home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Mintegy ezer gyermek és fiatal tanulja a kínai nyelvet Vajdaságban
Tóth Lívia
2019.11.22.
LXXIV. évf. 47. szám
Mintegy ezer gyermek és fiatal tanulja a kínai nyelvet Vajdaságban

Zentára látogatott Chen Hui úr, az Újvidéki Egyetemen működő Konfuciusz Intézet igazgatója és Nyilas Mihály, Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkár.

A vendégek a városházán megbeszélést folytattak Perpauer Attilával, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagjával, valamint Ujházi Évával a Zentai Gimnázium, Csikós Pajor Gizellával, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Tóth Kornéllal, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola és Nagy Abonyi Zoltánnal az Egészségügyi Középiskola igazgatóival. Az egyeztetés tárgyát azok a lehetőségek, elsősorban kurzusok képezték, amelyeket a Konfuciusz Intézet kínál a kínai nyelv és kultúra megismertetésére.   

Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár kiemelte, az Intézet hidat épít a szerbiai, illetve vajdasági és a kínai kultúra között, tovább mélyítve ezzel a két ország baráti kapcsolatait.

— A Konfuciusz Intézet öt éve működik nagyon eredményesen a Vajdaságban, újvidéki székhellyel a Bölcsészettudományi Kar épületében. Az oktatás az egyik legfontosabb terület, amelyhez a munkájuk kötődik. Chen úr három éve igazgató, ez alatt az idő alatt 18 oktatási intézménnyel, óvodákkal, általános iskolákkal, egyetemekkel, hozott létre együttműködési megállapodást. Ennek köszönhetően mintegy ezer óvodás, diák és egyetemista tanul kínaiul Vajdaságban. A tevékenység területileg elsősorban Újvidékre korlátozódik, de Szabadkán, a Közgazdasági Karral is van együttműködésük, Karlócán a nyelvi gimnáziumban pedig külön szak indult. Az első megbeszélés után úgy érzem, talán már a jövő szeptembertől kezdődően új tartalommal bővülhet a zentai középiskolai oktatás is — hallottuk Nyilas Mihálytól. 

Chen Hui igazgató úr az újságíróknak elmondta, a Konfuciusz Intézet munkatársai Újvidéken, illetve a környékén már számos tanfolyamot indítottak, illetve több intézménnyel is kiváló kapcsolatot ápolnak. Ezt a folyamatot szeretnék bővíteni, kiterjesztve a Tisza-menti régióra is.

A jelenlévők a találkozó folytatásában megtekintették a Zentai Gimnázium felújított épületét, amely három középiskolának ad otthont.  


A szerző, valamint a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..