
Május folyamán a Topolyai Tájház „nyári tantermében” állítják ki a polgárok által adományozott kelengyéket.
Az alföldi típusú, 1843-ban épült tájház számos néprajzi kiállításnak, eseménynek ad otthont. A Vajdaság területére jellemző építészeti jellegzeteségekkel bíró objektum belső tere három részre oszlik: tisztaszoba, lakószoba és a köztük elhelyezkedő konyha. Az épületben 2005 óta a Harkai Imre által tervezett, az alföldi parasztházak belső berendezését bemutató kiállítás is látható. Ezek mellett számos tárlatot láthatnak az idelátogatók. Most a XIX. és a XX. századi kézművesalkotásokból és -tárgyakból készült összeállításba tekinthetnek be az érdeklődők. A május folyamán látható tárgyakról Sihelnik Ágnes, a tájház munkatársa számolt be.
— Május folyamán az elmúlt évek során beérkezett adományokból készült kiállítást tekinthetik meg a látogatók, melynek elemeit a topolyai polgárok ajándékozták nekünk — főként lakástextíliákról és női ruházatról beszélünk. A kelengyeládánk tartalmát próbáltuk bemutatni, hiszen egyébként a tulipános ládánkat csak kívülről tudják szemügyre venni. Ahhoz, hogy megtekintsék, sem a hely, sem az idő nem elég a látogatások során, ezért döntöttünk úgy, hogy bemutatjuk, mi is ennek a tartalma, vagyis ebből állítottunk össze egy kis ízelítőt. A tulipános ládánk egy, a XIX. század második felében készült kelengyeláda, melynek tulajdonosa Borda Éva volt. Viszonylag nagy, festett ládáról van szó, melynek kinézete arra utal, hogy a család, mely férjhez adta a lányát, tehetősebb volt. Az ilyen ládákba gyűjtötték a hozományt, melyet az ifjú hölgyek később, a férjhez menetel után magukkal vittek az új háztartásukba. Főként fehérhímzéssel és slingeléssel készült ágyneműkről, terítőkről, függönyökről és női alsóruházatról beszélhetünk. Emellett az egyéb tárgyi adományok közül kiemelhetjük a kerámiatálakat, vasalókat is. Számunkra mindig megtisztelő, hogy a topolyaiak ránk bízzák azt, ami esetleg a felmenőiktől hagyatékként rájuk maradt. A tárgyakat gyakran nem tudják saját életterükbe beépíteni, s így számukra is jó lehetőséget nyújt, hogy ezeket valahol meg tudják őrizni a következő generációknak. Vannak olyan tárgyaink is, amelyek már jóval száz év felett járnak, de természetesen újabbak is, melyek a századforduló utáni időszakban készültek. Adományokat folyamatosan fogadunk, előzetes egyeztetéssel. Olyan problémába ütközünk, hogy egyes tárgyakból már nagyon sok van, ezért is szükséges az egyeztetés. Miután a felajánlás megtörténik, kiválasztjuk, mi az, ami nekünk megfelelő kellék. Ezeknek természetesen korban is be kell illeszkedniük a tájház világába, mivel a berendezésekkel is igyekszünk a kort tükrözni.
A kiállítás munkanapokon a tájház nyitvatartási idejében látogatható, így akit érdekel, megnézheti, mit rejt a tulipános láda. A kiállított darabok adományozói Varga Paláncsai Ilona, Deák Retek Piroska, Boda Ilona, Vukelity Rózsa, Lepeda Csilla, Aleksić Irena, Simon Julianna, Rác Rózsa, Csábrádi Erzsébet, Baranyi Mihály, László Turuc Mária, valamint a Boros és a Kovács család.
Fényképezte: Morvai-Rácz Richárd