Amikor egy hónappal ezelőtt azt próbáltam taglalni lapunkban, van-e értelme a mezőgazdasági termények, főként a kenyérgabona kivitele betiltásának, s tettem ezt a drágulások bekövetkezése kapcsán, felvetettem a kérdést, van-e Szerbiának monopol- és kartellellenes törvénye. Mert ha van, ennek következetes és szigorú alkalmazásával is meg lehet akadályozni az árak emelését - mivel az új búzából még nem készül liszt és kenyér, s a tehenek is a tavalyi gazdasági évben termelt takarmányt eszik. Szükséges rossznak neveztem a kivitel betiltását, mert a termelő paraszt végre kiléphetett (volna) a külföldi piacra, s úgy adhatta (volna) el terményeit, hogy azon haszna is lehetett.
Azóta kiderült egy és más. Például az, hogy van monopol- és kartellellenes törvényünk, sőt ,,tekintélyes emberek alkotta bizottság az előírások betartásának ellenőrzésére, sőt betartatására! És kiderült az is, hogy azok a hatalmasságok diktálták és diktálják, persze az időjárásra hivatkozva, például a kenyér és a tej árának az emelését, akik az elmúlt évek folyamán új földesuraink és kapitalista gyártulajdonosaink lettek. És akiktől az egyszerű földműves a jövőjét féltette (és félti!), amikor az állami és társadalmi tulajdonú földek bérlésének lehetőségére került sor, mert pár hektáros birtokával és gazdasági udvarának felszereltségével nem képes szembeszállni a nagyok diktátumával, amire - nem kellett ehhez jósnak lenni - minden bizonnyal sor kerül a legcsekélyebb válság kialakulása esetén. Pedig, ugye, milyen öntudatosan és büszkén mondtuk pár évvel ezelőtt, hogy nekünk olyan mezőgazdaság kell, amelyben a 30-50 hektárnyi termőfölddel és jól gépesített gazdasággal rendelkező farmerek viszik a fő szót, s tőlük függ majd a munka korszerűsítése, az árak alakulása és a lakosság szolid ellátása. Ez az elképzelés, ez a rendszer most, a természeti csapások következtében összeomlani látszik, és okunk van ettől félni.
Az áremelések kapcsán ugyanaz a helyzet állt elő, mint amikor azt kellett eldönteni, bérelhetnek-e állami földet a nagybirtokosok, vagy csak a kisbirtokosok kapjanak erre jogot. A kormány mezőgazdasági minisztériuma akkoriban felcsapott a demokrácia bajnokának, kijelentve, hogy senkit se szabad megfosztani a bérlet jogától, amíg a gazdasági ág szakemberei ezt nem a demokrácia ismérvének, hanem mezőgazdaságunk fejlesztése érdekének tartották. Nos, a minisztérium emberei most is azt mondják, hogy nálunk működik a konkurencia, tehát nincs ok az említett törvény alkalmazására - már csak azért sem, mert ebben a tárgyban egyetlen feljelentést kapott a bizottság, azt is egy magánosítás kapcsán. A bizottság tagjai a maguk részéről arra hivatkoznak, hogy az ország tele van pékséggel és tejgyárral, sőt a kelleténél több van belőlük, ennek ténye pedig egymagában elég a vetélkedés kialakulására. A szakemberek ezzel szemben azt állítják, hogy az új liszt még el sem hagyta a malmokat, amikor a pékek szövetségükben leültek tárgyalni és ,,kikalkulálni a kenyér árát (azt azonnal igyekeztek alkalmazni!), a malmosok küldöttsége felkereste a mezőgazdasági minisztériumot ,,megbeszélni a tennivalókat az aszálykárok nyomán, a tejgyáriak pedig kivárták, mit tesz az Imlek és a Salford csoportosulás (a hazai tejgyárak legnagyobb felvásárlói), s máris ,,tudták”, hogy a tejárakat fel lehet emelni, miközben a termelőknek továbbra is 22-23 dinárokat fizetnek ki a legjobb minőségű tej literjéért.
Hogy a csudába lehetséges az, hogy minden tejgyár, pékség és malom olyannyira egyforma föltételekkel működik, hogy dinárra megegyezik kalkulációjuk? Mert nem kell nagy ész annak megállapítására, hogy konkurencia, árverseny az árak különbözőségét jelenti. Ahol a megélni kívánó üzem harcol a vásárlójáért, s ennek egyik hathatós eszköze áruját olcsóbban kínálni, mint versenytársa! Azt is érdemes itt megjegyezni, hogy a monopóliumok és kartellek működését megakadályozni hivatott bizottságnak nem az a dolga, hogy ölbe tett kézzel üljön (nem csekély honoráriumért) és várja a feljelentéseket, hanem hogy felfigyeljen a gyanús esetekre, és maga indítson eljárást. Nos, a közvélemény nyomására a bizottság ,,felszólította a kereskedelmi felügyelőket, ellenőrizzék a vállalatokat, és írjanak jelentéseket a tapasztaltakról. Kérte tehát a felügyelőket, és nem utasította őket, hova menjenek, mit csináljanak...
S ha már kereskedőket említettem, hadd mondom el, mi derült ki időközben, a betiltott gabonakivitel kapcsán. Az, hogy ennek az intézkedésnek semmi pozitív következménye nincs - negatív viszont az, hogy a földműves nem juthat végre szép pénzhez búzájáért. Kiderült ugyanis, hogy a malmok és a kereskedők felvásárolták a búzatermés csaknem 80 százalékát, s most nyugodtan ülnek rajta addig, amíg a kiviteli tilalom tart. Aztán hajrá, eladják tartalékaikat, s nyilván jól járnak vele, hiszen minden gabonafajta ára folytonosan nő a külföldi piacokon. Tehát olybá tűnik, hogy a nagy nyerészkedők nem is annyira a malmok és a pékek lesznek, hanem a kereskedők. åk teszik zsebre a termelők megérdemelt hasznát.
Hogy milyen hatalma és monopóliuma van kereskedelmünknek, azt jól példázza Radovan Jelašić bankkormányzónk kijelentése: ,,Nagy az összefogás a konkurensnek látszó nagyáruház tulajdonosaink között. Mi mással magyarázható, hogy nálunk egyetlen nagy nemzetközi áruházlánc se telepedett le? Megjelent a Metro, felépített egy üzletközpontot, aztán se ő nem terjeszkedett, se más nem mutatott érdeklődést irántunk...!
Ha az év végén feloldják a kiviteli zárlatot - kevés földművesnek lesz belőle haszna.