...minek nem árt se nap, se szél... Vajda János versidézetét azért választottam írásom címéül, mert szépen illusztrálja azt a helyzetet, amelyet a zentai női asztalitenisz-csapat teremtett ezen a vidéken, pontosabban Szerbiában. Mert történjen bármi — fújhat, eshet, döröghet, cserélődhetnek a generációk —, tíz-egynéhány éve mégis minden májusban ugyanannak lehetünk szemtanúi: simán győzedelmeskednek a zentai lányok.
Sorakoztak az ellenfelek: Újvidék, Topolya, Csóka, Törökkanizsa, Kikinda, Belgrád — de mindhiába.
A napokban egy tornyosi rendezvényen megkérdeztem a Bácsföldvárról Topolyára került asztaliteniszedző Cinit (Czini Gábort): meddig tart még ez a „terror”? Ezt felelte: — Addig, amíg Korpa Erzsébet és Melik Zoltán vissza nem vonulnak.
Mert emberi tényező rejlik a zentai sikersorozat mögött. Ez a két személy reggel, délben, este és éjjel is vagy a klubban, vagy annak környékén van, és végzi áldásos tevékenységét. Húsz évvel ezelőtt azt mondták, hogy nem lehet a zentaiakkal lépést tartani, mert csodálatosan funkcionális asztalitenisztermük van. Persze, azóta nagyot változott a helyzet, hiszen Újvidéken, Szabadkán, Zimonyban, Topolyán, Kikindán, Becskereken is épült ehhez hasonló terem. Tehát ha nem a teremben, akkor a pénzben rejlik a bajnok kérdése.
De ez sem fedi a valóságot, mert Szerbia legalább tíz városában többet fordítanak az asztaliteniszre, mint Zentán. Topolyán — látva, hallva és tudva, miként edzenek Melikék — egy Cini becenevű férfi két-három év alatt megteremtette Fenyvesit és Truzsinszkit. Amikor már kezdték szorongatni a Tisza-partiakat, a topolyai csapat tagjai előbb Csókára, majd Újvidékre vándoroltak, de mindhiába, mert az új helyeken, az új környezetben nem volt megfelelő edzőjük.
— Kinek a bűne ez? — tettem fel a kérdést Cininek. — Nem létezik, hogy ne tudtad volna Topolyán tartani a lányokat!
— Pedig létezik. Legalább tíz levelet küldtem tíz helyre, és még csak választ sem kaptam rájuk. Egy városban, ahol Egeresi él, ahol Zsemberi és sok neves ember tevékenykedik, még a lányok ösztöndíjának kérdését sem tudtam megoldani. Mit tehettem volna?!
Elengedtem őket. Most már tudom, hogy hiba volt, de talán van még bennem annyi erő, hogy újrakezdem, tanulva az eddigi hibákból.
Amikor Blatter dicsér
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke igazolt játékosa a most NB I-be jutott Puskás Ferenc Akadémia elnevezésű labdarúgóklubnak. Korára való tekintettel már nem lép pályára, de mindent meg fog tenni azért, hogy együttese helytálljon a felsőbb osztályban.
Legalábbis ezt hallottam Borbély Lászlótól, a zentai származású játékosügynöktől.
— Hozzál sürgősen két keménykötésű szerbiai focistát, és akkor nem lesznek kiesési gondjaink. A pénz nem akadály, abból lesz elég — üzente Orbán Viktor.
Hisszük, hogy amennyiben a Fidesz 2014-ben is hatalmon marad, akkor a magyar foci pótolja az óriási lemaradását, sok év után újra eljut a világbajnokságra, és körülbelül olyan erejű válogatottja lesz, mint manapság Belgiumnak, Horvátországnak és Dániának.
Szabad-e ilyet jövendölni? Persze, mert akkora pénzfolyam érkezett a magyar labdarúgás háza tájára, hogy a nagy számok törvényszerűsége alapján erre is sor kerül egyszer. Érvek: ebben a pillanatban Európában a legtöbb labdarúgó-akadémia Magyarországon működik. A magyarországi tévéadók szinte elárasztják futballal a nézőket, és nemcsak az NB I., hanem az NB II. mérkőzéseit is közvetítik. A Ferencváros nézőinek száma egy év alatt a duplájára növekedett, a négy és fél ezres Fradi-közönség tízezer főre dagadt.
Minden valamirevaló városban, mi több: faluban, településen is futballpályák épülnek. Mindezt látva-hallva Blatter, a nemzetközi labdarúgó-szövetség elnöke úgy döntött, megteszi a megtehetetlent, és közvetett úton megdicséri Orbán Viktornak a labdarúgás népszerűsítésére tett óriási igyekezetét. Persze vén róka ő már, és az üzenet nem Orbánnak szólt, hanem Csányinak, a magyar labdarúgó-szövetség elnökének:
— Elnök úr, kivételes öröm számomra, hogy született egy olyan — a világ egykor talán legjobb labdarúgója, Puskás Ferenc nevével fémjelzett — klub, amely be tudott jutni országa legjobbjainak társaságába.
Vigyázó szemetek a Tisza-vidékre vessétek
A Napló Kör tagjai a napokban Zentán mutatkoztak be. A szervezés nem sikerült a legjobban: alig néhányan voltak kíváncsiak a beharangozott estre. Persze a helyszín (Mojo Klub) megválasztása sem volt szerencsés. Bódis Gábor elmondta: húsz évvel ezelőtt az általa alapított újságot Zentán adták el legnagyobb példányszámban, most meg szinte sehol senki — csupán hatan várták őket.
Tisztelt Bódis uram, ezen ne csodálkozzon! Zentán az utóbbi időben furcsán alakulnak a köz ügyei. Hírlik: a délvidéki magyar fiatalok legkedvesebb nyári szórakozásának helyszíne, a zentai Népkert az idén üres marad, mert anyagiak híján nem rendezik meg a Nyári Ifjúsági Játékokat. A jelek szerint 53 év után, jövőre már nem lesz megtartva a Magyar Szó nemzetközi atlétikai versenye sem. „Haldoklik” ugyanis a tartán. Igaz, a fiatal, új elnök megígérte, hogy felújítja, de a jelek szerint máris késésben van. A városnak pedig nem lesz pénze rá.
Az 1697 elnevezésű hagyományos sakktorna is a végét járja, mert a díjalap évről évre csökken, és a nevesebb sakkmesterek másfelé veszik az irányt. Ezek apró vészjelek, amelyeket azért kürtölök szét a világba, mert Végel László a Napló estjén így vélekedett: „Felhívnám a VMSZ és az MNT vezetőinek figyelmét arra, hogy vigyázó szemüket a Tisza-vidékre vessék! Azonnal és megfelelően kellene lobbizni Belgrádban, Újvidéken, Budapesten, Brüsszelben, hogy új befektetések kerüljenek a Tisza mentére, mert a felsorolt rendezvények és az egész vidék jövője ettől függ.”
