home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Mindenki ártatlannak születik
Perisity Irma
2019.07.11.
LXXIV. évf. 27. szám
Mindenki ártatlannak születik

Az emberi sorsok alakulásában igazából nincs semmi új. Egymást váltogatva ismétlődnek a rossz és a jó időszakok, a könnyek és a mosolyok. A fiatalok számára ezek mind új tapasztalatok, ezektől válnak majd edzett felnőttekké.

Megtörténik persze, hogy nem olyan leckét kapnak az élettől, mint a nagy többség, és ilyenkor az ember, jelleme erősségétől függően, vagy ördög, vagy angyal lesz — közli velem az örök titkot az asszony. Azt állítja, hogy ő még a saját mércéje szerint sem sorolható az angyalok sorába.

 

— Több mint ötven évet éltem le úgy, hogy csak a bosszúról álmodtam — mondja inkább önmagának, mint nekem. — Amikor betöltöttem az ötvenötödik évemet, elhatároztam, hogy mindent tisztázok, azaz a bűnösöket megbüntetem, mert azt hittem, hogy ez majd megnyugvást hoz. Egy középosztályhoz tartozó parasztcsalád első gyereke voltam, a húgom három évvel később született. Az átlagnál jobban éltünk, a városban családi házunk volt, alig 20 km-re pedig 18 hold földünk tanyával, gazdasági épületekkel. Késő ősszel, amikor a földeken befejeződtek a munkák, a család a városba költözött, a tanyán csak apám egyik megbízható munkása maradt, aki ott is élt. Kora tavasszal aztán ismét kiköltöztünk — ez egészen addig tartott így, amíg iskolába nem indultunk.

A szüleink mindig azt mondták, hogy a húgom szebb, én viszont elevenebb, szókimondóbb voltam, örök harcban álltam a környezetemmel, egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy igazodnom, idomulnom kell. A középiskola befejezése után a szüleim azt akarták, hogy egyetemre menjek, de nekem érdekesebb volt a tanyasi élet, szerettem az állatokat, a határtalan szabadságot. És végtelenül szerettem az embereket, tiszta, gyermeki jóindulattal viszonyultam mindenkihez. Így ismertem meg Ferit, aki a nyári szünetben két hónapot töltött a szomszéd tanyán a rokonainál. Húszéves volt, befejezte a közgazdasági kar első évét. Azt hiszem, neki azért voltam érdekes, mert úgy viselkedtem, ahogy jónak láttam, azt mondtam, amit gondoltam. Nem állítom, hogy elcsábított, hiszen én magam is vágytam már a testi örömök megismerésére. A hiba ott volt, hogy közben halálosan beleszerettem. Kétségbe voltam esve, amikor láttam, hogy neki viszont a húgom jobban tetszik, hozzá egészen másként viszonyult. Amikor augusztus végén hazaindult, közöltem vele, hogy terhes vagyok, de ő azt mondta, nagyon sajnálja, ő nem ígért nekem semmit, és az sem biztos, hogy övé a gyerek, hiszen mindössze háromszor aludtunk együtt. Azt is megmondta, hogy szerelmes lett a húgomba, és ezt apámmal is közölte. Még akkor megbeszélték, hogy a következő nyáron megesküdnek.

Az én szemérmes, csöndes húgom csak pislogott, az érzéseit pedig mindig velem beszélte meg, hiszen fogalma sem volt a Ferivel való viszonyomról. Éreztem, hogy tennem kell valamit. Közöltem hát a szüleimmel, hogy terhes vagyok, és azt is, ki a gyerek apja. Ettől szinte sóbálvánnyá váltak. Az első reakciójuk az volt, hogy ezt a húgom nem tudhatja meg. Persze nem maradt el a szülői prédikáció az erkölcsről, a becsületről, no meg a szégyenről. Rettenetesen megbántottak. Másnap éjjel a legszükségesebb holmimat táskába raktam, és Nišbe mentem, egy távoli rokonunkhoz. A szüleimnek — persze a tudtomon kívül — jelentették, hogy náluk vagyok. Ott szültem meg a fiamat, majd amikor egyéves lett, dolgozni kezdtem, de rettenetesen sokat szenvedtem. Különösen azután, hogy meghalt a rokon asszony, aki a védőangyalom volt. A temetése után a férje azt mondta, hogy találjam fel magamat. Akkor nem tudtam, hogy a szüleim titokban mindvégig figyelemmel kísérték az életemet.

Azt várták, hogy bocsánatot kérjek, én pedig azt, hogy hazahívjanak. Mivel azonban egyik sem történt meg, a fiammal éveken át kerestem a helyem. Közben hallottam, hogy a húgomék megesküdtek, van három gyerekük, Feri befejezte az egyetemet, és jó hírű közgazdászként karriert épített. Én annyira haragudtam rájuk, hogy a szüleink temetésére sem jöttem haza. Úgy neveltem a fiamat, hogy bennünket óriási igazságtalanság ért, s egyszer helyre hozom. Amikor befejezte a középiskolát, egyetemre szeretett volna menni, de nem volt pénzünk. Ekkor határoztam el, hogy hazajövünk. A fiamnak a lelkére kötöttem, hogy nem mondhatja el, ki az apja. Azt viszont nem tudtam, hogy közben Feri is meghalt. Amikor megjelentünk, a húgom sírva ölelt magához, úgy fogadtak be a családba, mintha mindig velük éltem volna. A négy gyerek együtt vált érett emberré. Én közben állandóan igyekeztem véghez vinni a tervemet — egészen addig, amíg egy vacsoránál a fiam azt nem mondta: Tudjátok, olyan jó veletek. Valahol azt olvastam, hogy mindenki ártatlannak születik, és benneteket nem rontott el az élet. Talán akkor éreztem először, hogy a szégyenérzet erősebb lehet a gyűlöletnél. Még most sem tudok gyűlölet nélkül Feri fényképére nézni, de már nem fáj annyira az élet.


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..