Mindig a zene legyen az első

Mindig a zene legyen az első

A vajdasági származású Tóth Bagi Csaba gitáros egy rendkívül lelkes és beszédes muzsikus. Üdítő hallgatni a történeteit — és ugyanilyen jó érzés hallgatni a zenéjét.

Mert ott van benne egy falatnyi balkán, egy kis simogató jazz és némi blues is. A gyökerek és egy kis Gary Moore-os gitárhangzás. Al Di Meola zenésztársa, turné- és produkciós menedzsere, lemezein olyan zenészek működnek közre, mint Gonzalo Rubalcaba, Trilok Gurtu, Fausto Beccalossi, Vasil Hadžimanov, Dave Weckl, a Joe Bonamassával turnézó Tina Guo, Gumbi Ortiz vagy Butch Thomas. Mi pedig legközelebb Zentán láthatjuk majd a Tississippiben.

— Egyébként a Hét Napra még gyerekkoromból emlékszem, ezért is nagy szó, hogy itt jelenik meg a szöveg — mondja.


A szerző felvétele

* Igazán? Ennek örülök. Ha már gyerekkor, kezdjük ezzel. Annak idején téged milyen zenei irányzatok vettek körül? Hiszen ha jól tudom, édesapád is zenélt.

— Apukám bíró volt, emellett pedig lelkes tagja néhány zenekarnak, például a Non Stopnak. Lakodalmas zenét játszottak, tehát nem volt tőlem távoli az Elment a Lidi néni… kezdetű nóta sem, de apu sok Led Zeppelint, Deep Purple-t, Fleetwood Macet és más akkori rock- és blueszenekart is hallgatott. Nagyon kicsi voltam, kétéves, amikor apuék felvettek egy koncertet egy magnóval, melyre egy mikrofont kötöttek, Palicson a női strandon. Ez az Exit zenekar volt, nem a lakodalmas, és Doorst, Shadowst meg blues standardeket játszott. Ezt a felvételt én csak húsz évvel később hallottam.


Szalai Attila karikatúrája

* Ennyire meghatározó volt számodra?

— Igen, és el is mondom, miért, csak ugrok egyet az időben. Már Szabadkán jártam zeneiskolába, de nem tartoztam a legjobbak közé, sokkal inkább a legrosszabb diák fogalmára voltam példa. Nem kötött le, mert konzervatív elvárásoknak kellett megfelelni. Tizenhárom éves voltam, amikor Szegedre költöztünk, és nehéz volt a beilleszkedés. Más kultúra, más szokások. Sírva mentem a suliba, a zenéhez fordultam, hogy ezt enyhítsem. Kezembe került egy válogatáslemez, melyen volt egy szám: Gary Moore As the Years Go Passing By című dala. Itt szerettem bele a gitárba, azon belül is Gary gitárhangzásába. S most folytatom az előző történetet a felvétellel, melyen… dobpergés… kétévesen az As the Years Go Passing By című számot énekelgetem (ezt is játszották apuék). Tehát már akkor és később is óriási hatással volt rám.

* És mikor úszott be mindebbe a népzene, a balkán? Van köze a bluesnak hozzá?

— Sokáig nem értettem, miért mozdít meg annyira a blues, de miután elkezdtem népzenével foglalkozni, rájöttem, mennyire sok a hasonlóság a kettő között. Az Al Di Meolával való közös munka és a sok távollét rávilágított arra, hogy én mint bluesgitáros nem tudom átadni az „enyémet”. Mármint az én zenémet. Rájöttem, hogy nagyon kevesen ismerik a balkáni népzenét. Egyike a legjobbaknak, aki felelősségteljesen nyúl ehhez, például Tigran Hamasyan örmény zongorista. Zseniális zenész, akinek muzsikájában szintén sok a népi elem. Az eltávolodás hozta ki tehát belőlem a népzene felé fordulást. Harmincéves korom körül New Yorkban éltem, s egyszer megkértek, hogy főzzek valami magyar ételt, de szégyenemre bajban voltam. Akkor döntöttem el, hogy megtanulom hagyományainkat és kultúránkat, melyet igenis érdemes megmutatni, mert különleges, és büszkék lehetünk rá. A lényeg, hogy ismerned kell a sajátod. Imádom a Belgrádi Rádiót, ahol hajnali 2 és 5 között népzenét lehet hallgatni. Őrületes kincseket hallgatok meg itt.

* Ha most kezdenéd a zenélést, mit ajánlanál magadnak ennyi tapasztalattal a hátad mögött?

— Hogy higgy magadban, mert mindenkiben van valami különleges, és légy nagyon kitartó, mert ebben a szakmában kitartásból sohasem elég. Nehéz mindent kézben tartani — zeneszerzés, hangszerelés, megszólalás, jogvédelem, lemezkiadás, koncertszervezés, a koncertek lebonyolítása stb. —, de érdemes, mert senki sem fogja ezt olyan gondoskodással kezelni, mint te, akinek a zene az első. Sok zenész téved el, egy idő után a pénzt teszi az első helyre. Még a legnagyobbak is, és ezt tapasztalatból mondom.
 


* Hogyan kerültél Al Di Meola vagy Dave Weckl közelébe?

— A legfontosabb, hogy ők is emberek, ugyanolyanok, mint mi. Mivel mindig is meg szerettem volna fejteni Gary Moore gitárhangzását, beleástam magam a zene hangtechnikai részébe is. Előbb csak a saját zenémet vettem fel, aztán már másokét is, elkezdtem dolgozni egy cégnél, mely többek között Al Di Meola és Horgas Eszter fuvolaművész közös koncertjét is hangosította. Ott találkoztunk Allel. Megkért, hogy hangoljam be a gitárját. Ez volt az első feladatom. Egy sparos zacskóban kaptam meg Al mikrofonját, a pedáljaival és néhány kábellel. Később megértettem, hogy egy olasz világsztár nem foglalkozik ilyen dolgokkal. Egyszer télen tok nélkül adta ide a PRS Al Di Meola prototípusgitárját, hogy vigyem el egy fotózásra.

