home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Mit tudsz Torontál vármegyéről?
Martinek Imre
2017.11.26.
LXXII. évf. 47. szám
Mit tudsz Torontál vármegyéről?

Honismereti és történelmi vetélkedő a dél-bánsági szórványban

Tizenhetedik alkalommal tartották meg a dél-bánsági Ürményházán a Mit tudsz Torontál vármegyéről? elnevezésű történelmi vetélkedőt, melynek célcsoportja változatlanul a magyar tannyelvű általános iskolások felsősei voltak.

 


A versenyen, melynek főszervezői és fő védnökei a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, illetve az Ürményházi Ifjúsági Klub létrehívói és működtetői voltak, tizenegy háromfős csapat mérte össze tudását és rátermettségét. Az anyaországból, a romániai Bánságból, illetve „hazulról” érkező diákformációk teljesítményeit jegyző táblázaton Torontáltorda, Magyarcsernye, Magyarittabé, a Tisza-parti lányok, a Debelyacsai fiúk, a Debelyacsai lányok, Keve király, a Felszegiek, a Szegedi VMDK tagozata, az Iratosi betyárok és az Ürményházi lányok választott csapatnevek szerepeltek. Közülük – mindvégig szoros versenyben, a harmadik helyet az ürményházi leánykák csapata szerezte meg, 49 ponttal. A legények „becsületét” dobogós helyezésükkel a kisiratosi vendégek mentették, mindössze egy ponttal maradva le az idei verseny legsikeresebbjeitől, az 52 pontos újszegedi Tisza-parti leányok mögött.

Az idei rendezvénynek lényegében két befogadó helyszíne is akadt: Ürményháza Helyi Közösségének tanácsterme, illetve a falu vadászegyesületének székháza. Lévén bizonyos technikai okokból eredően a magyarországi csapatok csak kemény másfél órás késéssel tudtak megérkezni, ők sajnos, nemcsak a mindnyájuk számára készített egyberázódtató, de eredetileg a feladatlapok kitöltése közé tervezett, lazító játékok zöméből is kimaradtak. A foglalkozásokat Móricz Elvira tanárnő, főállású szülő készítette és vezette, aki az Ürményházi Ifjúsági Klub elnöke, illetve a VMPE társszervezőjeként „dolgozik be” a szervezésbe.

— Nagyon fontos a gyerekek számára az efféle „határrombolások” — nyilatkozta lapunknak Dulka Andor nyugalmazott történelemtanár, e honismereti és történelmi vetélkedő lelkes és elhivatott szervezője. — Kiemelten fontos, hiszen ilyen alkalmakkor tudatosul igazán bennük az, ami szerintem már a tanulás folyamán is nyilvánvalóvá válik előttük: valamikor ez az egész térség közös élettér volt. Mégpedig olyan, melyet — mindnyájunk örömére! közös magyar anyanyelvünk, történelmünk és kultúránk megismerésével és megőrzésével a továbbiakban is élhetővé tudjuk tenni.

Az ebédet a kiértékelés és az eredményhirdetés percei előzték meg. Nemkülönben a támogatók iránti nyilvános köszönetmondás, a magyar államtól a helybéli támogatókig.

A versenyt Magyarországról a Lazi Könyviadó és Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó, dr. Zakar Péter tanár úr, a Tiszaparti Általános Iskola — Mikó Valér, valamint a VMDK Szegedi Tagozata – Balogh József támogatta. Zichyfalváról (Plandište) a Jovan Repac elnök által vezetett Községi Képviselő Testület, Ürményházáról pedig a Helyi Közösség, a Vojvodina Vadászotthon, az Evelin szódavíz - Móric Ferenc vállalkozása, illetve a falu polgárai. Ez utóbbiak közül — a teljesség igénye nélkül, Móricz Elvira, Móric Erzsébet, Móric Melánia és Barna Horváth Anna neve került külön említésre.

A mellékelt fotók Sára Viktória, Csala Sándor és Martinek Imre munkája. A nyitóképet — a torontáli múlt és jelen torontálvásárhelyi vallatóinak csoportképét, Onjin Hartig Viktória történelemtanárnő készítette. Végszentmihály (Lokve) határában.

Helyszíni beszámolónk teljes terjedelmét lapunk december 6-i számában olvashatják.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..