Felépül egy fesztivál, a fákra horgolt díszek és neonok kerülnek, a tarlóra Chill sátor, készülnek az új padok, új festést kapnak a feliratok. Valami készül, valami szépül. A kilencedik Malomfesztivál.

Jövőre pedig jubileumot ünneplünk. Nehéz elhinni, hogy már elmúlt egy évtized. Olyan közelinek tűnik az az első — akkor még Windmill Festival —, amikor kipróbáltuk, működik-e a helyszín fesztiválként, és örömmel láttuk, igen. Egy varázslatos tér ez, az idő is máshogy múlik, lelassul egy picit. Lehet, több időt kellene ott tölteni.

De nézzük, milyen is volt az idei, szervezői szemmel nézve. Az évek során akarva-akaratlan kialakul bennünk egyfajta rutin. Már tudjuk, kihez kell fordulni, kitől kell kulcsot kérni, hol kapunk szállást, hol lehet falusi tojást venni, meddig van nyitva a benzinkút, mikor kell pizzát rendelni a medencénél, ha sorra akarunk kerülni.  

Többször is nyilatkoztam a sajtós kollégáknak az idén a Malomfesztiválról, s az egyik visszatérő kérdésük az volt, mitől különleges a Malomfesztivál. Ezen el kellett gondolkoznom, hiszen egy konkrét választ nem tudok adni rá, viszont abban biztos vagyok, hogy kezd kiépülni egy malmos közösség. És talán ez a válasz a fenti kérdésre: az emberek miatt különleges és más. Attól, hogy akik szervezik, valóban mindent beleadnak, hetente gondolunk rá egész évben, beszélünk róla, ötletelünk, hogyan lehetne még jobb, még színesebb. Mert szeretjük. És ettől azok is szeretni fogják, akik kilátogatnak hozzánk. S a MI-be beletartozik az a sok építő és szépítő, aki az üres teret feldíszíti és megépíti. Mint a díszletmunkások a bemutató előtt. Azzal, hogy ők a tervezésben is részt vesznek. Aztán megérkezik az Alkotótáborok csapata, művészetet hoz a malomhoz.

Az idén négy tábor valósult meg, ezek között volt a színésztábor, mely szinte a kezdetek óta jelen van, illetve a Folkfusion zenei tábor, melynek résztvevői az idén már egy majdnem egyórás koncertet raktak össze a tavalyi nagy sikerű fellépés után.

A már jól bevált táborok mellé új színt hozott a Filózz tábor, mely első alkalommal lett megszervezve a Kolpint támogatásával, s a résztvevők különféle társadalmi témákat jártak körül, gondolkodni, érvelni tanultak.   

Egy újabb könyvvel is gyarapodott a Malomfesztivál könyvtára, hiszen a L(in)ókötő tábor résztvevői kézzel kötött kötetet tettek le az asztalra, vajdasági fiatal költők verseihez készített illusztrációkkal. A Malom Slam és az oromi házakról, emberekről készült fotós könyv mellett most már ez is ott van a Malom polcán, emlékeztetve bennünket az Alkotótáborokra. Maradandó. Fontos szó. Hiszen mindenki olyasmit szeretne alkotni, ami megmarad, amiről még sokáig beszélnek. Mi is. Ezért készült el a konyha, a tusolók és a WC-k, került ide az Etnocamp-terasz, hogy a malom ne legyen olyan magányos, és hagyjunk valamit Oromon a falu lakosainak is. A tavalyi évben új helyszínnel gazdagodtunk, a művelődési házban filmeket és színházi előadásokat lehetett nézni, az idén pedig az Oromi Tájház is bekapcsolódott egy kiállítással. A tájház udvara, terasza a magyar népmeséket idéző falfestéssel igazi kis oázis, limonádét, pogácsát, kávét lehetett fogyasztani, a perzselő nap elől elbújni, megpihenni egy kicsit. Jövőre remélhetőleg tovább bővülünk majd, ami a falusi helyszíneket illeti, ezzel még inkább bekapcsolva a települést a malmos körforgásba.

Mitől különleges a Malomfesztivál? Talán attól is, hogy lelke van, lélegzik, szellős, mégis összebújhatsz benne. Hogy a frissen sült falafelszendvics mellé nem mogorva pillantás jár, és ismersz mindenkit, még a biztonsági őröknek is mosolyogva biccentesz oda. Családias családi fesztivál, ahol nem érzi rosszul magát a nagyi és a kisöcsi sem.

Visszatérő vendég a Cirkoneo csapata, mely a gyerekek nagy kedvence. Lehet mászni, labdán egyensúlyozni, selyemszalagon lógni s különféle izgalmas artistamutatványokat kipróbálni. Kell a cirkusz a népnek, jó, ha ott van ez a bohó, színes társaság.  

Az idén hagytam magam sodródni az árral. Azt a koncertet hallgattam, amely az első akkord után elkapott és megmozgatott. A BCUC afrikai ősenergiáját természetesen az idén sem hagyhattam ki, s szerintem évente egyszer mindenkinek kell egy ekkora tombolás, transz, őrület. Receptre írnám fel. Körbejártam a színpadokat, hallgattam népzenét, egy kis olasz tarantellát, de zúzós punk- és dubkoncerten is voltam, ringatóztam Darko Rundekkal és vágtáztam a Halottkémekkel. Toltam ki kombit a sárból, majd imádkoztam, hogy álljon el az eső. Cipeltem foteleket, szalmabálákat, néztem a tábortüzet és a körülötte álldogáló fesztiválozókat, koccintottam rég látott barátokkal egy sós karamellával, hullócsillagok között kerékpároztam haza, és körbejártam a helyi kézművesek kis malmos piacát. Sikáltam a talpamról lejönni nem akaró oromi port, csitítottam a patogatottkukorica-árust, fogadtam zenekarokat a bejáratnál, vittem körbe szlovák és francia vendégeket a fesztivál területén, büszkén mutogatva mindent, mintha a saját, frissen felújított házam volna, s ültem a színpad szélén csoportképre várva. Kérdeztem Oláh Tamást a könyvéről ebédidőben, míg körülöttünk lassan szuszogott a jól belakott malmos társaság, és néztem büszkén körül, majd egymásra a többi szervezővel az utolsó napon, miközben listámra már a 2024. évre szóló ötleteket írogattam.

Szóval azt hiszem, jól sikerült ez az idei Malomfesztivál. Aki ott volt, az tudja jól.