Nemcsak a nőknek írta és nem receptkönyvnek szánta a közelmúltban A nő címmel megjelent legújabb könyvét dr. Csernus, a verbászi születésű, Szabadkán nevelkedett, ma Pesten praktizáló, sajátos, húsbavágó terápiás módszerekkel élő sikeres pszichiáter, „szabad szájú” médiasztár. Nagyon sokan vannak, írja előszavában, akik nagyon szeretnének „jó nők' lenni, ám ezért tenni — azt sokszor nem vállalják. Irigykedni bezzeg, azt annál inkább...

De hát hogyan lesz valakiből jó nő? Mármint nem „húspiaci” értelemben, hanem az egész személyiség tekintetében. Ez a nagy kérdés, ezt igyekszik körüljárni könyvében a szerző, azzal a szándékkal, hogy nőpáciensei problémáit, élethelyzetét taglalva felhívja a figyelmet bizonyos dolgokra, folyamatokra, amelyek ismeretében tehetnek valamit ,,jó nő”-vé válásukért, önmaguk pallérozásáért, párkapcsolatuk, életminőségük javításáért.

„Amikor azon gondolkodom, mi lehetne ennek a könyvnek a célja, arra jutottam, hogy semmi más, mint felhívni a figyelmet arra, hogyan érheti el valaki a megfelelő kisugárzást. Mert ha nincs kisugárzás, akkor a látszólag jól megélt szerepek valójában álszentté, erőtlenné és bizonytalanná válnak, s ebből egyértelmű, hogy az ember élete kudarcos lesz. Én úgy gondolom, hogy a nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett” — áll a bevezetésben.

Nagyon sok párkapcsolati problémával küszködő nő keresi meg — írja a szerző, s a hozzájuk intézett alapkérdése így hangzik: „Mióta nem szerelmes a párjába?” A sablonválasz meg: „Hát igen, a szerelem már elmúlt, de szeretem mint embert.” Ez a kijelentés, véli, persze, takarózás. A kérdés az, miért szűnik meg a szerelem a férfi és nő között, mi vezet mindehhez.Ez a világ a férfiak világa, ez egy „hímsoviniszta világ”. Az emancipációval — ami jogos igényük — a nők valójában nagyon megnehezítették a saját életüket. A nő rengeteg szerepet vállalt ebben a világban, úgymint: munkahelyi önmegvalósítás, párkapcsolatban való funkcionálás (ahol a férfi bizonytalan, ott a nő kényszerűen a férfinak is „anyja”), elvárják tőle, hogy jó szerető legyen az ágyban, hogy a gyerekeit hiteles anyaként nevelje, a baráti körüket is ápolja, és mindennek tetejében még „megfelelő” külsővel is bírjon. Miközben a pasi meg — s itt következik a „hatásosság végett” a csernusi megbotránkoztató stílus: — „egy dagadt, elhanyagolt disznó, aki zabál, vedel, fingik és röfög. Ja, meg kefél.”

Mikor jó egy kapcsolat?

Ahhoz, hogy egy kapcsolat jól funkcionáljon, ahhoz az embernek fel kell nőnie. Felnőtté kell válnia. Amire csak úgy képes, ha szembenéz önmagával, és nem mindig mást (úgymint: környezet, szülők, társadalom, politika) okol a saját sikertelenségéért, az elrontott életéért, hanem belátja: maga a felelős mindezért, hiszen elmúlt már tizennyolc éves, felnőtt ember, mért nem változtatott, tett valamit azért, hogy jobban érezze magát a bőrében, hogy lefogyjon például, hogy befogja a családtagjait is a házimunkába, hogy megengedje magának a saját kedvteléseket, mért nem adja ki az útját a pipogya fráternek, mért vállalja a „kapcarongy” szerepét? Valószínűleg azért, mert maga is, mint esetleg az alkoholfüggő férje, akinek legfontosabb az életében a pia meg saját maga, függő — társfüggő —, aki nem meri vállalni a döntés felelősségét, inkább tűri a mindennapi poklot, a cselédeskedést, vagy vegetál tovább. Miközben az Élet hosszú ívben elkerüli őt. Nem tanulja meg becsülni önmagát, fél attól, hogy büszke lehessen önmagára. A párkapcsolat nem a győzni vagy veszíteni kérdése, hanem arról szól, hogy mindkét fél őszintén, bizalommal, tisztelettel hozza és adja önmagát. A meleg, egymásra figyelő, őszinte kapcsolathoz viszont felnőtté kell válni.
Egy kapcsolat akkor szűnik meg jónak lenni, amikor valaki egy adott szerepkörben hiteltelen. Ebben a rohanó világban Magyarországon alig lehet látni boldog, kiegyensúlyozott családot, mosolygós arcot, a válások aránya óriási.

