A minden évben kiosztandó díjat az idén egyhangúlag neki ítélte oda az orvostudományi kutatások terén elért kiváló eredményeiért és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon (VMTDK) való kiemelkedő szerepléseiért a Kastori Rudolf akadémikusból, dr. Gábrity Molnár Irénből és dr. Csányi Erzsébetből álló kuratórium. Mivel már az egyetemei éveink alatt megismerkedtünk, könnyen össze tudtunk hozni egy találkozót az eredmény kihirdetése kapcsán.

* Először is szeretnék gratulálni a díjhoz, Flóri! Soha nem kérdeztem, de most talán eljött az alkalom: hogyan döntöttél az orvosi pálya és az itthon maradás mellett?

— 1998-ban születtem Topolyán, Kavillón nőttem fel. Az általános iskolát Gunarason, míg a középiskolát Szabadkán fejeztem be. Fontos kiemelnem, hogy kiváló tanáraim voltak, akik a tananyag elsajátítása mellett a különféle versenyekre — főként biológiából és kémiából — való felkészülésben is segítettek. Már ekkor nagyon érdekelt az orvostudomány, ezért nem volt kérdéses, hogy nyolcadik után hova is iratkozzak. Így kerültem Szabadkára, az egészségügyi középiskolába az egészségügyi technikus szakirányra. Mindvégig jó tanároktól és kiváló orvosoktól tanulhattam, s itt tudatosult bennem teljesen az orvosi szakma iránti szeretetem, habár rövid ideig gondolkodtam az állatorvosin is. Ami az itt maradást illeti, nem tudom, mi volt a legmeghatározóbb, viszont az elejétől tudtam, hogy itt szeretnék maradni. Első helyen Újvidék, másodikon pedig Belgrád volt, mivel azonban mindkét helyen ugyanazon a napon volt a felvételi, csak Újvidéken próbálkoztam meg vele. Nagy volt a nyomás, és még nagyobb a vetélytársak száma, de végül sikerült állami költségvetésen tanulnom. Így kerültem az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karára 2017 őszén. Ahogyan említettem, a magyar többségű Kavillóról származom, így csekély szerb nyelvi ismeretekkel kezdtem meg az egyetemet, de a tanulmányaim során sikerült elsajátítani a nyelvet, illetve a nehéz vizsgák által, mint például az anatómia, megtanultam tanulni is.

* Miért gondolkoztál el az állatorvosi szakon?

— Valamiért mindig nagyon szerettem a lovakat. A szüleimet sokáig kellett győzködnöm, de az általános iskola befejeztével mégis rábólintottak az ötletemre, s megkaptam az első lovam. Ezután lett még kettő, melyek mellé egy csikó is társul. Számomra mindig kikapcsolódás volt a lovaglás, de az egyetem kezdetével csökkent a lovakkal közösen töltött időm, hiszen inkább a tanulásra összpontosítottam. A lovak iránti szeretetem ennek ellenére a mai napig él. Mindenképp igyekszem foglalkozni a lovaimmal, illetve ritkán, amikor több időm adódik, még lovagolni is elmegyek.

* A kuratórium indoklásában szerepel, hogy a VMTDK-n való szerepléseidért is jár a díj. Hogyan kezdtél el kutatni, illetve hogyan éled meg ezt a díjat?

— Már a középiskolásoknak is van hasonló színvonalú rendezvényük, viszont ezeken még nem vettem részt. Az első munkámat az Európa Kollégium szakkollégiumi rendszerének keretében írtam meg, és dr. Gyülvészi Gyula egyetemi tanár segítségével készült el, aki amellett, hogy kiváló szakember, nagyon jó mentor is, aki mindenben segített a munka kutatásának és írásának folyamatában. Valójában ez volt az első hatalmas löket a kutatások kezdetéhez. Ehhez még hozzájárul az is, hogy ebben az évben ezzel a dolgozattal első helyezést értem el a VMTDK-n, illetve megkaptam a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium ösztöndíját. Dr. Barak Ottónak, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Élettani Tanszéke rendes egyetemi professzorának a tutorálása alá kerültem. Az ő mentorálása alatt három élettani témát készítettem el, melyeket bemutattam a minden évben megrendezendő VMTDK-n. A tanár úrnál elkészült második munkámat ajánlották az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, melyet Budapesten szerveznek meg. Ez mindenekelőtt hatalmas tapasztalatszerzési lehetőség, esély és élmény volt számomra. Hatodéves hallgatóként az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának tudományos szekciója által, dr. Aleksandra Vejnović tanársegéd és dr. Ivan Čapo egyetemi tanár mentorálásával, egy újabb munkát tudtam megvalósítani. Ez érte meg a legtöbb előadást, hiszen előadhattam az újvidéki Orvostudományi Kar konferenciáján, az orvostanhallgatók országos konferenciáján Kopaonikon (Kongres studenata biomedicinskih nauka Republike Srbije sa internacionalnim učešćem), valamint a 22. VMTDK-n is. Ezután adódott esélyem az Egon and Ann Diczfalusy Alapítvány által megrendezett nemzetközi konferencián részt venni Újvidéken. Ezen az eseményen a poszterszekcióban sikerült első helyezést elérnem. Számomra a kutatás mindig valami pluszt adott, motivációt, illetve egyfajta serkentőerőt hordozott magában a mindennapi tevékenységekhez, de ahhoz is, hogy új irányba is tudjak nyitni. A hosszú évek alatt a VMTDK-n évente szerepeltem, kétszer voltam szekcióelső, kétszer ajánlottak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, melyek közül a második még előttem áll, mivel ott jövőre lesz alkalmam előadni. Emellett egyszer volt szerencsém plenáris diákelőadóként is szerepelni. A díjnak nagyon megörültem! Ez a hat évnek a megkoronázása, illetve ösztönzés az újabb kutatásokhoz.

