Nagyobb gyakorisággal fordul elő fiúknál, főleg hat-hét éves korban. Olykor több családtagnál is megjelenhet, de nincs egyértelműen bizonyítva örökletessége. Leginkább gyermek-, illetve serdülőkorban kezdődik, a legtöbb esetben átmeneti jelenség, egy idő után kezeléssel vagy kezelés nélkül megszűnik, máskor vissza-visszatér.

A vizsgálatok és kutatások során megfigyelték, hogy főként a társas kapcsolatokban és a kommunikációban fontos izomzatot, izomcsoportokat érinti. A leggyakoribb motoros tikkek a következőek: hunyorgás, grimaszolás, orrhúzogatás, a szemgolyók hirtelen elfordítása, fejrángatás, vállrándítás, lábdobogás, olykor szökdécselés, ugrálás, tapogatás, guggolás, a törzs domborítása és homorítása. A vokálisak pedig: szipogás, szimatolás, krákogás, köhögés, torokköszörülés, dünnyögés, röfögés, lihegés, szavak vagy akár egész mondatok, esetleg mások mondatainak akaraton kívüli ismételgetése, periodikusan ismétlődő nevetés, esetleg kutyaugatás vagy nyávogás.

Előfordul, hogy maguk a gyerekek társítanak egy akaratlagos mozdulatot a tikkhez, hogy az megmagyarázhatóbbá váljék. Az idősebb gyerekek azt is el tudják mondani, hogy a tikket megelőzi egy kellemetlen érzés, általában a tünet jelentkezésének helyén. Ám ez nem egy akaratlagos jelenség — ezért lehet megtévesztő, hogy olykor órákra is vissza tudják tartani a mozdulatokat/hangokat. Persze ezek után az az érzésünk lehet, hogy még erősebben tör elő, szinte pótolva azt az időszakot, amíg nem volt jelen. A tikket a nyugtalanság, düh, stressz, izgatottság, fáradtság fokozza, míg a pihenés, lazítás vagy éppen a koncentráció csökkenti.

Vannak élethelyzetek, melyek teret adhatnak a megjelenésének. Ilyen például az iskolakezdés, amikor először kell iskolai közösségbe beilleszkedniük a gyerekeknek, és az elvárások megnőnek irányukban. Ilyenkor a legfontosabb valamilyen formában, beszélgetéssel, mesével, sok szerető öleléssel, simogatással és puszikkal oldani a fennálló feszültséget, szorongást, aggódást, megfelelési kényszert vagy túlhajszoltságot. Okozhatja még a költözködés, kis testvér születése, haláleset, iskolaváltás, konfliktusok a családban stb. A hullámzó lefolyás spontán is jelentkezhet, és nem mindig köthető érzelmi állapothoz vagy pszichés feszültséghez.

Legsúlyosabb ismert formája a Gilles de la Tourette-szindróma (atipikus fejlődési zavarnak tekinthető), melyről az egy évnél hosszabb ideje fennálló, többféle motoros és legalább egyféle vokális tikk esetén beszélhetünk. Ebben az esetben a típusa, helye, gyakorisága, súlyossága változik. A súlyosabb formájában szenvedőknél gyakori az obszcén, trágár kifejezések túl sokszor való ismételgetése, kiabálása.

A tikkelés nem azonos a kényszeres, rögeszmés cselekedetekkel. Amíg az előbbi jelentés nélküli gesztus, addig az utóbbi valamely nyugtalanító helyzetre adott válasz, de lehetséges, hogy egyéb tünetek és betegségek is társulnak hozzá, mint a kényszercselekvések, -gondolatok, a hiperaktivitás-figyelemzavar szindróma vagy más viselkedés-, illetve tanulási zavarok.

Kialakulásának oka ismeretlen ugyan, de egyes elméletek szerint elsősorban az agyi ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek — túlzott dopamin- és csökkent szerotoninszint) a felelősek érte. Mindez az agy érési folyamata során, a felnőttkorba érve enyhébb tünetekkel vagy teljes tünetmentességgel járhat.

A szakember részéről való felvilágosítás segítheti az elfogadást, és sokszor olyan megkönnyebbüléshez vezet, hogy a tikkek gyorsan elmúlnak. A saját tapasztalatom azt mondatja velem, hogy sokszor a nagyobb odafigyelés, a minőségi együtt töltött idő „gyógyító” erejű lehet. Nagyon fontos megértenünk, hogy a gyermek ezt nem szándékosan teszi. Gondoljunk inkább az önbizalma erősítésére, a megfelelő önértékelés kiépítésére. A környezete, a pedagógus bevonása pedig abból a szempontból lehet fontos, hogy megelőzzük, hogy a többiek, a kortársak hecceljék őt emiatt.

A viselkedésterápiák során például megtanítják a gyereket a tikket megelőző érzés felismerésére, illetve annak összekötésére valamilyen akaratlagos viselkedéssel, mely megakadályozza a tikk kitörését. Segíthet még a relaxálás, a lazító terápiák, a stresszoldás, továbbá a nyugalmas környezet, a sportolás is jelentős enyhüléshez vezethet. Valaki az akupunktúrára, a kineziológiára, a fülreflexológiára vagy éppen a homeopátiára esküszik. Mások a szabad energiaáramlású mozgásformákat választják, mint a jóga, a csikung vagy a tajcsi. A súlyosabb esetekben azonban akár a gyógyszeres kezelés is szóba jöhet szorongásoldókkal, antipszichotikumokkal.

Érdekességként elmondanám, hogy bizonyos források szerint számos babona is fűződik hozzá. A legismertebb talán az, hogy ha tikkelünk, akkor valaki éppen rólunk pletykál. Vagy attól függően, hogy melyik oldali szem az érintett, szerencsét vagy éppen pechet is jelenthet.