A palicsi Miroslav Antić Általános Iskola háromnapos, nagyszabású matematikai fejlesztő tábort szervezett az iskola tanulói számára. A matematika mellett a sakk is nagy szerepet kapott a három nap során. Tóth Gabriella, a Miroslav Antić Á. I. igazgatónője elmondta, hogy a gyerekek általában félnek a matematikától, a táborban azonban a szép oldalát is megismerhetik a tantárgynak. A tábor mottója (Mosolyogva a matematika világába) is a matematika iránti félelem leküzdésére irányul.
— Tanulók tanulókat tanítanak, a bűvös kocka rejtelmeibe vezetik be őket, közben a harmadik-negyedik osztályosok a kombinatorikával, a pentominóval, mely egy területfoglaló játék, a felsősök pedig a geometria szebb oldalával ismerkednek. Közben mozogni is kell, ezért vagyunk ma a ludasi iskolánál, ahol a gyerekek focizhatnak, röplabdázhatnak, tollaslabdázhatnak. Az idei, első táborban kilencven gyerek vesz részt, a következő évben bővíteni szeretnénk a létszámot, és akkor már nemcsak palicsi tanulókra számítunk — mondta az igazgatónő.
Délelőtt az iskolában előadásokat hallhattak a gyerekek, délután pedig játékos, sportos, sakkos programok várták őket. A sakk mellett bűvös kockát raktak ki, matematikai keresztrejtvényeket és szúdokut oldottak meg, origamiztak, papírból kockákat hajtogattak, valamint kommunikációs és pszichológiai műhelymunkán is részt vehettek. A gyerekek körében nagyon népszerű a tábor, a délelőtti és a délutáni foglalkozások között gyakran siettetik a szülőket, nehogy lemaradjanak az aktivitások kezdetéről. Sajnálják, hogy a tanítás nem ilyen, azaz hogy nem játékosan sajátítják el a szükséges ismereteket.
Rind Roland szeptember 1-jén kezdi a hatodik osztályt. Már nagyon várta a tábort, hiszen szeret sakkozni, és a matematika is a kedvencei közé tartozik.
— Tegnap Rubik-kockát raktunk ki, matekoztunk, ma Rózsa Zsombor tanár úr sakkversenyt szervez. Nagyon szeretek sakkozni, még a nagytatám tanított meg rá, és azóta játszom. Matematikából több kiváló eredményt értem el, voltak már első és harmadik helyezéseim is. A matematika a logikát fejleszti. Számomra kihívás, izgalmas egy feladat megoldása.
A sakk rejtelmeibe Rózsa Zsombor vezette be a diákokat.
— A sakk és a matematika nagyon jól megférnek egymás mellett. A sakk rendkívül jó képességfejlesztő eszköz, a többi közt tökéletesíti a kreativitást, a logikát, az intelligenciát, a motivációt. Nagy szerepe van a matematika elsajátításában is. A tábor mindhárom napján helyet kapott a sakk. Az első napon azokat a gyerekeket is beavattuk a sakk tudományába, akik korábban még sosem játszottak, a második napon pedig versenyt szerveztünk. Szeptember 1-jétől a sakk választott tantárgyként szerepel az órarendben. Öt osztály választotta, ezeknek a diákoknak heti egy alkalommal tartok sakkfoglalkozásokat, de a képességfejlesztés mellett versenyezni is szeretnénk. Saját eszközeinkkel próbálunk meg versenybe szállni a klubokkal — mondta Rózsa Zsombor.
A háromnapos tábor a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg.