home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Módosi építkezések
Martinek Imre
2016.08.15.
LXXI. évf. 32. szám
Módosi építkezések

A falu, ahol az elszigetelődés nem tartozik a járható utak közé — Módos nevét Modus néven 1323-ban említette először oklevél. Azóta bizony eltelt némi idő. A Szécsány felől érkező vándort egy ideje kétnyelvű település-névtábla is fogadja. Mivel nyáridő van, ezúttal napraforgóvirág-körettel.


A szerző felvételei

Módos (szerbül: Jaša Tomić) település Szerbiában, Vajdaságban, a Közép-bánsági körzetben, Torontálszécsány községben található. Északon Párdánnyal (Međa), nyugaton Istvánföldével (Krajišnik), délnyugaton Káptalanfalvával (Busenje), keleten Csávossal (Grǎniceri — RO), délen pedig Torontálszécsánnyal (Sečanj) és Surjánnal (Šurjan) határos. Nagybecskerektől kb. 43 km távolságra van. Lakosainak száma öt évvel ezelőtt 2373 fő volt, mely számból 251-en (8,41%) deklarálták magukat magyar nemzetiségűnek. A városi jellegű település 1920-ig Torontál vármegye Módosi járásához tartozott. Ekkor csatolták Romániához, ahonnan végül településcserével (Módos „ide”, Zsombolya meg „oda” — a szerző megj.) 1924-ben került az SZHSZ Királyság fennhatósága alá. 2005 tavaszán a falut nagy árvíz sújtotta, tetemes anyagi károkkal. Sajátos mérföldkő volt ez. Nemcsak a módosiak, de a közigazgatásilag „városkájukhoz” kapcsolt káptalanfalviak számára is. Ez utóbbi falucskában már csak 48-an élnek. Összesen.

Morzsánként szedeget(t)em össze ezeket az adatokat egy július végi építőtábor sűrejében. Az alkalom apropóját az augusztus 1-je és 7-e között immár nyolcadik alkalommal megtartandó módosi anyanyelvápoló gyermektábort megelőző előkészületi munkálatok kínálták fel. A munkaakció szervezői eredetileg egy egyházmegyei presbiteri táborban is gondolkodtak. Egy olyan alkotásjellegű találkozásban, amely lényegében nemcsak a Bánáti református egyházmegye elöljáróit, lelkészeit és presbitereit gyűjtötte volna egybe néhány napra, de azokat a gyülekezeti tagokat is, akik az egész egyházmegyét a sajátjuknak érzik. Az emberi elképzelések felett az Úr egyelőre másképpen rendelkezett.

Módos a Nagybecskereki református egyházközség szórványa. A közösség imaházának épületét, egy hajdani sváb házat, nagy udvarral és kerttel együtt 2009-ben vásárolták meg. Konkrétan a Dunamelléki református egyházkerület egyháztagjainak adományából, továbbá a Kárpát-medencei szórványmagyarság gondozását több szinten is felvállaló, budapesti székhelyű Ágoston Sándor Alapítvány közbenjárásával. Lényegében a nevezett esztendő óta vált Módos is az 1989-ben létrehívott alapítvány egyik állandósult gyermektáboroztatási helyszínévé. Az imaházban egyébként heti két alkalommal a VMPE is szervez anyanyelvápoló tevékenységeket. A július 25-e és 30-a között folyó bontási/(át)építési/felújítási munkálatokat, melyekhez a helybélieken kívül Nagybecskerekről, Hertelendyfalváról, Torontálvásárhelyről, Káptalanfalváról és Temerinből is érkeztek önkéntesek, Kiss Nándor bánáti esperes, nagybecskereki református lelkész koordinálta. Le lett bontva a kerítés tövében roskadozó góré, a felszabadult épületanyagok java pedig az észszerű újrahasznosítás folyamatába került bele.

A remélt tömegesség ugyan elmaradt, ellenben az esperesi körlevélben megjelölt feladatokat végül mégiscsak sikerült megvalósítania az öt főben konszolidálódott csapatnak. Egyébként, nejével és apósával egyetemben, a nagybecskereki református lelkész jómaga is derekasan megmártózott a teendőkben. A hétfői nyitóakcióhoz, püspöki segédlelkésze vezetésével, egy négytagú hertelendyfalvi-pancsovai különítmény is csatlakozott, a hét derekán pedig, néhány óra erejéig, Nagybecskerekről újabb két fő kapcsolódott be a munkálatokba. A lomtalanítás traktoros logisztikájáról három káptalanfalvi fiatalember gondoskodott, egy helybéli nénike pedig többször is felkeresett bennünket a hét folyamán. Kosarában kiflikkel, fánkkal és ehhez hasonló kemencés finomságokkal.



„Mellesleg” a kertközépi terebélyes fa lombkoronáját is formázták, padok és asztalok készültek kotárkapallatból, továbbá festések, villany- és vízvezeték-szerelői, illetve különféle kőművesmunkálatok váltották egymást. Kiegészítve mindezt alkalmasint néhány generált és természeti eredetű „fáziskieséssel” is. Nota bene!, a fogyasztói (túl)terhelés időnként „kilőtte” a ház főbiztosítékát, a csütörtök esti vihart kísérő villámlásra és mennydörgésre reagálva pedig az egész faluban elment az áram.

Végül, de nem utolsósorban jutott alkalom helytörténeti kultúrintermezzóra is. Meghatározó élmény volt számomra például bejárni az 1911-ben neogótikus stílusban épült, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt, pusztulásában is impozáns római katolikus templomot, vagy önszorgalomból „csapást vágni” a hajdani, 845-ös számot viselő Zsombolya—Módos—Torontál—Szécsány vasútvonal helyi állomása előtti vadvirágrengetegben. Ez utóbbi vasútvonalról annyit mindenképpen illik tudni, hogy csúcstartó volt a maga nemében. Öt helyen vágta el ugyanis a román—szerb gránic Trianon és az azt követő bánsági településcserék eredményeként.

A vonal alsó szakaszán Torontálszécsány és Párdány között a szerbek tartották fenn a forgalmat, korridorvasútként Románia területén Fény (Foeni) állomáson keresztül. Az 1975. évi jugoszláv menetrendben még üzemelt a vonal. Mára elbontották. Feri bácsi erről is tudott mesélni a konzolok hegesztése és a vezetékek reparálása közötti pipahujás szünetben. Akárcsak a környéken üzemelő hajdani tüdőkórházról meg a helyi likőrgyár sorsszerű (el)pusztulásáról. Ez utóbbi eset közvetlenül a második világégés utáni „felszabadítás” első napjaira esett. A folyóig sajnos minden igyekezetünk ellenére sem sikerült kollektíve lejutnunk! Cserebogár, sárga cserebogár...

— Ezúttal is bizonyítottuk, együtt nagy dolgokra is képesek vagyunk — kerekítette végül egységes egésszé a hét elején megkezdett építkezés történetét Kiss Nándor esperes úr. Percekkel a péntek esti táborzárás fényképezkedése után. — Tudatosítani kellene gyülekezeteinkben, hogy az elszigetelődés nem a járható utak közé tartozik! Keresnünk és találnunk kellene ehelyett olyan alkalmakat, amikor együtt dolgozhatunk, amikor közös erőbevetéssel tudunk tenni református és katolikus hitünk megélése, nemkülönben magyar nyelvünk és kultúránk megőrzése, gyarapodása érdekében. Már évekkel ezelőtt felvetettem azt az ötletet is, hogy alakíthatnánk akár egy nem hivatalos, úgynevezett délvidéki fociligát is, melynek keretében a magyar településeink magyar ifjai találkozhatnának egymással. Amit itt teszünk, csupán egy csöpp a tengerben, mégis szükség van erre a csöppre. Sőt, újabbakra is! Hogy ha nem is tudjuk megszüntetni közösségeink bebábozódását, legalább merjünk róluk szólani, a helyzetre rámutatni!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..