home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
MÚRE 30 + 1
(Tha)
2021.09.21.
LXXVI. évf. 37. szám
MÚRE 30 + 1

Gyergyószárhegyen tartotta meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az őszi szakmai táborát, és megünnepelte fennállásának 30 + 1 éves jubileumát — a plusz eggyel azt jelezték a szervezők, hogy a tavalyra tervezett eseményt a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak az idénre halasztani. A rendezvényen részt vett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) három tagja: Madár Anikó, az Újvidéki Rádió szerkesztője, Tóth Lívia, a Hét Nap hetilap fő- és felelős szerkesztője, valamint Máriás Endre, a Magyar Szó napilap főszerkesztő-helyettese.

A találkozó focimeccsel kezdődött, melyet a MÚRE focicsapata, a tizedik születésnapját ünneplő PRESSing játszott a gyergyószárhegyi együttessel. Az újságírók 6:4-es győzelmet arattak a házigazdák felett. A sportcsarnok előterében a találkozó idejére megnyílt a Képekben a 10 éves PRESSing című kiállítás, valamint bemutatták Bögözi Attila Aranytartalék, kakasülőn című könyvét.

A MÚRE-médiaműhely első részében a következő témákat járták körül: Mit jelent, hogyan működik ma a médiában a félrevezetés, a megtévesztés? Hogyan függ össze ez a jelenség az újságírói nyelvhasználattal? Védekezhetünk ezek ellen, milyen eszközei vannak az újságírónak, a szerkesztőnek? A médiaműhely második részében is érdekes kérdésekre keresték a választ az előadók és a résztvevők: Média-e a közösségi média? Ha igen, akkor miért nem? A hagyományos nyomtatott, sugárzott, illetve internetes médiumok számára mindez lehetőség, eszköz csupán, illetve kihívás, versenytárs? Küzdjünk ellene, vagy elég, ha csak használjuk?

A szakmai tábor keretében Gyergyószentmiklóson, a Városi Könyvtár épületében sajtósok könyveit, illetve médiával foglalkozó kiadványokat mutattak be — összesen tizenhármat. A VMÚE Hármaskő — Törökkanizsa című legújabb riportkönyvével is megismerkedtek az érdeklődők, a jelen lévő erdélyi és magyarországi szerzők a riporttáborban szerzett tapasztalataikról és élményeikről is beszámoltak néhány mondatban.

A MÚRE 30 + 1 elnevezésű rendezvényen a szervezet három évtizedes múltját idézték fel a gyergyószárhegyi művelődési ház nagytermében.

Szűcs László, a MÚRE jelenlegi elnöke beszédében az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változásokat érzékeltette, valamint hangsúlyozta, az egyesület feladata a minőségi újságírás képviselete, és ezt az igényt kell továbbvinni a következő generációnak.

A gálán a 30 + 1 éves a MÚRE-t az egyesület partnerszervezeteinek a képviselői is köszöntötték. Máriás Endre, a VMÚE elnöke arra emlékeztetett, hogy a Kárpát-medencei magyar újságíró-szervezeteknek olyan többletfeladataik is vannak, mint az identitásformálás és a közösségépítés.

A jelenlévők olyan felvételeket tekinthettek meg a MÚRE elmúlt harminc évének fontosabb momentumairól, amelyek a korábbi közgyűléseken, szakmai táborokban és különféle tanácskozásokon készültek.

A szárhegyi találkozó keretében megtartott közgyűlésen a jogászokkal való konzultálás után úgy módosították a szervezet szabályzatát, hogy az megfeleljen a közhasznúvá nyilvánítás feltételeinek.

A tanácskozás a hagyományokhoz híven ezúttal is az egyesület szakmai díjainak átadásával és ünnepi fogadással ért véget.

A MÚRE díjazottjai ezúttal a következők voltak:
Pályakezdő rádiósok, Tomcsányi Tibor-emlékdíj: Szász Edit (Marosvásárhelyi Rádió)
Audiovizuális díj: Keresztes Péter (Román Televízió, Temesvári Területi Stúdió)
A Gyergyószárhegyi Művelődési és Kulturális Központ kulturális díja: Sarány István (Hargita Népe), különdíjban részesült Huszár Szilamér (Háromszék)
Pályakezdő újságírók, Balló Áron-nívódíj: Csiki Zsuzsanna (Szabadság)
Televíziós újságírók, Csép Sándor-nívódíj: Hermann Endre (TVR)
Rádiós nívódíj: Mihály István (Kolozsvári Rádió)
Írott sajtó, Szilágyi Aladár-nívódíj: Mózes Edit (Népújság)
Tördelőszerkesztés, Benkő János Zoltán-nívódíj: Darabont Éva (Várad, Új Várad)
Médiamenedzsereknek járó nívódíj: Deák László (Bányavidéki Új Szó)
Pro Amititia-díj: Vlad Mihai Amariei (Marosvásárhelyi Rádió)
Életműdíj: Szekernyés János, Csáky Zoltán

Fényképezte: Huszár Szilamér

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..