* Atyaég. Azt jól érzem, hogy nem egy-két dináros értékekről beszélsz most?

— Hát nem. S odadobja egy zacsiban. Valahogy így kerültem hozzá. Tele vagyok történetekkel. Az első turnén (ahol még nem kaptam fizut, csak egy „Gratulálok, jó voltál!” típusú hátba veregetést) ültünk a turnébuszon az ötfős csapattal, és a tizedik napon mindenkit kirúgott rajtam kívül (a szervezőket és a menedzsereket), majd azt mondta, mostantól én csinálom ezeket a dolgokat. Az egyik koncert meg sem valósult volna ezen a turnén, ha nem könyörgök két órát a szobája előtt, hogy ideje volna színpadra lépni. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ebbe az életformába is belekóstolhattam. Hiszen el lehet ezt képzelni, de az nem ugyanaz.

* Engem, a ritmusok szerelmesét, azért Dave Weckl is érdekel. Milyen karakter?

— Ember, mint mi. Néha egy picit mérges. Elmesélek egy történetet: Dave nagyon alapos és „matekos”. Amikor elküldtem neki az Aved Ivenda lemez sávjait, hogy dobolja fel az ő részét, visszaírt, hogy nem fog menni, mert a 128. ütemben, a második negyedben siet a basszus. Szóval ilyen ember. Persze igaza volt. Sokat tanultam tőle, hogy érdemes az egész lemezanyagot előre midivel modellezni, és csak utána behelyettesíteni a hangszerekkel. A dobosunk, Kertész Ákos is Dave-hez hasonlóan alapos. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy számolnám-e az egyik, az Újkorában repedjen meg című számunk páratlan ritmusait, amire én azt feleltem, hogy nem tudom pontosan, én a dallam alapján tájékozódom benne. Ákos kiszámolta, és valami olyasmi lett belőle, hogy 7-7-4-7-4-4. Aztán egyszer Vasil Hadžimanovval beszélgetett — imádja, ahogy játszik, mert csodálja a vadságot benne —, és azt mondta neki: ugye, hogy előbb meg kell érteni a zenét, aztán eljátszani? Erre Vasil elgondolkodott, és válaszolt: nem tudom, én inkább érezni szeretem. Nagyon röhögtünk…
 


 

* Vasil már nem játszik a zenekarban. Miért?

— Azt hittük, a Belgrád—Szeged táv nem olyan nagy, hogy gondot okozzon számunkra, de kiderült, hogy mégis az. Sajnos nem tudtuk kitermelni az útiköltséget, de reméljük, még sokat játszunk együtt, amikor eljön az ideje. Ha van elég pénzed, sok minden megoldható. Az is, hogy a zenészeid közül az egyik Milánóból, a másik Floridából érkezzen a próbára, illetve a fellépésre.

* S mi a helyzet ezzel a bizonyos páratlan ritmussal, melyet a dobosotok is kérdezett?

— Valamiért ez mozdít meg. Mindig azt éreztem, hogy egy négynegyedes ütemnél kell a felütés a kettőn, és a négyet el kell tolni. Így éreztem jónak, mert kevésbé szögletes. A páratlan egy érdekes dolog, nagyon szeretjük, és izgalmas, de sok kötöttséggel jár. Az első lemezünk felvételénél a Pastorius Big Band zenei vezetője szaxofonozott, aki kimagaslóan jó zenész. Mutattam neki az egyik számot, a Balkan Maffiát, mely szerb dallam- és ritmusvilágot idéz. Azt mondta, ő már mindent játszott, de ilyesmit még hallani sem hallott. Imádta. Azt mondtam, ha egy ilyen embernek, mint ő, ez a fajta zene ilyen új, akkor ezt kell csinálnom.
 


 

* Ha a világ minden pénze a tiéd lenne, kivel lépnél színpadra?

— Tigran Hamasyannal. Lehet, sikerül is, csak nem tudom, végül ki mernék-e ülni vele muzsikálni.

* Ennyire izgulnál?

— Nagyon. S addig jó, amíg izgulok. Al Di Meola is izgul, én szoktam nyugtatni, hogy ne tegye, hiszen ő Al. Nagy különbség van aközött, hogy zenekarvezető vagy-e, vagy csak egy tag. Vasil egy elképesztően jó zongorista, de a saját zenéjében én ezt nem feltétlen éreztem, mert ott zenekarvezető is. Más szerepkör. Amikor lejött hozzánk, ellazult, eldobta az agyát, és csak játszott.

* És merre tovább Zenta után?

— Megfogadtam magamnak, hogy a negyvenedik szülinapomtól csak a saját zenémre koncentrálok. Egy archív, a rabszolgaidőben rögzített felvételekre épülő blueslemez felvételére készülünk, közben pedig egy akusztikus balkánalbumot is csinálunk, melyen minden szám különböző duófelállásokban lesz hallható. A legfontosabb, hogy nagyon sok koncertet szeretnénk, és ezek megvalósításán dolgozunk, hogy a Balkán Unió zenekar — Nagy Jánossal zongorán, Máthé Lászlóval basszusgitáron, Kertész Ákossal a doboknál és Látó Frankie-vel hegedűn — minél többet játsszon és fejlődjön így együtt!


Az írás lájkolói vagy megosztói között három Al Di Meola koncert DVD-t sorsolunk ki 2020. március 5-én, csütörtökön délben!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Mindig a zene legyen az első
Heti Interjúnk
Mindig a zene legyen az első
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink