,,Mindenki elvehet egy cseppet a szenvedés óceánjából"

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

,,Mindenki elvehet egy cseppet a szenvedés óceánjából"

A Vajdasági Keresztény Ifjúság által szervezett Esték a ferenceseknél elnevezésű rendezvénysorozat vendége volt Jókai Anna Kossuth-díjas írónő. Sok bölcsességet hozott magával, és azt a láthatóan vegyes életkorú közönség nagy élvezettel hallgatta. Gondolatait velünk is megosztotta...* Szigo...

A Vajdasági Keresztény Ifjúság által szervezett Esték a ferenceseknél elnevezésű rendezvénysorozat vendége volt Jókai Anna Kossuth-díjas írónő. Sok bölcsességet hozott magával, és azt a láthatóan vegyes életkorú közönség nagy élvezettel hallgatta. Gondolatait velünk is megosztotta...
* Szigorú világnézetét nem palástolja. Mi a baj ezzel a világgal?
- Olyan világban élünk, amelyben az ember a legfontosabbat veszítette el. Azt a mércét, azt a tudatot, aminek birtokában meg tudná állapítani, mi a rossz a világban és mi adja meg a jónak a mértékét. Egyfajta álliberális szemlélet uralkodott el, egy változatosan cinikus világban élünk. A két évvel ezelőtt megjelent könyvem, a Mérleg nyelve kapcsán hívott fel akkortájt egy újságíró, és azzal vádolt, hogy politikai témájú könyvet jelentettem meg, hisz Magyarországon a mérleg nyelve egy politikai párt! Döbbenten hallgattam, számomra ugyanis a Mérleg nyelve a kétezer évvel ezelőtti világban megjelent krisztusi igazság. Itt ébredtem rá, hogy ma, ha valaki ,,megnéz” egy könyvet, csak politika jut eszébe.
* Családpolitikai missziójával ezzel a világgal próbált meg dacolni?
- A fiatalok, a felnövekvő nemzedékek egészen másként tekintenek ma a családra, az életre. Engem bizonyos értelemben undorít az a dolog, amikor egy lélek születése a különböző egzisztenciák függvényévé válik. Azt gondolom, az élet a fogantatás pillanatától élet. Ez az Isten és ember között kötött szerződés egy része. Másrészt azt is gondolom, ha elfogy a magyar nemzet - azok, akik magyarul beszélnek, magyarul álmodnak, magyarul imádkoznak, és esetenként, ha nagyon dühösek, még magyarul káromkodnak is -, akkor bekövetkezik az, hogy akik körülállják majd ennek a nemzetnek a sírját, azok nem fognak sírni. Megkönnyebbült sóhajtás hatja majd át a világot, hogy elfogytak a magyarok... Én ettől félek. Ezért, ha nem szüljük meg a gyermekeinket, akkor nem lesz számunkra mentség. Mélyen hiszek a család szellemében, annak ellenére, hogy tudom, családban élni nem egy lampionos kerti ünnepély. Mert majd elmúlik Isten legravaszabb ajándéka, a szerelem, és ha nem tudjuk ezt szeretetté nemesíteni, akkor nagyon rossz lesz nekünk. Fészekcsaládokat kellene alapítani, mert olyan nehéz, olyan gyalázatos a körülöttünk lévő élet, hogy szükségünk van egy menedékhelyre.
* Kétségkívül fontos a magyarságtudat...
- Én bárhol vagyok - sok esetben nagyon kifinomult fülek között, és esetenként másként gondolkodók között is -, mindig nagyon méltóságteljesen, de végtelen határozottsággal mondom: ,,Én szeretem a hazámat!”, és hazámnak azt tartom, ahol magyar nyelvet beszélnek. Egy nagy kérdésre kellett válaszolnunk az elmúlt év végén. Bennem egyrészt az a gondolat munkált, hogy jaj, Istenem, mi lesz, ha nem lesz a helyzet magaslatán ez az emberiség?! Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ha már feltettük ezt a kérdést, akkor erre csak egy válasz van. Ez viszont nem politikai kérdés, mert az, hogy valaki a szeretetét, a részvétét kinyilvánítsa, ahhoz egyszerűen az az evangéliumi üzenet kell ,,...amit a legkisebbel cselekszitek közületek, azt ellenünk cselekszitek...” Egy kitörölhetetlen ősbűn történt december 5-én Magyarországon. Akkor, azon az estén, amit hasonló gondolkodású barátaim körében töltöttem, megfogalmazódott bennem egy rettenetes gondolat: az 56-os zászlónak még most is lyukas a közepe, csak ragtapasszal odaragasztották a magyar címert, és most megtörtént az, hogy egy nemzet lett lyukas!
* Hogyan lehet egy hitet mindörökké fenntartani egy nemzetben?
- Gyakori vád ma a konzervativizmus. Nem tudom, kinek nem vágták még ezt a fejéhez. A konzervativizmust ne engedjék szitokszóvá aljasítani! A konzervatív azt jelent, hogy ennek a szónak a tövét megértettük. Ennek a szónak a töve a ,,konzerv”. Ha egyszer meg vagyunk győződve arról, hogy van, hogy létezik a világban örök igazság, akkor ezt mi konzerválni akarjuk. Amit jó alaposan lezárunk, nehogy valaki beleköpjön, majd beledobjuk egy nemzet óceánjába, és lesz majd egy nemzet, amely kifogja, és azt mondja, ez élvezhető, ez igaz. Ha meg kellene határoznom az én tünékeny emberi létem szerepét, akkor azt mondanám: én ,,szellemi konzervkészítő kisiparos” vagyok.