Hallgass a józan észre — már az elején!

S hogy lehetne elkerülni a buktatókat már a kapcsolat elején? A józan észre kell hallgatni — véli dr. Csernus. Észrevenni az apró jelekből, hogy egy férfi valóban igazán figyel-e ránk, vagy csak úgy tesz, s közben a könnyű prédát lesi, az esze a kalandon jár, minthogy a pasik túlnyomó többsége azt hiszi, hogy „a farkától férfi”. A francba az ilyenekkel. Ne hagyjuk magunkat megalázni, merjünk szabadok lenni. A választás és a döntés felelőssége a miénk, így is mondhatjuk: mindenkinek a saját dolga, hogyan szúrja el az életét.

A rossz kapcsolatból való kilépés után meg kell hogy legyen a gyásznak az ideje is — véli a szerző. Ez alatt az idő alatt mérlegelni kellene, mit tettem rosszul, mit jól. Menekülőként nem lehet kiegyensúlyozott új kapcsolatot kialakítani. „A világ rengeteg kompenzációs eszközt nyújt. Ha feszült vagy, ehetsz egy csokit, bemehetsz egy játékterembe, ihatsz, ehetsz, vásárolhatsz. Egy bevásárlóközpontban tüneti szempontból a feszültséglevezetés összes módja adva van. Ha valaki a rossz kapcsolatban ragad, mindennap a gerincéből vág le tizedmilliméternyi darabokat. Megszűnik a saját büszkesége. Büszkeség nélkül pedig csak vegetál az ember.” S jó tudni ezt is: az alkohol, a gyógyszer vagy a drog kezdetben nagyon érdekessé teszi az embert, mert látszólag nagyon bátor lesz tőle, később azonban... Különösen akkor hiszi a nő, hogy megfogta az Isten lábát, ha a pasinak pénze is van, ami neki nincsen. Az önpusztításra fordított energia valójában iszonyúan nagy energia — mért hiszik sokan, hogy gyengék? Gondoljanak bele, mi volna, ha ezt az energiát az önépítésre használnák fel?!

A Csernus-féle hét „nőbűn”: első az önzés — Az önző ember mindig csak önmagáról beszél, önmaga a fontos, nem számít, hogy más emiatt szenved, ő akar kielégülni, ezért letipor maga körül mindenkit. Ehhez kapcsolódik a hiúság („Én legyek a legszebb!”), a mohóság („Nekem legyen a legtöbb!”), kapzsiság, lustaság, irigység, erőszakosság, hanyagság, trehányság, makacsság — ami egy bizonyos határig jó, mert segít az önmegvalósításban, utána azonban már „törik az ember”.
Az első lépés a változtatáshoz: a kimondás. A második: az elfogadás. Annak az elfogadása, hogy csakugyan boldogtalan vagyok. Mindig van kiút! Merjünk új dolgokba belevágni — ettől érzi az ember, hogy él. Bármilyen életkorban. Az örök fiatalság elixírje ez. Aki kíváncsi az új dolgokra, az nagyon sokáig fog élni — és sokáig jó nő marad. Hogy miért nem változtatunk? Dacból. Makacsságból. Gyávaságból. Tökmindegy. Lehet úgy is élni. De megéri-e? Bátraké a szerencse. Mert megvan a hitük a változtatáshoz.