home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Mint valami mesebeli, kacsalábon forgó kastély…”
VÁZSONYI Csilla
2015.10.26.
LXX. évf. 42. szám
„Mint valami mesebeli, kacsalábon forgó kastély…”

A palicsi és a magyarkanizsai Vigadó

A XIX. század folyamán fejlett fürdőkultúra alakult ki Közép-Európában, és különösen jellemző társadalmi jelenséggé vált az Osztrák—Magyar Monarchiában. Mindehhez nemcsak a Kárpát-medence páratlan gazdagságú gyógyvízkészlete járult hozzá, hanem az életmód átalakulása is. A korabeli polgárság körében tért nyert a szabadidő maihoz hasonló felfogása, ezzel együtt az üdülés, a nyaralás is életének részévé vált. A vasúthálózat kiépülésével az utazás sem okozott többé gondot. Ezekben az időkben indult virágzásnak két észak-bácskai fürdőhely, Palics és a korszak végén, 1913-tól a Magyarkanizsai Csodakút Artézi Fürdő.

Palics már akkor elismert fürdőhely volt, amikor a kanizsaiak még nem is sejtették, hogy valaha gyógyvízre fognak bukkanni a város határában elterülő csordajáráson. A tó partján már a XIX. század közepén kiépült a park, a fürdőházak, a szállodák és villák, tehát mindaz, aminek egy valamirevaló fürdőhelyen lennie kell. Az épületek azonban a XX. század kezdetére egy kissé kopottá, elavulttá váltak, és hogy Palics megtarthassa helyét a kedvelt üdülőhelyek között, nagyszabású újításokba fogtak. Ekkor épültek fel emblematikus építményei, a Víztorony, a Női strand és a Vigadó — mind a magyar szecesszió mesteri tervezőpárosa, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján. Az 1912-ben elkészült, sok faelemmel és faragott, festett növényi motívummal díszített Vigadót Erdély népi építészete ihlette. A kerekded formák dominálnak rajta, például a boltíves központi átjáró és a felette sugarasan elhelyezett deszkákból kialakított félköríves attika (az épület főpárkánya fölé helyezett, díszítő jellegű, mellvédszerű fal), a tó felőli oldalt pedig a két ívesen záródó terasz uralja. A fürdőbe annak idején nem csak a beutalt betegek, hanem pihenni és szórakozni vágyók is szép számmal érkeztek, sőt némelyek — enyhe rosszallással — az „aranyifjúság mulatóhelyének” titulálták a magyar fürdőket. Így hát a fenntartók igyekeztek sokszínű szórakozási lehetőségeket nyújtani a vendégeknek. Ehhez igazodott funkciójában a Vigadó, amely kávézót és cukrászdát, éttermet és boltokat is magában foglalt. Az emeleti nagyteremben egykor bálokat, mulatságokat, hangversenyeket és színházi előadásokat tartottak. Sőt, állítólag — és Palics sporttörténetét ismerve ez nem is lehetetlenség — London után itt tartották meg a világ második teremteniszversenyét.

A Vigadó szépségét, hangulatát megalapozó faelemek egyúttal gyengítik is az épületet, hiszen a faanyag kevésbé áll ellen az idő vasfogának. Az 1977. évi „felújítás” inkább csak egy gyors sminkelésnek tekinthető, és mire 2006-ban hozzáfogtak a teljes körű renováláshoz, a már régóta kihasználatlanul álló épület igencsak leromlott állapotba került. A Szabadka község tulajdonában lévő épület azonban a felújítás után ismét változatos rendezvényeknek ad helyet, 360 férőhelyes konferenciatermétől pedig a palicsi kongresszusi turizmus fejlődését remélik.

Mielőtt a szecesszió berobbant volna Palics építészetébe, az uralkodó építészeti stílus itt is, mint akkoriban mindenhol a felkapott üdülőhelyeken, a svájci villák rusztikus, romantikus stílusa volt. Fő jellemvonásaik — a fűrészelt és faragott deszkadíszek, a nyitott tornác és az ún. fachwerkes, favázas szerkezet valódi vagy csak dekorációs célú használata — megfigyelhetőek mind a palicsi villákon, mind a magyarkanizsai Vigadó épületén.