* Mivel már megtárgyaltuk a kutatói és a lovas éned, most térjünk át az orvosi pályára. Milyen volt elkezdeni gyakorlatban használni a tanultakat?

— Amikor befejeztem az általános orvosi képzést, hat hónapos kötelező gyakorlat várt rám. Ez három hónapos elsődleges egészségügyi ellátást és egy kórházban eltöltött plusz három hónapot is magában foglal. Az első három hónapot Topolyán végeztem el, felválta az általános és a gyerekosztályon. Ekkor foglalkoztam hosszabb ideig pediátriával. Majd visszakerültem Újvidékre, és három hónapot a klinikai központban voltam. A sikeres államvizsga után adódott egy lehetőség Topolyán, a gyermekosztályon. Hosszabb őrlődés és fejtörés után rábólintottam erre az állásajánlatra. A legőszintébben megvallom, az egyetemi éveim alatt soha nem gondoltam arra, hogy valaha gyermekosztályon fogok dolgozni. Igaz tehát a mondás: soha ne mondd, hogy soha! Én valóban szeretek munkába járni. Egy nagyon jó közösségben találtam magam, melyre állandóan tudok támaszkodni, melytől folyamatosan tanulok, és bármit kérdezhetek. Hogy ezen a téren mit fog hozni az élet, még nem tudom, azt azonban kijelenthetem, hogy biztosan szeretnék egy szakosítást és a doktori képzést elvégezni.

* Van-e különbség az eddig szerzett tapasztalataidban? Arra gondolok, hogy más-más élményeid voltak Topolyán és Újvidéken, és bizonyára nagy a felelősség ebben a hivatásban.

— Jelenleg Topolyán egészségházban dolgozom, ahol elsődleges egészségügyi ellátást nyújtanak, Újvidéken pedig egy terciális intézmény tevékenységébe tekinthettem be. Különböző lehetőségeket és beavatkozásokat láthattam, és a páciensek száma sem ugyanakkora a két helyen. Azt azonban vallom, hogy legyen az orvos bárhol, szerintem mindenki odateszi magát, és a tudásától, lehetőségeitől függően a lehető legtöbbet fogja nyújtani pácienseinek. Jól fogalmaztál, hiszen a mi munkánkat leginkább hivatásként tudjuk megnevezni. Gyakran tapasztalja ugyanis azt az ember, hogy hatalmas döntéseket kell meghoznia. Nekünk lehet, hogy egyszerű tanács mindössze egyetlen gyógyszer, de a páciensnek hatalmas segítség lesz, nemcsak fizikailag, hanem pszichikailag is. Nagyon sok dologra oda kell figyelni a munka során, ami gyakran nagy nyomást helyezhet az orvosokra. De a pozitív visszajelzések, szerintem, valóban szárnyakat tudnak adni az egészségügyi dolgozóknak, s arra késztetni őket, hogy nap mint nap megújuljanak mind a tudásukban, mind belsőleg, emberileg.

* Mi vár rád az elkövetkező időszakban? Lovaglás lesz?

— Nagyon szeretném, hogy legyen több lovaglás, hiszen az kikapcsolódás és megnyugvás számomra. Isten útjai kifürkészhetetlenek, de ahogyan már említettem, a szakosítás és a posztgraduális képzés tervben van. Végezetül pedig jövőre vár rám még egy Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pécsett.

Dr. Lajkó Flórián november 30-án veszi át a Kristálygömb Díjat Újvidéken, a 23. VMTDK-n.