megtudtuk, e nagy lélegzetvételű színdarabon kívül a társulat néhány rövidebb jelenettel is készül, mellyel nemcsak a falujában, hanem az anyaországi testvértelepüléseken, Balatonszabadiban, Nagyatádon és Hódmezővásárhelyen is fellépne. A torontálvásárhelyi „kultúrások” természetesen az idén is számítanak a nagybecskereki Madách Amatőr Színház látogatására, illetve a Tanyaszínház érkezésére.

Szó esett továbbá a magyar nóták és csárdások fesztiváljáról, ismertebb nevén a VIVE-ről, mely az idén tölti be aktív küldetésének huszadik évét. A több szempontból is kiemelt fontosságú és jelentőségű rendezvény sajnos már egy ideje különféle, ám főleg anyagi vonatkozású akadályokkal kénytelen szembenézni. A helyzetet nemritkán az úgynevezett nagy média közömbösségével is megfűszerezve egy „csöppet”. Mindennek dacára a fesztivál helyi szervezői remélik, az idén ősszel két napon át újra szól majd a nóta e dél-bánsági falucskában! A nótakedvelő, egykoron nagyközségként is nyilvántartott falu kultúrhajlékában, ahol télidőben mindmáig „égető” kérdés a fűtés! 

Ugyancsak új mozzanatnak számít a művelődési otthon hajdani citeraszakcsoportjának újraélesztési kísérlete. Megnőtt az érdeklődők száma a helyi általános iskola alsósai és felsősei között, és a meglévő, valamint az időközben begyűjtött hangszerek is felhúroztattak. A foglalkozásokhoz Szilágyi Zsuzsa ajánlotta fel a szakmai jártasságát, aki egykoron maga is tagja volt a citerazenekarnak.

A már bejáródott szekciók közül a József Attila Művelődési Otthon keretében a Kéknefelejcs énekcsoport, az irodalmi és a hagyományápoló szakcsoport, az iskoláskorú gyermekek népi tánccsoportja, illetve a vegyes kar is „hallatja hangját”. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Művelődési metszetek
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.10.11.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink