Ma filozofikus hangulatban vagyok.
A főváros-Szabadka útvonalon közlekedő ügyviteli vonat vécéfogantyújáról fogantatott traktátumomat teszem le képletesen a közvélemény asztalára. (Csak azt ne találja mondani valaki: ,,Nem az én asztalom!')
Előrebocsátom, hogy az egész pusztán spekulatív elemekre épül, poénnak még csak szaga sem lesz... (Ó, ezt lehet, hogy elhamarkodtam!)
Uno pillantó, és máris ütközik ki a tudományos jelleg!
A tézis a következő:
Ama fogantyút én az isten világáért meg nem fognám, mivel higiénice... izé... szóval szaros.
Na már most: a vonat úgy dobálja magát a havas sínen, mint egy szűz jegyében született szűz a nászéjszakán, ezért én oldalt a falnak támaszkodtam a tenyeremmel.
És akkor, hopp, belém hasított a gondolat: másoknak is biztosan ez az első gondolatuk, miközben a csatakos helyiség szeplős porcelánja előtt támolyog... Tehát mit tesz? Ő is oldalt tenyerel!
Az oldaltámasszal tehát higiénice nem nyertem semmit, mert mintegy félezer előzetes tenyér helyére tenyereltem. Követnek?
Amint megtörtént, máris adódik rögtön a tetszetős gondolat: tehát mégis a fogantyút kellett volna megfognom, ha már mások úgysem akarják megfogni.
Igen ám, de a félezer észlény között - aki nem hiszi, iringáljon utána! - biztosan akadt legalább hetvenhét dörzsölt, aki ugyanazt a gondolatmenetet követte, amit én: azért is a fogantyúba kapaszkodott.
Van más megoldás is. Pipiskedve a plafont markolom. Az értelmiségi támaszkodók és a reformfogantyúsok közül is csak az tudja továbbgondolni ezt a dolgot, aki minimum 170 centi magas.
Marad tehát a piha!
Ekkor már lázas tekintetem a toalettpapír kopasz vastengelyén akad fenn.
Akkor hát mivel?!
Nem volt elég, hogy késve érkeztem, az ajtó előtt is toporogtam valamicskét a ,,besetzt' felirat mián.
Tehát lássuk csak gyorsan... Mit fogok?
Gondolataim villámgyorsan cikáznak.
Egy pillanat... Megvan!
Hogy mit fogok?... Magamat - össze!