* Nyelvében él a nemzet.
- Én is tudok idegen nyelveken beszélni, de hazugság lenne azt állítani, hogy mindazt, amiről most beszélek, el tudnám mondani egy idegen nyelven is. Hisz mindenki tudja: egy más nyelven nem azt mondjuk, amit akarunk, hanem amit tudunk, és ezáltal lehatárolódnak a közlések. A magyar nyelv úgy szép, ahogy van. Az első könyvemet, a 4447-et fordították le először idegen nyelvre. Védeni kell nagyon a magyar nyelvet, és nem kell a mai politikusok beszédét mintául venni. Mostanában a színészek vagy hadarnak, vagy motyognak, mert azt hiszi, ez modern. Ha egészségesebben tekint az ember a saját nyelvére is, akkor talán nem leszünk ennyire elájulva ettől az egész Európa-kérdéstől. Az az Európa, amiben benne vagyunk, egy nagyon vegyes geopolitikai képződmény, és bizony nagyon sok bűne van. Nem tudott szintézist teremteni, majmolja a Nyugatot, majdnem eltörölte a Kelet. Mai mítoszként egy többszörösen elvált, lilapettyes öregecske hölgyemény lenne Európa, akit a főisten helyett az aranyborjú erőszakolt meg, és ebből a frigyből nem nagy királyok, hanem sok kicsi bróker született, akik el is árasztották Európát. Mindent megtesz Európa, meg a Nyugat is, ami az ő szűkre szabott politikai és gazdasági érdeke, de semmit nem tesz meg nemességből vagy akár Isten szeretetéből. Ott van ez a gyalázatos Trianon. Hisz akkor nem volt egyetlen úr sem, aki odahajolt volna a térkép fölé, és azt mondta volna: Emberek, ezt mégsem lehet megcsinálni egy nemzettel!
* Korszakok jöttek, azután múltak...
- Igen, ott volt ugye a Kádár-korszak. Szégyellni viszont a nemzeti amnéziát kell, azt hogy miközben egy ország élt, lassan egyesek el is hitték, hogy a gyilkosból apánk válhat. Majd elérkezett a rendszerváltás, aminek a magam filozofikus módján nagy előkészítője voltam. Azt gondoltam, most azért valamilyen módon szeretni fogjuk egymást, minden jobb lesz. Persze, azt is vártam, hogy a Nyugat majd elengedi a nagy-nagy adósságokat. Európa nem engedett el önszántából semmit, mert első volt az érdek. Ezek után csak az a fontos, hogy legyen valaki, aki az érdekünket képviseli, aki nem füstként szivárog be az ajtó alatt, nem karriert építeni és milliókat felvenni akar, hanem igenis képviseli a magyar érdekeket. Ma az az égszínkék európai zászló a maga tizenkét csillagával üres a közepén. Valamit be kellene oda helyezni, és hitem szerint ez a magyarság jövője. Akkor majd elmondhatjuk, mi nem várni akarunk Európától, hanem adni. A szegény embernek van egy nagy nemes tulajdonsága, könnyebben adakozik, mint a gazdag, ez az ő méltósága. Talán nekünk is van ilyen méltóságunk a magunk hajlíthatatlan nemzetiségtudatunkkal. Akkor a globalizáció sem lesz olyan, mint most. Lucifer a hasonló dolgok nagy mestere, sohasem ugyanaz, csak veszedelmesen hasonlít. Ez a luciferi globalizáció hatalmasodott el a világban, ami érdekek szerint oszlik meg, és nem a szellem napfényét viszi el a világ egyik végéről a másikra, hanem a gazdasági érdekeket telepíti rá az igyekezni képtelen kisebb nemzetekre. Itt van például a farmernadrágos dolog. Ez egy nagyon jó viselet utcára, iskolába, esetenként randevúra, de nem az Operába. Ez az, amikor nincs mérték a globalizációban, hisz úgy hirdetnek egy nyomorult kis mosóport is, hogy ,,még jobb”, és ezzel talán arra utalnak, hogy az előző nem is volt jó. Hiszem, hogy eljön az az időszak, amikor a szeretet és a bölcsesség illatával telik meg ez a Föld. Nagyon soká lesz, és mi nem éljük meg, de azt a globalizációt kell előkészíteni, amire Vörösmarthy úgy sóhajtott fel a Vén cigányban: ,,...lesz még egyszer ünnep a Világon!" De addig ne tévesszük össze a torz képet, a paródiát azzal, ami majd megképződik a jövőben. Mit tehet egy író, egy tanár, egy földműves, egy ember, akinek nincs hatalom a kezében? Van-e ennek az egésznek értelme? Én egy egyszerű, küszködő ember vagyok, sok hibával, de azt megéreztem, hogy Teréz anyához hasonlóan mindenki elvehet egy cseppet a szenvedés óceánjából, ez mindenkinek a kezében van. Tőlünk vár az Isten valamit.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink