home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Mindent a lehető legjobban
(Forrás: Vajdasági SkaCcok)
2014.04.23.
LXIX. évf. 17. szám
Mindent a lehető legjobban

A Kelda Acoustic profi zenészekből verbuválódott zenekar, amelyet Magyarországon szeretnek szegedi gyökerűnek nevezni, mi azonban inkább vajdaságiként emlegetnénk. A tagok közül ketten ugyanis innen, egészen pontosan Csókáról és Muzslyáról származnak. Április 11-én, a költészet napján Csókán, a Művelődési Házban koncerteztek.

A Kelda Acoustic két évvel ezelőtt alakult, s már a Művészetek Palotájában is fellépett. A zenekar felállása: Kelcz Dávid — gitár, ének, versek, Korponai Zsolt — hegedű, Horváth Csaba — nagybőgő, közreműködik: Varga Ákos — ütőhangszerek.

Dávid: Az együttes az én verseimet dolgozza fel akusztikus hangszerelésben. Középiskolás koromban egy rockzenekarban játszottam, a dalok egy része már akkor megvolt, de még nem éreztem késznek magam saját zenekar alapítására. Aztán elkerültem Szegedre, s ott sikerült megtalálnom a tökéletes társakat. Egyébként Dusnokról, egy Kalocsa közelében fekvő délszláv nemzetiségű községből származom.

Zsolti: Csókai vagyok, jelenleg Szegeden élek. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szereztem hegedűtanári diplomát néhány évvel ezelőtt. Egy közös zenélés kovácsolt össze bennünket. Három vérbeli muzsikus talált ott egymásra, később a negyedik tagunk, Ákos is belépett a zenekarba.

Csaba: Nagybecskerek mellől, Muzs-lyáról származom. Ott végeztem el a középiskolát. 2011-ben sikeresen felvételiztem a Zeneművészeti Kar klasszikus gordon szakára Szegeden. Dáviddal a sors hozott össze: közös ismerősünk mutatott be egymásnak bennünket egy folkkocsmai borozgatás közben, Zsoltival pedig a későbbiekben ismerkedtem meg Dávid révén.

Ákos: Dáviddal tanár-diák viszonylatban találkoztunk először a kiskunmajsai zeneiskolában. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ütőhangszerekre taníthattam őt. Gyorsan baráti viszony alakult ki köztünk, sokat beszélgettünk, fantáziáltunk, ekkor említette szerényen, hogy verseket is ír, és gitáron zenét szerez. Még viccelődtünk is, ha dobos kell a zenekarába, keressen meg bátran... Aztán tessék!

A versek/dalszövegek elkészülte után a zenekartagoknak szokott-e bármiféle észrevétele, kifogása lenni?

Csaba: Örülök, hogy nem engem terhel a szövegírás feladata. Dávid verseiben sosem kételkedtem. Néha nem is értem, honnan merít ihletet.

Zsolti: Természetesen nem. A verseket vagy dalszövegeket Dávid írja, ezek az ő szerzeményei. Mi csak a hangszerelésben, ötletekben, zenei témákban segítünk. Mindenki ír valamit, utána megegyezünk.

Ákos: Nem emlékszem, hogy valamelyik szöveget valaha is kifogásoltam volna. A zene terén vannak más-más ötleteink, de ez így is van jól.

Két év alatt sok helyre, nagyvárosba eljutottatok, tavaly novemberben pedig a Művészetek Palotájában is felléphettetek. Mit gondoltok, mi az oka annak, hogy ilyen rövid idő alatt létrejött a Műpa-s fellépés?

Dávid: Elszántság, kitartás, alázat és rengeteg munka. Ha valamelyik hiányzik, már nem működik a dolog. És nincs kompromisszum: ha valamit meg kell csinálni, azt csak százszázalékosan lehet. Nincs 90%-os munka! Ha kell, akkor több hónap csúszással (pl. a Magányos keringő című klipünk szervezése majd fél évig tartott), de a lehető legjobbat kell letenni az asztalra! A minőségi munka ugyanis mindig megtérül.

Készülnek-e az új klipek, íródnak-e az új dalok?

Dávid: Új dalokat mostanában nem igazán írunk, mert már összeállt egy lemezre való anyag, és ezt szeretnénk ősszel stúdióban felvenni. Minden erőnket erre a munkára tartalékoljuk, így őszig új videoklip sem várható. De reményeink szerint jövőre ilyentájt már bemutatásra kerülhet az első Kelda-lemez.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..