* Először is gratulálok a díjhoz! Meséld el, hol és hogy értesültél róla.

— Itthon voltam, éppen tanításra indultam, amikor jött a hír, hogy én vagyok az egyik Junior Prima díjas. Szerintem föl sem fogtam akkor. Egy hihetetlen érzés kerített hatalmába, azt hiszem, ilyet még soha nem éltem át. Először a barátomnak újságoltam el, aki szintén nagyon örült neki. 

* Táncosként kezdted, amivel természetesen kéz a kézben jár az éneklés is. Miért billent a mérleg nyelve éppen az utóbbi felé?

— Először is elkezdtem járni népi játékokra Zentán, olyan hatéves lehettem. Ebből a csoportból lett aztán egy néptánccsoport, kialakult egy nagyon jó kis közeg, s annyira megfertőzött bennünket ez az egész, hogy benne ragadtunk. Akik annak idején ott voltunk, a mai napig nagyon szeretjük a népzenét, a néptáncot, a népdalokat. Rengeteg táborban is jártam, s ezek nagyon meghatározóak voltak. A bánátmonostori tábor, a Batyu, aztán amikor egy kicsit nagyobbak lettünk, elengedtek bennünket Erdélybe is, és szerintem ott dőlt el minden.

Fotó: Hargitai Olivér

* Erdély volt a fordulópont? 

— Egész évben azt vártam, hogy legyen már augusztus, és mehessek Kalotaszentkirályra meg Válaszútra. Először tizenhat évesen mentem el. Akkoriban a vajdaságiak sokat jártak oda fogadott zenészként, és valahogy úgy alakult, hogy nem volt mit csinálnom a nyáron, ezért anyukám megkérdezte, elmehetnék-e velük. És mentem. Nagyon hálás vagyok ezért. Ott valami olyasmit élhettem át, ami az egész életemet meghatározta. Zeneileg és tánc szempontjából egyaránt.

* Meg tudod fogalmazni, mi volt ez? A még élő hagyomány? Vagy az adatközlők? Vagy egyszerűen csak a hangulat, Erdély, a hegyek?

— Minden együtt. Abban a korban talált meg, amikor nagyon fogékony voltam rá. De nem mentem volna el, ha előtte nincs Bánátmonostor vagy egy jó budapesti táncháztalálkozó, hiszen ezek voltak a gyújtózsinórok. Színpadon soha nem szerettem táncolni, inkább a táncházakban. Az élményszerűbb volt számomra, és sokáig ugyanígy voltam az énekléssel is. Hogy jó mulatozni, énekelni a zenekar mellett, de gyorsan rájöttem, hogy ezt elég magas szinten is lehet művelni. Ez vitt el abba az irányba, hogy zenével foglalkozzak.

Fotó: Hargitai Olivér

* Aktív néptáncos koromban úgy voltam az énekléssel, hogy amíg mindenki énekel, én is bátor vagyok, csak egyedül ne kelljen. Te szereted a saját hangodat?
— Nem. (Nevet.) Igazából gyűlölöm magam visszahallgatni, a Fölszállott a páva felvételeit nézni sem tudtam. Akkor azt mondtam, inkább hallgatom, mint nézem. Ez egy nagyon jó önismereti tréning volt. Visszanézni, mit is művelek a színpadon. Milyen a tartásom, hogyan áll a kezem, merre nézek, stb. És mivel önismeret, nem szerettem túlságosan. Nem volt jó érzés. De mindent egybevetve nem vagyok az, aki szerelmes a saját hangjába.

* Pedig lehetnél. Szép hangod van. Ne légy kishitű!
— Ez a kishitűség. Mindig volt bennem egy adag. Hogy lehetett volna sokkal jobban is énekelni, hogy sokkal jobb volt, amikor otthon egyedül énekeltem, vagy amikor gyakoroltam, vagy azt érzem, gyakorolhattam volna sokkal többet, akkor sikerült volna, s büszke volnék magamra. Vagy ha elkészül egy lemez, melyen énekelek, mindig azt érzem, tudom én ezt jobban is, vegyük újra. Szóval néha túlzásokba esem, túltolom az önbíráskodást.

Fotó: Herédi Krisztián

* Azt olvastam, hogy nem szeretsz egyedül kiállni a színpadra. Ez változott azóta? 