A kanizsai Vigadó szintén zöld környezetben, a Népkert közepén helyezkedik el. Ókanizsa polgárainak kérésére, akik egy kellemes, a helyi igényeknek megfelelő nyári mulatóhely felépítését óhajtották, a tanács Csuka Sándor községi mérnökkel elkészíttette a Vigadó terveit, mely 1894-ben fel is épült, és hosszú évtizedekre a kanizsaiak kedvenc szórakozóhelye lett. Ez nem is csoda, hiszen teraszáról kitűnő kilátás nyílt a pompás franciakertre, az angolparkra és nem utolsósorban a sétálók hadára, akik között mindig fel lehetett fedezni néhány ismerős, kedves arcot. A pezsgő élet a Népkertben és a Vigadóban még inkább megélénkült, amikor 1913-ban megnyitotta kapuit a gyógyfürdő. Az első világháborút és az impériumváltást is gyorsan kiheverte a mulatóhely, az egyik báli szezont a másik követte. 1934 nyarán már hetekkel előbb mindenki csak a környék főiskolai hallgatóinak „fényes elitbáljáról” beszélt, melyen még egy spanyol gróf is részt vett.

„Kilenc óra után kezdett gyülekezni a közönség. Mindenki örül, mosolyog és boldog. Remek júliusi éj, virág- és parfőmillat a levegőben, könnyű nyári toalettek a hölgyeken. Zölderdős és lampionos mennyezet, feldíszített asztalok, virágerdő benn, vérvörös kivilágítású szalonbár fenn, díszes bejárat, kivilágított bokrok, fényben úszó kaktuszok és ragyogó virágágyak a teraszon. Álomnak is szép.”

De az aranykor nem tarthatott örökké. Az 1960−as, 70-es évektől új szórakozóhelyek vonták el a Vigadó közönségét, s az épület karbantartására sem fordítottak kellő figyelmet. A Vigadó egykori szépsége sajnos ma már csak a régi képeslapokon és az idős kanizsaiak emlékezetében él, de megörökítette Vas Imre is a Farkasok című regényében:

„A tánckörönd mögött, mint valami mesebeli, kacsalábon forgó kastély emelkedett ki a festői háttérből, a füvészkertből a Vigadó. Csaknem kétszáz személyes, virágos teraszán a Bács-Tiszavidék legjobb és egyúttal legnagyobb tamburazenekara hangversenyezett…”

A Magyarkanizsa község tulajdonában lévő épületen jelentős, átfogó felújítást legutóbb 1913-ban (!) végeztek, amikor a fürdő átvette az üzemeltetést. Azóta, ha végeztek is javításokat (például a tető felújítása), inkább az épület lecsupaszítása, legtipikusabb stílusjegyeinek (az emeleti tornác, a teraszon körbefutó tető) eltávolítása volt jellemző. Az igaz, hogy az angolparkokban a romantikus hangulat megteremtése érdekében gyakran használnak (mű)romokat, de azért jó volna, ha a Vigadó nem csak ezt a funkciót tudná betölteni. Hiába sóhajtoznak a kanizsaiak, a községnek sajnos nincs pénze a felújításra, és a befektetők sem tolonganak.


Irodalom

Aćimović, Luka — Marković, Aleksandar: A Vigadó épületének helyreállítása. In Silling Léda szerk.: Örökségvédelem 2. Szabadka, 2012, Községközi Műemlékvédelmi Intézet, 98—109.
Kovács Orsolya: Egy kedvelt alföldi oázis – Polgári fürdőkultúra Palics példáján. Bácsország, 2010. 55. sz. 58—63.
Vázsonyi Csilla: A magyarkanizsai Népkert és Vigadó. Egy kisvárosi közpark társadalmi szerepe (1850—1950). Kézirat. 2014.
Vujinović Prčić, Gordana: A palicsi villák létrejötte, fejlődéstörténete és transzformációja. Létünk, 1988. 2. sz. 332—366.
Vujinović Prčić, Gordana:. A Vigadó. In Gabrić Počuča Vera szerk.: Örökségvédelem 1. Szabadka, 2008, Községközi Műemlékvédelmi Intézet, 137—138.
Vujinović Prčić, Gordana: Palics kultúrtörténeti téregység. In Gabrić Počuča Vera szerk.: Örökségvédelem 1. Szabadka, 2008, Községközi Műemlékvédelmi Intézet, 130—132.


A szerző, zsonyi Csilla a VMMI munkatársa


Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..