Aki üzenetet hozott a ,,végek"-ről*
Bordás Győző: Az Úr órája c. könyvéről
Jönnek-mennek az előadóművészek, hozzák-viszik az otthonok üzenetét, de főleg az anyanyelvünket dédelgetik, ápolják tengeren, óceánon innen és túl. Gondolkozom, vajon miért ilyen erős a nyelv iránti ragaszkodásunk, pedig de régóta másként szól hozzánk a magunk választotta környezet!
Áldás itt az idegen nyelvi közegben egy-egy otthonról hozott irodalmi műsor, tudományos, felvilágosító értekezés, zene, bármi, ami világokat, a régit, az elhagyottat és az újat a választottal összeköti. Úgy szeretnénk kézen fogni életkortól függetlenül, és bevezetni egy-egy előadásra a Magyar Házba, a templomok aulájába, koncertekre, hogy megmerítkezzen anyanyelvünk melengető gazdagságában.
Bordás Győző (1948) vajdasági, délvidéki magyar prózaíró, kritikus, szerkesztő, a nagy múltú Forum-házban a harmincnyolcadik szolgálati évét taposó irodalmár volt a vendégünk. Akitől megtudtuk, attól kezdve, hogy a Magyar Szó újságírója volt, a Híd irodalmi folyóiratot is szerkesztette, húsz éven át a kiadó főszerkesztője, a Ház, s az ottani magyarság szempontjából legnehezebb időkben (1995 és 2001 között) a majd hatszáz embert foglalkoztató lap- és könyvkiadó, valamint nyomdavállalat vezérigazgatója is.
1992-től tagja a Magyar Írószövetségnek, 2002-től pedig a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács kulturális bizottságának az alelnöke. A Pro Cultura Hungarica viselője 1996-tól, Márai Sándor-díjjal jutalmazzák 2003-ban, Szenteleky Kornél-díjjal 2005-ben, hogy csak a fontosabbakat említsük. S mindezt három regényével, több publicisztikai és képzőművészeti kötetével, irodalomszervezői és szerkesztői munkájával érdemelte ki.
Bori Imre irodalomtörténész írja róla A jugoszláviai magyar irodalom története című könyvében: ,,Fűzfasíp című regénye a reveláció erejével hatott, és a kritika egyöntetűen az erőteljes, autentikus világot ábrázolni tudó szépírót üdvözölte. Az írónak ugyanis sikerült a művészregény keretében nemcsak a művelődéstörténeti anyagot megmozdítania, de sikerült neki életmód-életvitelregényt is írni, olyan módon, hogy a magánsorsok a közéletben fejlődnek egy dátumok szerint is meghatározott időszakban - 1910. augusztus 22-e és 1914. június 28-a között... A Fűzfasíp folytatásának a Csukódó zsilipek a jelképességtől sem mentes címe, az impériumváltás traumáit is rögzíti. A jövő sejtelme üzen benne, hogy egy más, a háború előttitől különböző világ látványa van a szerző szeme előtt, s azt kitűnő érzékkel valóban regényíróhoz méltó módon, esztétikai érvénnyel biztosítja... Üvegház, majd Ténta és repesz cím alá gyűjtötte az évtizedeken át a Magyar Szó és a Híd hasábjain közölt esszéit és riportjait, amelyekben kritikusai szerint megtalálta az oly kívánatos és áldásos összhangot az egyéni élmény és az általánosabb érvényű közügy között, miközben az intim közlésnek szerez érvényt. Írásain az élet hitelesítő pecsétje van..." - mondja Bori Imre.
Bordás Győző hozzánk, Torontóba egy újabb könyvével Az Úr órája cíművel, e dokumentumnovellákat és tárcákat tartalmazó friss kötetével érkezett szeptember 14-én megtartott Kalejdoszkóp-esténkre. E sorok írója bemutatására szinte egyhuzamban olvasta végig.
Stílusa gördülékeny és rendkívüli tömörítésre képes. A nagyapa - aki visszatérő hőse a dokumentumnovelláknak - meséjéből évszázados családfa ágai bogozódnak össze, felvillantva egyes korok szokásait, régi krónikák lapjait, mint pl. az 1893-ban Zomborban megjelent vármegyetörténetet vagy a püspöki könyvtárban őrzött Nagy Kálozi Balázs könyvét, amelyből fel-feltöltődik időnként a meseforrás. Figyeljük csak: ,,...s meséjében e történetek úgy álltak össze igaz mozaikká, mint rajta vasárnaponként az öltözéke: fején a pörgekalap, alatta a frissek borotvált arcon a stuccolt kefebajusz, felső gombra gombolt fehér ing, rajta nyáron is a nyolcgombos fekete lajbi, ősszel-télen az egyetlen, rókaprém-galléros ünneplő kabát. Kemény télen a kalap helyett (nagyanyám kifejezése) fejülről beütött báránybőr subara. Nyakkendője, ugyancsak fekete, öklömnyi csomóval, de csak ha úrvacsoraosztás is volt..." stb. ,,Kordivat ez, kérem - mindenféle divatlapnál leíróbb, szemléltetőbb..." Hihetetlen könnyedséggel ugrik át a szerző évszázadokat, az idősíkok csak úgy cikáznak, suhan egyik a másikba, hogy észre sem vesszük, visszakanyarodtunk ama negyvennyolcas megyegyűlésig, ahol a zombori atyafiak Mészáros Lázár és Percel Mór nevével ismerkednek, hogy Verbászon csatlakozzanak a Károlyi gróf vezette nemzetőrökhöz. A Családcímer c. kötetkezdő írás sok érdekes adatot, illetőleg minden adatot feltár a nemesi előjogokat valamikor kiérdemelt Bordásokról, de elárulja az író finom humorát is. Ilyen a nagyanya válasza, aki zavarában elfelejti elsőszülött unokája nevét, hogy Attila, és amikor ,,egy vasárnap délutáni bibliaórán rákérdeznek: - No, Kati, hogy is hííják az úri unokád?", azt válaszolja: ,,Tudjátok, valami menteforma, de nagyon szííp neve van a gyereknek!"
