home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Mirović: A Fruška gora-i közúti folyosó és a gyorsvasút Szerbia gazdasági újjáéledésének szimbóluma
2023.01.23.
LXXVIII. évf. 3. szám
Mirović: A Fruška gora-i közúti folyosó és a gyorsvasút Szerbia gazdasági újjáéledésének szimbóluma

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke meglátogatta az Újvidéket és Rumát 45,2 kilométer hosszúságban összekötő Fruška gora-i közúti folyosó építési munkálatait. A projekt keretében jön létre az Iriški venac-on (Ürögi hágó) Szerbia leghosszabb, 3,5 kilométeres alagútja. A tervezet része a Dunán átívelő, Péterváradot és Kabolt (Kovilj) összekötő híd is. A folyosó kiépülése összekapcsolja Újvidéket Rumával, Belgráddal és Šabaccal.

–Ez egy fontos ügy, amiért közösen küzdöttünk, és sikerült elérni a beruházás megvalósításának kezdetét – hangsúlyozta Mirović, aki köszönetet mondott Aleksandar Vučić szerb elnöknek, a kormánynak, valamint a munkálatokat meg valósító kínai partnereknek. Emlékeztetett arra, hogy szerbiai parlament tíz nappal az ukrajnai háború kitörése előtt döntött a Fruška gora-i korridor építéséhez nyújtott hitel megerősítéséről, és a munkálatok a világgazdasági problémák ellenére is a tervek szerint haladnak.

–Ez egy nagy és fontos munka, amely sokat jelent majd a turizmus szempontjából is, hiszen ezen a területen számos új tartalmat kínálhatunk fel az elkövetkező években. A gyorsvasúttal együtt ez Szerbia gazdasági újjáéledésének és fejlődésének egyfajta szimbóluma – mutatott rá Mirović.

Az építési munkálatok 2021 májusában kezdődtek meg. Jelenleg a legintenzívebb tevékenység a 2 kilométer hosszú dunai híd és az alagút átfúrásánál zajlik. A látogatáson jelen volt Aleksandar Antić, a Szerbiai Korridorok Közvállalat igazgatója, valamint részt vettek Kína belgrádi nagykövetségének és a kivitelező kínai CRBC cégnek a képviselői is. Igor Mirović a kínai újév alkalmából gratulált a kínai munkásoknak, akik az ünnep napján is dolgoztak – olvasható a tartományi kormány közleményében.

Fotók: Tartományi kormány

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..