— Egy kicsit talán igen. De azért jobban érzem magam egy zenekar előtt, vagy akár egyetlen hangszer is elég lehet. Például a Fölszállott a pávában is azért énekeltem furulyakísérettel, mert biztonságot nyújtott, hogy valaki áll mellettem. Most már egyedül is bátrabban énekelek a színpadon, de az egyik legnehezebb dolog egyedül megteremteni valamit a színpadon.

* Ez viszont fejleszthető. S rutin kérdése is.

— Egyetértek. De van még mit dolgoznom rajta.

Fotó: Herédi Krisztián

* Tudom, hogy nagyon akartad a Liszt Ferenc Zeneakadémia népdalénekes szakát, szerettél volna bekerülni. S lám, most végzős vagy ott.

— Az elején minden nagyon szokatlan volt. Én nem jártam konziba, semmilyen zeneművészeti tanintézménybe az egyszerű zeneiskolán kívül. Minden új volt, összehasonlítási alap nélkül. Mindent ott tanultam meg: hogy hogyan gyakoroljak, hogyan teremtsek rendszerességet az életembe a zenét illetően. Két főtárgyunk van, és félévente dolgozunk fel egy-egy zenei anyagot, aztán a félév végén ebből van egy vizsga. Az első vizsgám előtt annyira izgultam, hogy úgy voltam vele, nem érdekel, kihagyom. Elmentem bulizni, nem vigyáztam a hangomra, és természetesen megbetegedtem, benáthásodtam, nem tudtam elmenni a főtárgyvizsgára, nem volt hangom. A tanáraim azt mondták, ez idegi alapú, s lehet, hogy így volt. A második főtárgyvizsgán már nem féltem, rutinos voltam, úgyhogy jó dolog a rutin.

* A Bajkó Zenekar énekesnője vagy. Sokat muzsikáltok Budapesten, táncházat kísértek, koncerteztek. Van-e kilátásban új lemez a Bajkó háza táján?

— Ott nem, most készül ugyanis egy szólóalbumom, melynek a héten lesz a felvétele. Itt egy másik csapattal dolgozom, kiváló zenészek játszanak majd a lemezen, régi motorosok, olyanok, mint Gombai Tamás, Halmos Attila, Árendás Péter, Havasréti Pali és Juhász Zoltán. Kelemen László szerkeszti az anyagot, melyet már másfél éve készítünk, tehát a vírus időszakát én végigdolgoztam, ez ki is húzott, keretet adott az életemnek, nem maradt időm a víruson gondolkozni.

* Ezek remek hírek. És milyen lesz a lemez? Milyen dalokat hallhatunk?

— Az lesz a címe, hogy Széki versek, és valójában csak széki muzsika lesz rajta, illetve olyan XIX. századi műköltésű dalszövegek is elhangzanak majd, amelyek nem feltétlenül a táncházmozgalomban lettek ismertek, hanem például egy Petőfi-vers, mely belekerült a népköltészetbe, s ezáltal folklorizálódott. Azért választottam a széki anyagot, mert rengeteg jó, még nem annyira ismert dalszöveg létezik, melyet most a nagyközönség elé tárunk. Mindenképp egy olyan albumot szerettem volna megjelentetni, amely még nincs a piacon, és ha jól tudom, csak széki lemez még nem készült. Kelemen Lászlóval már régebb óta dolgozom együtt, sokat segített annak idején felkészülni a Zeneakadémiára, úgyhogy őt kerestem meg az ötlettel, hogy szeretnék egy szólólemezt. Aztán együtt kezdtünk ötletelni, így jutottunk el Székhez. Ha pedig már Szék és annak népzenei kincse, akkor válogassunk olyan zenészeket, akik ezt nagyon jól ismerik, illetve régóta muzsikálják.

* Kíváncsian várjuk akkor az album megjelenését. Lemez, suli és éneklés, éneklés, éneklés. Amikor nem énekelsz, mit csinálsz? 

— Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert valójában nincs olyan, hogy ne a népzene körül forogjon az életem. S ez nem kényszeres valami, egyszerűen csak annyira szeretem, hogy hacsak tehetem, ezzel foglalkozom. Mivel azonban nemcsak maximalista, de munkamániás is vagyok, mindig kell csinálnom valamit. Most éppen angolul tanulok. Egyébként a Született Feleségeket nézem, ha ezt akartad belőlem kihúzni. (Nevet.)

Fotó: Zeneakadémia

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Fotó: Hargitai Olivér