Hasonlatai nem elvontak, pl. nagyapa kalapján mindig ott, akár egy dísznek, a padlás egy-egy pókhálója, a Pilvax a mesékből úgy jelent meg a gyermeki képzeletben ,,mintha a pillangók háza lett volna, vagy egy csillag, meteor, amely a távolba világít és utat mutat", A mi Jézusunk-ban pedig ,,a háború is olyan, mint a lyuk, minél többet piszkáljuk, annál nagyobb lesz".
Meglepő fordulattal enyhíti azt a stresszes állapotot, amelyet az ÁVÓ megfigyelési dossziéja vált ki belőle. Miközben olvassa magyarországi értelmiségiekkel folytatott találkozásainak, beszélgetéseinek a titkosszolgálat által nyilvántartott beszámolóját, és azt érzi, hogy ,,...a szoba mintha megmozdult volna vele, az ablak fényei vibráltak. Fölállt, de egyensúlyi helyzetét is veszíteni érezte", és akkor hirtelen egy régi otthoni kép villan föl előtte. Allegorikus képpel jelzi állapotát: galambok nagy raja csapódik be a hajnalban kigyulladt malom füsttel, lánggal telt padlásnyílásaiba, majd égő tollal röppenek vissza, megperzselődve, s tehetetlenül esnek a környező házak cserepeire, majd a mélybe. A fiókák mentésére sietett galambokhoz hasonlónak érzi magát a megfigyelt, besúgott, megdöbbent író. (Összefoglaló jelentés)
A soviniszta-nacionalista megnyilvánulásokról szinte kosztolányis finom utalással értesülünk például a Sztavroszi jegyzetekben: ,,Tágas terasz sok virággal, kényelmes székek, bent fotelek is. Tiszta, illatos WC... Míg szállunk ki, nyilván a sok gyermeki csevegés miatt megszólal egy lekászálódó asszonyság. Felháborodva méltatlankodik: - Itt csak magyarok vannak, szerbek sehol...?” Sztavroszról a máig is jól használható öreg Panoráma útikönyvek sorozat sem tud többet, mint ,,Észak-Görögország egyik legszebb, fövényes partszakasza...”, de tény: ,,az utcán több magyar szót hallani, mint mondjuk Óbecsén, Topolyán vagy Szabadkán. Nem élcelődni akarok az említett s nem említett községekkel, de itt minden üzletben, étteremben hajlandók megszólalni, sőt beszélnek is magyarul, sőt más nyelveken is..." Nem ennyire eufemisztikus hangvételű az ,,Újvidéken 1999. április 18-án" keltezett Levél a túlvilágra c. írása, amelyben Márai Sándort tudósítja a ,,végek"-ről: ,,Március 24-től bombáznak bennünket... Április elsején hajnalban egy hatalmas robbanás vert ki az ágyból. Úgy öt óra körül lehetett. A feleségem lement kenyérért, tejért. Remegő ajakkal tért vissza. - Lebombázták a hidunkat!... Nagycsütörtök reggelén történt. S jött a nagyszombat... A helyzetre való tekintettel előrehozott szertartás, tűzszentelés már fél hatkor, majd vízszentelés, liturgia s a szentmise... Már majdnem nyolc óra, amikor a pap az úrfelmutatáshoz készül, s egyszer csak beremeg a templom. De iszonyatosan. Néhány másodpercnyi zavar, valamennyiünk tekintete a mennyezetre szegeződik, szakad-e, avagy sem. Hála istennek, nem. Senki, de valóban senki, még csak meg sem mozdul, nemhogy menekülni próbálna, csak a csend döbbenetnyi mélységű... Hány másodpercre, fél vagy akár egy egész percre, nem tudom, de azt igen, hogy páterünk beintésére egyszerre csak fölhangzott a villanyorgona, s a kórus énekelni kezdte a Föltámadt Krisztus e napont."
Az Úr órája c. dokumentumnovelláknak, tárcáknak nevezett Bordás-kötetről a recenzens Németh István megállapítja, hogy ,,a történetek, az eszmefuttatások mind rólunk szólnak, s még akkor is rólunk beszél a szerző, amikor Arisztotelésszel beszélget valahol Görögországban a tenger felett... Az Úr órája egy író és bizonyára sok-sok olvasója meghitt találkozása lesz".
A torontói könyvbemutató is bizonyítja: Németh Istvánnak igaza lett!
*Az itt közölt szöveget a Torontóban megjelenő Kalejdoszkóp című magyar-angol nyelvű kanadai irodalmi folyóirat idei szeptember-októberi számából vettük át. A szerző írónő, a lap főszerkesztője. A folyóirat e méltatás mellett közli Bordás Győző kötetének címadó novelláját is.